hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapÍgy készül a világ legnagyobb Mustangja

Így készül a világ legnagyobb Mustangja

Lételemük a feltűnés, hogy mivel jár egy arab sejk, azt általában a kedve és a fantáziája határozza meg, pénz úgyis van rá, mint erre a Dodge teherautó alapú Mustangra.


Nehéz és egyáltalán nem éri meg keresni az értelmet bármelyik arab sejk autóparkjában. Ott ugyanis olyan autók állnak, amikhez épp kedve volt, vagy megtetszett neki, de ha olyan nem létezett, akkor megépíttette. Hamad bin Hamdan al Nahyan sejk egyik nap úgy ébredt, hogy neki kell valami, ami másnak nincs, és jó eséllyel nem is lesz. Az álma egy izomautó volt, méghozzá terepjáró formában, igaz, ehhez elég lett volna egy Mustang futóművét drasztikusan átalakítani, ám az nem elég feltűnő, de kellett alá valami nagyobb.

[BANNER type="1"]



Egy Dodge Ram pickupot szabadítottak meg a felépítményétől, hogy az helyet adhasson a Mustang karosszériának. Ezzel egyetlen óriási probléma adódott, a Ram alváza több mint egy méterrel hosszabb a Mustnagnál, így utóbbiba erősen bele kellett toldani, ami a gépháztetőt érintette. Hussain Albagali a művész, akit a sejk felbérelt, ő egyébként egész régóta tevékenykedik ebben a világban, bár kézzelfogható autója eddig nem nagyon volt, tulajdonképpen olyan ízléstelen tervei vannak, amik nem sok embert fognak meg. Szóval megnyújtották a motorteret és egyedi, kézzel készült üvegszálas karosszériaelemeket gyártottak hozzá. Az egész hangulata a ’20-as éveket idézi, még pótkereket is kapott a toldáshoz, az orrában pedig a Hemi 6,4 literes V8-asa dolgozik.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek