hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapHétvégén Mercedesek lepik el Kelet-Magyarországot

Hétvégén Mercedesek lepik el Kelet-Magyarországot




Hamarosan útjára indul a jubileumi Mercedes-Benz Classic Csillagtúra, mely az oldtimer modellek kétévente megrendezésre kerülő látványos felvonulása és versenye. A veterán Mercedeseket ünneplő rendezvényen a résztvevők május 19. és 21. között Fótról indulva teljesítik a 420 kilométeres távot a Mátra és a Bükk érintésével. A program népszerűségét mutatja, hogy idén rekordszámú, több mint 80 oldtimert regisztráltak a rendhagyó eseményre, mely ebben az évben az alapításának 50 éves évfordulóját ünneplő AMG, azaz a legsportosabb Mercedes-Benz modellek gyártója előtt tiszteleg.



Az idei Mercedes-Benz Classic Csillagtúra jubileumának alkalmából a veterán műremekek és tulajdonosaik útja ismét az első Csillagtúra helyszínére, azaz Egerbe és annak környékére vezet. Az autók a Mátra és a Bükk szerpentinjeit népesítik be két teljes napon keresztül, miközben a résztvevőknek speciális, időre elvégzendő, úgynevezett 1/100-as feladatokat kell megoldaniuk. A látvány nem csak az autózás szerelmesei, hanem a dizájn és a sebesség kedvelői számára is különleges élményt nyújt.
[BANNER type="1"]
Az oldtimerek és youngtimerek rajongói május 19-én, pénteken a Fót és Galyatető közötti útvonalon találkozhatnak a remekbe szabott autókkal, majd a mezőny a Galyatető és Eger közötti, 24-es és 23-as utak felé veszi az irányt még a délután folyamán, ahonnan május 20-án Miskolc irányába indulnak tovább a résztvevők.



A legjobb alkalom a veterán csodák megtekintésére május 20-án, 13 óra 15 perctől a miskolci autóbemutató alkalmával kínálkozik, majd a délután folyamán 14.55 és 16.50 között Kazincbarcikán is megtekinthető a látványos mezőny, a célceremónia Egerben, a Dobó téren lesz. A részletes programterv a leglátványosabb nézői pontokkal az alábbiak szerint alakul:


X. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra - időterv





















































































































2017. május 19. (péntek)
Időpont Esemény Helyszín
09:15-10:45 Start Fót, Jász-Plasztik Autócentrum Kft.
09:25-10:55 Ellenőrzőpont Fót, Vörösmarty Mihály u.
09:40-11:10 Ellenőrzőpont Veresegyház, Szent Erzsébet templom
10:10-11:40 Ellenőrzőpont Aszód, Szent István Park
10:20-12:10 Megálló Kartal, Kastélykert
11:45-13:15 Ellenőrzőpont Pásztó, Deák Ferenc utca
12:25-15:00 Megálló Galyatető
14:05-15:30 Ellenőrzőpont Parád, Bányalaposi út
14:45-16:40 Autóbemutatás Pétervására, Szabadság tér
15:35-17:05 Ellenőrzőpont Sirok, Vár parkoló
2017. május 20. (szombat)
Időpont Esemény Helyszín
09:25-10:55 Ellenőrzőpont Egerszalók, Termálfürdő parkoló
10:00-12:00 Megálló Felsőtárkány, Faluház
11:20-12:50 Ellenőrzőpont Miskolc-Lillafüred, Ózon parkoló
11:40-14:30 Megálló Miskolc, Diósgyőri vár
13:15-15:00 Autóbemutatás Miskolc, Szent István tér
14:10-15:40 Ellenőrzőpont Sajószentpéter, Református templom
14:20-15:50 Ellenőrzőpont Edelény, Kastélysziget
14:55-16:50 Megálló Kazincbarcika, Egressy Béni út
15:55-17:25 Ellenőrzőpont Szilvásvárad, Községháza
16:30-18:00 Célceremónia Eger, Dobó tér


Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem értem hogy ha már bemutató-projekt autó akkor miért nem tették rendbe teljesen.
    És van aki vigyázza autóját van aki nem. Lehet öreg autó is szép állapotban de ma a lustaság-kényelem.
    Amikor én autózni kezdtem sem fagyálló sem téli ablakmosó nem volt…este víz le reggel fel. Az szélvédőt
    meg vászonzacskóba rakott sóval kenegettem, netán pálinkával „higítottam” /még nem volt sok 1000 Ft !!/
    az ablakmosó vizet…..

  2. Mindenképpen tisztelem az ilyen autókat, de személy szerint nem kedvelem ennek a kornak a Mercedeseit.

    Én egy két kiállításra hozott projektautón láttam, hogy milyen állapotban volt (a még fel nem újított részeken), és azért akadtak csúnya foltok rendesen. Amelyek ilyen szép állapotban vannak azokat alapvetően felújították, új kárpit új gumielemek és teljes alvázvédelem előtte kipótolva a gyenge elemeket.

    A W114-es merci 1300 kg, a fecskefarkú W110 is, szóval annyira sok anyag nem volt benne, legfeljebb a korabeli 750kgos Golfokhoz vagy a 700kg-os VW bogárhoz képest.

    Ettől függetlenül néha egy W123-assal megyünk rendezvényekre és valóban meglepően egyben tud lenni, de azért az egy újabb technológia és sokkal fiatalabb is.

  3. ZOLD,
    Nekem 1972-ben pont olyan /még színben is/ volt mint a képen látható OT 07-14. Ismerem mostani tulajdonosát, még most is élvezet hallgatni a szép lassan „kotyogó” dizel-hangját. Sőt el sem „porladt”
    mert az nem mai papírvastagságú hanem több mm-es anyagból készült !! Akkor még nem beszéltek „gyűrődés-zónákról” és nem is volt szükség mert ha valaki 200 ÜTKÖZÉSI sebeséggel balesetet szenved azt még az sem menti meg. Azt „fecskefarkúnak” hívták, máskülönben.
    És látod túléltem a légkondi nélküli „küzdelmet” is.

  4. Én mondjuk pont a 70-es évek Mercedeseit nem kedvelem, de ez egyéni dolog. Sőt fel is vállalom hogy legszívesebben bankár-oldtimeres szeretnék lenni, akinek csak a napfényes része jut a Porsche élményből (persze aztán felébredek, és rájövök hogy nincs meg egy kisautó újkori ára a projektre, így napolva).

    Érdekes olvasni a beszámolókat, hogy milyen élmény egy sirályszárnyas 300 SL koporsójában szorongani, légkondi nélkül küzdeni a kezelőszervekkel…

    Én épp a különleges autókat szeretem, pl a 30-as évek sportmasztodonjait, Bentlye-k, Rollsok, Delahaye, Hispano Suiza, ezek mai szemmel is látványosak, akkoriban valami felfoghatalan élmény lehetett élőben látni. Rendszeresen hoznak el ilyeneket a nagy kiállításokra és félelmetes élmény szemtől szemben csodálni. Kicsit olyanok, mint a Maybach Kupé amivel Mercedes készült Párizsban legutóbb ([url]http://autossagok.blog.hu/2016/10/04/parizsi_autoszalon_tanacsok_i_resz#gallery-1475534284_3[/url]). Ilyen koncepciójú autót manapság nem nagyon terveznek.

  5. Egy mai autó űrhajónak hat kényelem és luxus tekintetében mellettük.

    A tartósságról pedig ne legyenek illúziói, egy Pagoda SL vagy sirályszárnyas már háromszor elporladt volna, ha nem restaurálják. Íme pár felújítás alatt álló verda egy galériában: [url]http://autossagok.blog.hu/2016/11/22/elmenyek_a_brusszeli_interclassicsrol#gallery-1479846863_1[/url]

    Előfordul hogy a gyári restautátor-műhely is elhoz 1-2 rosszabb darabot, hogy megmutassák mire képesek: [url]https://www.landrover.com/explore-land-rover/reborn.html[/url] Ez a gyári video tényleg durva, az kezdeti állapotot volt szerencsém látni élőben is durva, hogy egy szétkorrodált csontvázból mire képesek a gyári műhelyben.

  6. Szépek az autók és jó, hogy az anyacég valamennyire minden évben támogatja őket. Viszont, hogy egy kicsit trollkodjak is, vajon hányan ismerhetik fel ebből a társaságból a gyújtógyertyát? Ez nekem már egy kicsit bankárveterános találkozó. 😀

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular