Alonso elmondása szerint sokkal fontosabb a megfelelő életminőség számára, mint egy 25 futamból álló F1-es szezon
A Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media több olyan intézkedést hozott, amellyel népszerűbbé kívánják tenni és közelebb akarják hozni a száguldó cirkuszt a közönséghez. Ezek már részben teljesültek, most viszont a versenyek számának további növelését is felvetették. Fernando Alonso nemtetszését fejezte ki ezzel kapcsolatban, elmondása szerint ha évente 25 verseny lesz, akkor ő szögre akasztja a sisakját. „Amikor elkezdtem a pályafutásomat, akkor 16 versenyünk volt egy évben, plusz a tesztek. Azóta évről-évre egyre több futam kerül be a naptárba. Az előkészületek, a szponzori rendezvények, a tesztek és évi 20-21 verseny bőven elegendő. E felett a megfelelő életminőség fontosabb, mint az F1-es szezon.
[BANNER type="1"]
A Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton teljes mértékben egyetért Alonso nyilatkozatával. A Forma-1 kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches elmondta: „A csapatokkal együttműködve fogjuk megvitatni, hogy merre tartunk. Véleményünk szerint 21 versenynél többet kell rendezni egy évadban. A végső döntésre bizonyára várni kell még. Ami biztos, hogy idén 20, jövőre 21 futam lesz. Egy év alatt feltehetően nem fog nagyot ugrani a versenyhétvégék száma, így valószínű, hogy a futamok csak 2020 után érhetik majd el a bűvös 25-ös számot.





Teljesen egyetértek. Az erős szemöldökű is mehetett volna már piké barátjával kizárásos alapon, nem értem egyáltalán miért nem valami spanyol szenior kupában menedzseli a nála fiatalabb öregfiúkat. Mondjuk ebből a forma egyből se lehet eleget nézni, hogy egy jó versenyt lásson az ember. Én nem 25 hanem 1 futamot rendeznék, de az legalább lenne jó, mint pld mikor Verstappen esős japán nagydíjon autókázik. Olyat, csak annál jobbat.
Hamiltonért nem kár.