hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapAz utolsó bástya is elvész a dízeleknél?

Az utolsó bástya is elvész a dízeleknél?

A német szövetségi járműnyilvántartó adatai szerint jelentősen apadt a dízelmotoros autók népszerűsége.




A hazai – zömében természetesen csak használt autókat fizetni képes – vásárlóknál már az idei év elején lecsökkent a dízelmotoros autók népszerűsége. Most pedig a német szövetségi járműnyilvántartó, azaz a Kraftfahrt-Bundesamt is arról számolt be, hogy a vevők mind kisebb hányada választ gázolajos modellt.[BANNER type="1"]


A júliusban forgalomba helyezett dízelautók száma 12,7 százalékkal csökkent Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Benzin üzemű autóból viszont 11,2 százalékkal többet helyeztek forgalomba, részarányuk ezzel 56,0 százalék, a dízelautóké pedig 40,5 százalékra csökkent. Az előző hónapban, júniusban forgalomba helyezett személygépkocsik 55,6 százaléka volt benzines és 41,3 százaléka dízel. A dízelbotrány előtt még fordított volt az arány a dízel autók javára.


Júliusban összesen 283 ezer személygépkocsit helyeztek forgalomba Németországban, 1,5 százalékkal többet, mint 2016 júliusában, 13,6 százalékkal kevesebbet, mint júniusban. Az év eleje óta 2,9 százalékkal 2,07 millióra nőtt a forgalomba helyezett személygépkocsik száma. Összehasonlításul – tegnapi hírünkből idézve – nálunk júliusban 9336 új személyautó került forgalomba. A magyar piacon az új autók körében nem jelent változást a benzinesek többsége, hiszen szerényebb távokat autózunk, nem mellesleg a vásárlóerő is kisebb, árérzékenyebb.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

15 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem nagyon értem ezt a mű balhét ! Amíg szinte minden haszonjármű dízel és sokkal rosszabb szennyezési adatokat produkál mint egy bármilyen személy autó, addig nagyon álságos a kis dízelek elleni harc ! Itt valószínű az autóipar sokszor irreális haszonkulcsát próbálják megnyirbálni.Az egyszerű hétköznapi emberek csak azt látják ebből,hogy hú-ha milyen borzalmasan kártékony a szomszéd dízel autója.És az eszébe sem jut,hogy a háza előtt elszáguldó néhány száz teherautó és busz az, az igazi kártevője az egészségének.Persze mindenek előtt én az elektromos autókat preferálnám ha már mindenki által elérhető áron lehetne hozzájutni.Van egy olyan érzésem ,hogy igaziból sem a szakmát sem a politikát nem érdekli az emberek valódi egészsége ! Csak is a lobbi érdekek számítanak !!!

  2. Hát igen, pedig nincs nagy szennyező gyárunk, sok a villamos, troli, a buszok jórésze is földgázos, az átmenő forgalom is el van terelve (végre a román-szerb kamionok nem jönnek a városba, hála határokig érő autópályáknak). A kulcs a 24 órára meghatározott határértéken van, szóval ha órákra átlépi, a nap többi részében meg nem akkor minden oké, de mi van ha én pont akkor járok arra… Erre pl. miért nincsen 1 órás határérték meghatározva?
    A szálló por (a 10 meg a 2,5 mikronos) is megérne egy misét, valóban a fűtési szezonban, hideg, szélcsendes napokon szinte elviselhetetlen. sok hülye tüzel fával, mert az „megújuló” a gáz meg fosszilis! Kertvárosban lakom nem lepukkant környéken, de hihetetlen a fillérbaszás ezen a téren (persze ennek betett azért a devizahitel: felépítették a nagy házat de spórolnak a gázon, inkább beraknak egy vegyes tüzelésű kazánt, de még mindig nem olyan rossz a helyzet mint amiket falvakban hallani: bútorszeméttel, PET palackkal stb. megy a fűtés).
    A városok levegőjének a szél teszi a legjobbat…

  3. Hát nem tudom, javaslom nézz kicsit körül olyan országokban ahol tényleg magas dízelarány, hogy mennyire lepusztult mondjuk Belgium vagy Luxembourg, vagy mennyi az átlagéletkor….

    A gyártók folyamatosan rohantak az új szabályok után, erről szólt az euro szabványok folyamatos szigorodásai. Nem volt „20 évük” vagy nem értem mit akarsz vagy tényleg fogalmad sincs az egészről.

    Itt szeretik újabban gerjeszteni a műhisztit, de én még emlékszem rá, hogy menyivel barátságosabb volt a új dízelek mögött megjelenő kis fehér gőzpamacs télen (amikor látható), a benzinesekhez képes, 2005-6 körül amikor bevezették a r.szűrőt.

    Közben azért azt is érdemes megnézni mit fejlődött egy dízelmotor teljesítménye 1990 és 2010 között (miközben a szivóbenzinesek tudása közel változatlan, persze ebben benne van hogy a dízelekben rejlő kiaknázatlan potenciált sokkal könnyebb volt kiaknázni).

    Nem tudom mit hozol ki a grafikonból, de szerintem alantas hazugság utolsó védőbástyáról beszélni ha egy sor ország van nagyobb dízelaránnyal…

    Belgiumban látványos a 2010-hez képest a csökkenés, de ehhez kellettek használható benzinmotorok. Belgium az egyik legerősebben szabályozott piac, sok támogatással és erős adókkal. A Hibrideket pedig elég nehéz beilleszteni ebbe a rendszerbe, ha 5 lóerőt sem tudnak levenni hogy visszakerüljenek egy adókategóriával.

    Jelelneg a brüsszeli és vallon adórendszerben még mindig nincs ellenfele a dízeleknek (a nagyobb autókhoz elengedhetelen motoroknál, városban bármi elmozgat egy kis dobozt )

  4. Azt hittem Szegeden mindenki kerékpárral közlekedik! Márpedig az nem kreál benzolt. 🙂 Tavaly Szegeden (a mérőhelyen és benzolt nézve) egyetlen napon sem lépte túl a 24 órás limitet, míg Miskolcon a legnagyobb kereszteződésben van egy mérő, ahol 2016-ban egyszer lépte túl. Ellenben a fűtéses PM 10, PM 2,5, PM1 és a dízeles NOx sokkal súlyosabb hatást mutat.

  5. Én úgy tudom hogy pl a benzolra nincs előírás a motor kibocsátásnál (legalábbis nem olvastam róla), de ettől még lehet. Erre gondoltam a „nem mérik”-kel.
    Most pont a „vicc” kedvéért rákerestem lakóhelyem benzol szennyezés mérésére, hát nem nyugtatott meg, hogy a napokban is többször órákra a határérték feletti volt! (szegedi vagyok, problémázhatnék azon hogy a mérési pont – Rózsa utca – se nem belváros, se nem forgalmas, fő közlekedési út közelében fekszik, de ebbe inkább bele sem gondolok. Mi lenne ha mondjuk a körúton mobil mérőállomással – ha erre van lehetőség – egy buszmegállóban mérnének? Tartok tőle hogy még rosszabb eredmények lennének)

  6. „pár százalék”
    éppen ezért vannak a szmogriadók (egy részébe) rendeletében, illetve ezért van már ott is euro besorolás

    ”Határérték arra van amire megállapítanak, de több olyan anyag van amire nincs határérték, ergo nem is mérik, mindegy mennyi a kibocsátás belőle.”
    ez nem egészen így van. Azok a szervezetek, akiknek ezt mérni kell szakmailag hozzáértők. Ők nem a gazdaságossági, meg pénzügyi, karteles, stb. szempontokat nézik, hanem az [b]EMBERT[/b].
    [url]http://www.levegominoseg.hu/automata-merohalozat[/url]
    Mo-on OLM-nél jelenleg is több mért komponens van.
    Abban igazad van, hogy lehetne mérni még egy csomó veszélyes anyagot, de ehhez még nincs meg a techológia vagy/és tudás.
    „Robogós” benzolt évek óta mérnek. Nézd meg hányszor lépte át az egészségügyi határértéket! Nagyon kevés a közlekedő kétütemű robogós + ősztől tavaszig meg bőven 1% alatti az arányuk.

    Hol nézted a benzopirén kibocsátások mértékét?

  7. ok, hogy pár százalék az arányuk, de egyrészt ott szennyeznek ahol a legsúlyosabb (zsúfolt városok), másrészt a mérgezőanyag kibocsátás arányuk ennek a sokszorosa. Határérték arra van amire megállapítanak, de több olyan anyag van amire nincs határérték, ergo nem is mérik, mindegy mennyi a kibocsátás belőle. Pl a dízel a NOx és a korom miatt van pellengérre állítva, de a benzinmotorok is bocsátanak ki olyan anyagokat amik pl. a NOx-nál súlyosabb rákkeltők és nagyságrenddel többet bocsátanak ki belőle mint a dízel (pl. benzopirén). Szóval ezeket 0 emissziós rendszerrel lehet csak biztonságosan kezelni.
    A robogók nyomják pl a rákkeltő benzolt, de az valahogy senkit sem érdeket (de koromból is jóval többet bocsátanak ki mint egy teherautó – nem dízel személyautó, hanem teherautó!!!!).
    Csak valahogy ezekről a dolgokról nem beszélnek valamiért…

  8. A kamucikkek az elmúlt 20 évben szépen elhallgatták a dízelek emberekre ható mérhetetlen pusztítását. Számtalan egyetem, elhívatott szakmai csoport, tanulmány mutatta ki, hogy mekkora ára volt/van az elavult dízel technikának a személyautókban.
    A gyártóknak volt több évtizedük, hogy lecsökkentsék a benzinesek szintjére a mérgező anyagok kibocsátását, de ők inkább a csalás és kiskapuk irányába mentek el. Most meg le vannak döbbenve és nem tudnak mit makogni.
    Eljátszották a lehetőségüket! A személyautós dízelek mihamarabbi megszüntetése az egyetlen értelmes lépés!

    Az ACEA-t nézd:
    [url]http://www.acea.be/statistics/tag/category/share-of-diesel-in-new-passenger-cars[/url]
    A három általad jelzett országban még nagyobb a beszakadás! És hol van még a legdurvább év a 2017!

  9. Csak úgy mellékesen megjegyzem hogy kellett a dízelbotrány!
    Én örülök hogy kiderült a csalás. Én autópályázom és a VW konszern autói kisebb gyorsításkor is dobják a korompamacsot, hát még nagyobbnál.
    Az adblue-sokról meg annyit hogy az utókezelő rendszer előtt is a leömlőnél ugyanúgy kormolnak.
    kajapáccsal kellene a német fejébe verni hogy nem gyárthat soha többé dízelt.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek