hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapBesárgulhatnak az Uber autói, már ahol még vannak egyáltalán

Besárgulhatnak az Uber autói, már ahol még vannak egyáltalán

Hazánkban már tavaly nyár óta nem elérhető az Uber szolgáltatása, most pedig úgy tűnik, hamarosan egész Európában csak a hivatalos taxik feltételeivel működhetnek tovább.




Az Uber számára kellemetlen fordulatot vett a vele szemben folyó eljárás az Európai Unió Bíróságán, miután a bíróság főtanácsnoka arra az álláspontra helyezkedett, hogy a cég tevékenységét a közlekedés területén kifejtett szolgáltatásnak kell tekinteni. Ha az eljárás végén is ez az álláspont diadalmaskodik, az Ubernek is teljesítenie kell a tagállamok által a taxisofőrök számára előírt kötelezettségeket – figyelmeztet a mai brüsszeli döntést összegző közleményében a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda.

Maciej Szpunar, az Európai Unió bíróságának illetékes főtanácsnoka arra az álláspontra helyezkedett, hogy a cég tevékenységét a közlekedés területén kifejtett szolgáltatásnak kell tekinteni. Ez azt jelenti, hogy megítélése szerint az Ubernek is teljesítenie kell mindazokat a kötelezettségeket, amelyeket a tagállamok előírnak a taxiszolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak. Ha az eljárás végén is ez az álláspont diadalmaskodik, akkor jelentősen romlik az Uber versenyképessége az Európai Unióban, hiszen eddig jórészt azért tudott olcsó szolgáltatásokat nyújtani, mert sofőrjeire nézve nem érezte kötelezőnek sem a fix tarifákat, sem az egyenszínt, sem semmilyen más előírást.
[BANNER type="1"]
A főtanácsnok szerint elsődlegesen arról kell határozni, hogy az Uber által kínált szolgáltatás információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak minősül, vagy a tagállamok által szabályozott közlekedés területére tartozik-e. A főtanácsnok véleménye szerint az Uber által kínált szolgáltatás nem felel meg az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás előzetesen meghatározott feltételeinek. Egyrészről az applikáción keresztül nyújtott szolgáltatás nem független gazdaságilag a sofőrök által nyújtott utasszállítási szolgáltatástól (pl. árak meghatározása, sofőrök kizárásának lehetősége stb.). Másrészről nem ugyanazon személy hatáskörébe tartozik a két tevékenység (applikációfejlesztés és -szolgáltatás, illetve a tényleges utasszállítás). Mindezek miatt úgy foglalt állást, hogy az Uber tevékenysége a tagállamok joga által szabályozott közlekedés területére sorolható. A főtanácsnok indítványa nem köti az Európai Unió Bíróságát, amely majd a végső szót mondja ki, hazánkra pedig nem lesz hatással, hiszen nálunk már tavaly kiszorították az Ubert a törvényalkotók.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek