hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMi az, 36 tonnát vihet, de azt emissziómentesen?

Mi az, 36 tonnát vihet, de azt emissziómentesen?

A Toyota az áruszállításban is meghonosítaná az üzemanyagcellás technológiát. Első kísérleti járműve hamarosan szolgálatba áll a Los Angeles-i teherkikötőben.




Elvitathatatlan érdem, hogy a tavaly már általunk is közúton próbált Toyota Mirai a világ első szabadon megvásárolható üzemanyagcellás személyautója. Piaci bevezetésével máris fontos lépést tett a hidrogén alapú, fenntartható társadalom megteremtése felé a Toyota; most pedig a közlekedés egy másik, talán még fontosabb ágazatát, az áruszállítást is emissziómentessé kívánja tenni a vállalat.[BANNER type="1"]


A Project Portal keretében október 23-án, a Los Angeles-i teherkikötőben indul első útjára az a nehézteherjármű, amelyet a Mirai technológiáján alapuló hajtáslánc mozgat. A több mint 670 lóerős, 1796 Nm forgatónyomatékú erőforrást a szedán megkettőzött üzemanyagcellája látja el a működéséhez szükséges árammal.


Míg a világ több autógyártója is kísérletezik a helyi emisszió nélkül üzemeltethető, tisztán elektromos nyerges vontatóval, ezekkel szemben a hidrogén üzemanyagcellás technológia előnye, hogy alkalmazásával nagyságrendekkel lerövidíthető az állásidő (a hidrogéntartályok feltöltése a Miraival szerzett tapasztalatok szerint annyi időt vesz igénybe, mint egy belső égésű motoros autó üzemanyagtartályának megtankolása), valamint kiiktathatók a hasznos terhelhetőséget csökkentő és helyet foglaló akkumulátorok.



A Project Portal nyerges vontatója egy mindössze 12 kWh kapacitású akkumulátort kapott. Összehasonlításként: a jelenlegi Toyota Prius Plug-in 8,8 kWh kapacitású akkumulátora 60-65 kilométeren át képes egymagában mozgatni a másfél tonnás személyautót. Ezzel szemben a hidrogéntartályok egyetlen feltöltésével a várakozások (illetve az eddig megtett, mintegy 6500 tesztkilométer tapasztalatai) szerint több mint 320 kilométert lesz képes megtenni a rövid távú áruszállítási feladatokra specializálódott, több mint 36 tonna össztömegig terhelhető teherjármű.


A tervek szerint pont ennyit, mintegy 320 kilométert fog naponta megtenni a Toyota tiszta üzemű nyergesvontatója. A gyakorlati tesztek első fázisában számos rövidebb útból tevődik majd össze ez a táv, majd a projekt előrehaladtával egyre hosszabb távolságokra indíthatják útnak a járművet. A kísérlet eredményeit nemcsak a Toyota mérnökei, de a Los Angeles-i kikötő vezetői is érdeklődve figyelik. A létesítmény szénlábnyomának jelentős részét pont az ehhez hasonló, rossz hatásfokú körülmények között üzemeltetett nehéz teherjárművek emissziói adják ki; a hidrogén üzemanyagcellára való átállás tehát kézzel fogható, azonnali ökológiai és egészségügyi előnyöket jelentene a kikötő és környezete számára.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. A képeken egy Kenworth van, ha jól látom, bár kísérleti járműnek bármilyen márkájú kamion megteszi.

    Arra lennék kíváncsi, hogy a tradicionális amerikai kamiongyártók vajon érzik-e már, hogy „szorul a nyakuk körül a hurok”: az említett Kenworth, vagy a Mack, a Western Star, a Peterbilt, a Freightliner és társaik vajon elő tudnak-e majd rukkolni olyan megoldásokkal, amivel biztosíthatják jövőbeni fennmaradásukat hosszú távon, vagy alapvető változáson fog majd keresztülmenni a tengerentúli közúti fuvarozás a Tesla kamionja, a Nikola kamionja és több más szárnypróbálgató által?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek