Villanyautóval Münchenbe? Egy kis drámával, de sikerült

Nem mondhatom, hogy pontosan úgy sikerült megtenni a Budapest és München közötti 688 kilométert, ahogyan elképzeltem. Bár matematikailag akár két közbenső töltéssel is letudhatná ezt a Ford Focus Electric, azt nyilván én sem gondoltam egy percig sem komolyan, hogy valóban kivitelezhető úgy. Autópályatempónál azért nem hozza az akár 240 kilométert elérő hatótávját az elektromos Focus, legfeljebb 200-at, amivel rögtön három töltésnél vagyunk. Ráadásul az út hegyes-völgyes, és nyilván nem érhetünk teljesen üres akkuval egyik töltőponthoz sem, hiszen mi van akkor, ha ott mégsem tudunk tölteni. Hogy még bonyolultabb legyen a képlet, teljesen tele sehol sem tudjuk tölteni az akkumulátort, a töltés utolsó része ugyanis mindenképp lassú, időigényes, amire épp idő nincs hosszú utazás során.[BANNER type="1"]


Akármennyire is igyekeztem előre tervezni, bejött néhány olyan tényező, ami bizony felborította a precíznek szánt tervet. Alap, hogy villanyautóval (is) azzal kell számolni, hogy ha a kinézett első töltőnél nem tudunk tölteni, akkor az autóban lévő szuflával még el kell tudni jutni a következő állomáshoz. München felé Budapestről nem tele akkuval, az úthoz fontosnak tartott Type2 kábel bevárása és beszerezése miatt valamivel 13 óra után indulva már Tatabányán töltöttünk egyet, kiválóan sikerült is a Delphi gyáránál. Bár úgy gondoltam, hogy Ausztriában már biztosan nem lesz gondunk, hiszen ott CCS villámtöltőből is van bőven, a több töltőtérképen is éjjel-nappalinak írt kinézett töltőhöz 16:10-kor érkezve kiderült, hogy az bizony csak délután 4-ig használható. Nehezítette a következő töltő megtalálását, hogy a Telenor úgy gondolta, mivel június 15-től alanyi jogon jár a teljes roamingszolgáltatás (az adatcsomagot is beleértve), e hét szerdától náluk már nem lehet adatroamingot rendelni, így maradt a wifivadászat. A nagyjából emlékből is meglévő, alig 20 kilométerre lévő OMV kúthoz hamar el is jutottunk, ott viszont azzal szembesültünk, hogy pont a CCS töltő rossz, az autóban pedig volt kemény 13 kilométer hatótáv.



Felhívtam a töltőt üzemeltető, a villámtöltésért amúgy percenként nem szerény 0,45 eurót kérő Smatricsot, hogy mégis mit lehet tenni, az egyetlen elérhető kollégájuk megpróbálta újraindítani a rendszert, közben kiderült, hogy bár néhány hete e-mailben azt írták kérdésemre, hogy a német szolgáltatók RFID kártyáival is használható a rendszerük, élőben kiderült, hogy nem. Van persze internetes, azonnali regisztráció, amiről elsőre hiába kaptam meg a visszaigazoló levelet, nem tudtam belépni. Milliószor próbálva és az ügyfélszolgálattal az adatokat egyeztetve sem. Végül nekifutottam egy privát mailcímmel is, sikerült. Aztán addigra kiderült, hogy az aktuálisan felkeresett töltőállomáson az AC töltők is igencsak instabilak. Nem csak számunkra voltak azok. A helyen töltött 3-4 óra alatt érkezett egy temesvári villanyautós is, ő fiával Zürichbe tartott. Mondjuk úgy, hogy egy este 10-kor Bécsből induló vonatra rakták fel i3-asukat. Ők 3 kilométeres hatótávval futottak be az állomásra, számos újraindítás után annyira tornászták fel hatótávjukat, hogy a Schwechati villámtöltőig biztosan elérjenek. A töltőállomás netjéről láttam is, hogy vélhetően ők foglalták azt el nem sokkal azt követően, hogy elindultak. Mi addigra kb. 1,5 órányi telefonkapcsolat után arra jutottunk az ügyfélszolgálattal, hogy töltőjük teljesen rossz, a kutasok viszont (akik szinte kivétel nélkül magyarok és abszolút segítőkészek voltak) kisegítettek egy konnektorral.

Este 9-kor úgy döntöttem, tovább kell menjünk, Schwechatnál ugyanis 22 óráig van nyitva a töltő, az addig elért 20 kilométer kényelmesen elég lesz addig. 21:30-kor oda is értünk a töltőhöz, épp végzett egy Tesla, odaállhattunk. Lejmoltam net-megosztást valakitől a parkolóban, de a korábban letöltött applikációval mégsem tudtam elindítani a töltést, jött a hibaüzenet, hogy az autó nem megfelelő. Mivel otthon simán ment a CCS gyorstölés hasonló ABB készülékről, ezt nem nagyon hittem el. Maradt az ügyfélszolgálat hívása, ahol időközben műszakváltás lehetett (igen, egy műszakban egyetlen ügyintéző van, így amíg én problémáztam, addig a korábbi állomáson a temesvári sorstárs csupán zenét hallgathatott a telefonban). Az ügyintéző ekkor már segítőkészebb és talpraesettebb volt, próbálta elindítani a töltést, második nekifutásra sikeredett is. Miközben végre töltött az autó, a szupermarketben 2 euróért vettem egy alap mobilnet csomagot, kaptam 100 Mb adatot. Készülékem szerencsére kártyafüggetlen, a kártya perforált volt, így bele tudtam rakni. Hiába kértük, hogy maradhassunk tölteni, legkésőbb 22:10-kor el kellett hagyjuk a töltőnek helyet adó üzlet parkolóját, a záróra ugyanis kemény. 50 százalékos töltéssel indultunk tovább, hogy a következő töltőállomáson már legalább 80 százalékra töltsünk.



Az újabb helyen végre indult az osztrák SIM-kártyával nyert nettel az applikációból is a töltés. A kúton bevertem én is egy kávét (2 euró), 13,69 eurórért (~4200 Ft) 80%-ra töltöttünk, majd irány a nagyjából 150 kilométerre lévő következő töltőállomás, ahonnan még lenne B terv is. Innentől kezdve azonban már rendben voltak az A tervek is. Persze a töltőoszlopokat még éjszaka is nehéz észrevenni. Kitáblázva nincsenek, a sötétben viszont segíti éríntőképernyőjük fényének derengése. Ja, amúgy az első kútnál épp a villámtöltő érintőképernyője volt az egyik hiba. További gond, hogy sem az autópályákon nem jelzi semmi, hogy melyik töltőállomásnál van töltő is, sem a töltőállomásoknál nem könnyű őket megtalálni. A legkeményebb azonban az utolsó töltőpontunk volt, ahol az a benzinkút mellett volt mintegy 300 méterrel a parkolóban, a kútnál pedig semmit sem tudtak arról, hogy arrafelé van egyáltalán töltő. Végül még további 16,22 és 17,82 euróért töltöttünk Münchenig. Összesen 47,73 euró, 14 700 forint volt az út üzemanyagköltsége. Igazából nem is ez fáj, mert sokkal azért nem lett volna olcsóbb egyéb járművel sem, de az, hogy Ausztriában két egymás utáni helyen sem sikerült a töltés, hogy a szolgáltatót nem nagyon izgatta, hogy rossz a töltője (miközben az alkalmazásában elérhetőnek volt jelölve), na az azért nem gondolom, hogy korrekt.



Viszont hiába csúszott a Münchenbe érkezésünk reggel 6-ra, én még mindig azt mondom, nem elvetendő a villanyautó. Már ma sem. Most ugyanis épp a villanyautózás legkevésbé praktikus oldalát próbáltuk ki. Azt tudjuk, hogy városban használva a létező legjobb, és azt kell mondjam, bár komoly előre tervezést, akár menet közbeni újratervezést igényel a hosszú távú utazás, még ez sem feltétlenül rossz vele. Nem a hagyományos út, legalábbis ma még nem az. Ismerkedni azonban érdekes vele. A macerás tölthetőségért kárpótlás a hosszú úton is a csendes üzem. A Focus ülései a több mint 10 órás úton is abszolút kényelmesnek bizonyultak. Éjszaka bőséggel volt mód megtapasztalni, hogy xenon fényszórója igen korrekt fényerejű, csomagterébe pedig annak ellenére belefér két bőrönd és még két hátizsák, hogy abból az akkumulátor is sok helyet vesz el.



Nyilván még érdekesebb és élhetőbb lesz a Ford néhány év múlva 480 kilométeres hatótávval érkező teljesen elektromos szabadidő-autója, világszinten az is felettébb érdekes, hogy érkezik majd az F-150 Hybrid, a Mustang Hybrid, valamint a Transit Custom plug-in hybrid, és a jövő önvezető Fordjai is a hibrid, valamint az elektromos modellekre épülnek majd. Ezekhez pedig a maiaknál is gyorsabb 100 kW-os DC gyorstöltést és a kényelmes vezeték nélküli töltést is tesztel már a márka. Utóbbiakkal kétség kívül jelentősen kényelmesebb lesz a villanyautózás. De mivel ma is igaz az, hogy az emberek 90 százaléka napi 100 kilométer alatt autózik, a napi átlagtáv pedig mindössze 45 kilométer, miért ne lehetne jó választás egy 200 kilométer körüli hatótávú autó, amivel ma igazából a nem is túl sűrű töltőhálózat tapasztalt megbízhatatlansága miatt ajánlott csupán 150 kilométerenként pihenőt tartani.



Itt vagyunk tehát Münchenben, az első mintegy 700 kilométer letudva, jön az eTour, ahol a napi átlagtáv csupán 400 kilométer lesz, eleinte rövidebb, aztán a második felében hosszabb napokkal és remélhetőleg végig jól működő töltőkkel, aztán persze majd meglátjuk.


Tovább az eTour sorozat további cikkeihez.
[hirdetescimke]
Töltőpartnerünk a Schneider Electric, vezetéstechnikai partnerünk a Groupama Tanpálya[/url].