Minden egyes rajtnál a veszélyt hívják táncba a raliversenyzők. A csodás helyeken, szűk szerpentineken, hegyoldalakon vezető szakaszok persze brutálisan szép látványt nyújtanak a nézőknek, a pilóta szemszögéből ez azért máshogy néz ki. A több száz lóerős versenyautót terelgetni egy hegyoldalon úgy, hogy egyik oldalt sziklafal, másik oldalt szakadék, igencsak adrenalin-pumpáló, és komoly felkészültséget igényelő. Még a legjobb pilóták is hibáznak néha, hát még a fiatalok, a lengyel Tomasz Kasperczyknek most szerencséje volt.
Az ERC junior pilóta a Kanári-szigeteken nézte be az egyik kanyart, túl nagy tempóval érkezett, és ez lett a vége
[BANNER type="1"]
A junior ERC-ben induló fiatal pilóta a futam most hétvégi, Kanári-szigeteki szakaszán járt pórul. Elnézte az egyik kanyart, és túl nagy tempóval érkezett meg, már a satufék sem segített, belecsapódott a szalagkorlátba. Ha a korlát nincs ott, a pilóta és navigátora nagyot estek volna, ugyanis egy hatalmas szakadék felett húzódott az út.
Azt, hogy a hibából nem lett orbitális esés, csak a mesterien kivitelezett és funkcióját tökéletesen betöltő szalagkorlátnak köszönhetik.
A talapzatából ugyan kiszakadt, de megfogta a versenyautót, ami félig a levegőben lógva állt meg. A balesetet követen a navigátor szinte azonnal kipattant egy nagy „OK feliratú papírral, amivel egyből tudták jelezni a szervezőknek és a helikopternek, hogy ők jól vannak.A szalagkorlát nagyot kapott, kiszakadt a talapzatból, mégis megfogta az autót, a kivitelezőnek ez egy elég erős referencia lesz a továbbiakban. A pilóta és navigátora sértetlenül szálltak ki





