hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapA tesztvezetés az ismerkedésről szól, nem szabad kihagyni

A tesztvezetés az ismerkedésről szól, nem szabad kihagyni

Autóvásárlás előtt a legfontosabb, hogy megismerjük a portékát, valamint felmérjük és felismerjük saját igényeinket. Ebben pedig nagy segítség egy profi kereskedő.


Tulajdonképpen az autóválasztás is ugyanúgy ízlés kérdése, ahogyan például az is, hogy melyik/milyen étterembe szeretünk beülni. Nyilván van egy orientációnk, tudunk valamit a helyről, a márkáról. Hogy mennyit, az vevőnként eltérő, de a kereskedésekbe betérő ügyféllel az első dolga az értékesítőnek, hogy felméri az igényeit. Mennyire ismeri a márka aktuális arculatát, palettáját, szolgáltatásait, tudja-e, hogy miből kíván választani? A kínálat bemutatása akkor is fontos, ha a vevőnek konkrét elképzelése van, hiszen lehetséges, hogy eredeti elképzelésénél tudnak számára izgalmasabbat, valójában az elvárásainak, ízlésének, szükségeinek megfelelőbbet ajánlani. Ő pedig rögtön hálásabb lesz, szívesebben tér majd vissza – tudtuk meg az Autó Triplex Renault Budakalász kereskedésében.[BANNER type="1"]



Hiába esküszik valaki a dízelmotorra azért, mert amikor legutóbb (5-10 évvel ezelőtt) vásárolt, akkor a dízel nagyobbat lépett, mint a szívó benzines, azóta bejött a downsizing és a benzinmotoroknál is a turbósok lettek a jellemzőbbek. Így ma már azok is megadják a várt hátbavágást, miközben rövidebb távú, zömében városi használathoz sokkalta inkább ajánlhatók, nem mellesleg olcsóbbak is. Fontos, hogy átbeszéljük, mire, miként fogjuk használni autónkat, hiszen a kereskedő csakis ennek ismeretében fog tudni megfelelőt ajánlani. Itt jelenik meg leginkább, hogy

az autóvásárlót nem csak kiszolgálni kell, hanem az igényeit felmérve, a modellek közötti különbségeket bemutatva, igénye szerinti ajánlattal, jó tanácsokkal is el kell látni.





Utóbbi nem csupán a motorok tekintetében értendő, a karosszériatípusok kapcsán is. Lehetséges, hogy eredetileg egyterűt nézünk, de valójában praktikusabb lenne számunkra egy szabadidő-autó, netán kisautó helyett crossover. Nem baj, ha több modellt is végigpróbálunk, de fontos, hogy a kiválasztottat akár a kívánt motorral is megjárassuk. Nem kell feltétlenül benne, ha egy kisautót nézünk, a Renault-nál például egy Cliót, nem gond, ha a nagyobb modelleket is jól mozgató 1.5 dCi dízelmotorját a Clio Grandtourban, vagy a vele azonos alapú crossoverben, a Capturben vezetjük. Utóbbi ahhoz is jól jöhet, hogy ráébredjünk, jól jönne a magasabb építés, netán a nagyobb csomagtér, vagy pont fordítva, elegendő lesz a kisebb. Ha nagyobb kereskedőhöz megyünk, jó eséllyel lesz nála a kinézett modellből (a Renault Budapest 3 kereskedésében például összességében mintegy 30 autóból álló tesztflotta várja a vevőket), de ha egyedi modelligényünk van speciális elvárásokkal, akár importőri készletből is megoldják a tesztvezetés lehetőségét.



Ha megvan a személyes élmény, ha jól érezzük magunkat az adott modellben, vezettünk olyan motorizációt, ami nekünk megfelelő, megismertük a választható extrákat, akkor már kezdődhet a konfigurálás, a kívánt verzió összeállítása, az áralku vagy akár a készleten lévő autókból történő választás. A fentieket mi sem igazolja jobban mint az, hogy a sikeres tesztvezetést gyakran követi vásárlás is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Lehet, hogy a Rönónál másképp van, de én azt tapasztaltam, hogy esély nincs kipróbálni egy autót többféle motorral.
    Többször voltam teszt vezetésen, mindig az volt, hogy csak ez van, amit ki lehet próbálni.
    Persze, mint az előttem írónál kiderült, ott sem lehet.
    Akkor minek erről cikket írni.
    Egyébként tényleg röhej, hogy egy több milliós eszközt próba nélkül veszünk meg. (ezért (is) jobb a használt autó)

  2. Én pont a fenti Renault szalonban szerettem volna egy Espace 1.6 dCi Initiale Paris-t kipróbálni de az értékesítő munkatárs tájékoztatott hogy a kocsival a Főnök jár és jelenleg nem kipróbálható. Elkérte a telefonszámomat de két napja nem jelentkezett. Lehet hogy a Főnök nem annyira akar autót eladni?!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek