hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapRémisztő: a kamaszok fele szerint nem gáz egy sör után vezetni

Rémisztő: a kamaszok fele szerint nem gáz egy sör után vezetni

A Mercedes-Benz Hungária Kft., az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Közlekedéstudományi Intézet által hazánkban, több mint 5000 magyar kamasz körében végzett reprezentatív felmérés a tudatmódosító szerek vezetés közbeni használatát, a fiatalok biztonsági öv használatával kapcsolatos szokásait, valamint KRESZ ismereteiket vizsgálta. A kutatás eredményeit az OMSZ szóvivője és egyben immár a Mercedes-Benz közlekedésbiztonsági nagykövete, […]




A Mercedes-Benz Hungária Kft., az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Közlekedéstudományi Intézet által hazánkban, több mint 5000 magyar kamasz körében végzett reprezentatív felmérés a tudatmódosító szerek vezetés közbeni használatát, a fiatalok biztonsági öv használatával kapcsolatos szokásait, valamint KRESZ ismereteiket vizsgálta. A kutatás eredményeit az OMSZ szóvivője és egyben immár a Mercedes-Benz közlekedésbiztonsági nagykövete, Győrfi Pál ismertette.


Mint az köztudott, a Mercedes évek óta saját, MobileKids programjával igyekszik felkészíteni a legkisebbeket, a 4-12 év közötti gyermekeket a közlekedésre, de az sem mellékes, hogy minden hazánkban újonnan értékesített Mercedeshez vezetéstechnikai kurzus is jár. A Mercedes-Benz a Közlekedéstudományi Intézettel és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottságával összefogva a 2016-os tanévben reprezentatív kutatást kezdeményezett a 12-18 év közötti kamaszok közlekedési ismereteinek felmérésére, zömük hamarosan jogosítványt szerez, de 5,6 százalékuk már ma is vezet, ugyanakkor gyakorlatilag kivétel nélkül részt vesznek már szülői felügyelet nélkül a közlekedésben, akár gyalogosként, akár kerékpárosként..


Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottságának kimutatásai alapján Magyarországon a balesetek 10 százalékát okozza alkoholos befolyásoltság, a KSH adatai szerint pedig évente átlagosan 10 gyermekkorú halálos áldozata van a közlekedési baleseteknek.


Ezen adatok ismeretében nagyon aggasztó, hogy a felmérés során megkérdezett magyar fiatalkorúak 46,4 százaléka szerint nem veszélyes egy sör elfogyasztása után volán mögé ülni. Ráadásul a válaszadók 20 százaléka gondolja, hogy ez a helyzet még fél deciliter tömény szeszesital után is tulajdonképpen veszélytelen. Mint azt Győrfi Pál hangsúlyozta, ez nem azért veszélyes, mert az ittas vezetés szabálysértésnek, 0,50 gramm/liter ezrelék véralkoholszint felett bűncselekménynek számít, hanem azért, mert ha balesetet okozunk, akkor nem csak az esetlegesen megsérülő személy, hanem a saját, illetve családunk életét is tönkre tesszük.



[BANNER type="1"]
A reprezentatív kutatás arra is rákérdezett, hogy a kamaszok ültek-e már alkoholos befolyásoltság alatt álló vezető mellett, és a kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy a fiatal válaszadók közel negyede ült már ittas sofőr mellett, aki az esetek felében egy idősebb családtag volt. „Ezek az adatok főleg annak tudatában aggasztók, hogy egy baleset már jóval az ütközés előtt kezdődik, ezért egy másodpercnek is óriási jelentősége lehet az utakon. A megfelelő és magabiztos szabályismeret, a rutin, az éber tudat és a szülői példa mind szerepet játszanak egy baleset elkerülésében, ezért is ad aggodalomra okot, hogy sok esetben pont a szülők, vagy más, közeli családtagok mutatnak rossz példát a legbefolyásolhatóbb korosztály számára.” – hívta fel a figyelmet a kutatás eredményeire Győrfi Pál, a Mercedes-Benz közlekedésbiztonsági nagykövete.



A felmérés biztonsági öv használatot firtató kérdéseire adott válaszok jóval biztatóbb képet festenek. A megkérdezett fiatalok 90 százaléka rendszeresen használ biztonsági övet, de még mindig létezik egy 10 százalékos kisebbség, akik ritkán, vagy egyáltalán nem használják az életmentés szempontjából kulcsfontosságú eszközt, melynek hiánya a halálos kimenetelű balesetek közel felében játszik szerepet.


Szerencsére nem csupán aggodalomra okot adó eredmények születtek a felmérés során. A megkérdezettek válaszai alapján a fiatalok szabályismerete, ha nem is tökéletes, de mindenképpen pozitív képet fest. Az elsőbbségadási kötelezettség megadásával foglalkozó kérdésekre átlagosan a válaszadók közel 60 százaléka tudta a helyes választ, a jogosítvánnyal rendelkezők körében ez az arány pedig 80-90 százalék közötti volt, amely eredmény egyértelműen jelzi, hogy a gyermekek biztonságának növelése érdekében a közlekedésre felkészítés oktatásának bevezetése az alap- és középfokú oktatásban szükséges és időszerű.



„A Mercedes-Benz eddig is jelentős erőforrásokat fordított közlekedési ismeretekkel kapcsolatos edukációra, és egy 11 éves gyermek édesanyjaként nem is lehetnék boldogabb, hogy nyilvánosságot kap ez a téma, mely nekünk, szülőknek is a felelősségünk. A Mercedes-Benz és a KTI közös kutatásának eredményeire építve a MoKi közlekedésbiztonsági programunk keretében szeretnénk folytatni edukatív programjainkat a fiatalok számára. A MoKi célja a legkisebbek közlekedési ismereteinek bővítése, illetve a szülők figyelmének felhívása a saját felelősségükre, hiszen a gyermekeink tőlünk tanulnak a legtöbbet, minket tekintenek példaképnek, a mi viselkedésünket követik. Bízom benne, hogy az intenzív kommunikáció és az edukatív programok meghozzák a várt eredményeket.” – mondta el Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz marketing és PR vezetője a kerekasztal-beszélgetés során.


A Mercedes-Benz számára a közlekedés biztonságának növelése mindennél fontosabb, melyre a márka jelentős erőforrásokat allokál. A Mercedes-Benz már létező közlekedésbiztonsági programjának, a MoKi-nak is az a legfőbb célja, hogy a legkisebbeket képezze, hiszen a megfelelő közlekedési ismeretek elsajátítása létfontosságú minden gyermek számára. A jövőben a MoKi közlekedésbiztonsági programon keresztül szeretné a márka bővíteni a legkisebbek ismereteit, hogy a később megismételt felmérések során pozitívabb eredmények szülessenek az idősebb korosztályban is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

59 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Egy felnőtt ember egy sör megivásával nem veszélyezetet senkit sehol a világban. Ez így is jelenik meg a jogrendszerben a világ összes (nem szigorúan muszlim) országában, két ország kivételével, ebből egyik Magyarország. Volt kommunista országokra jellemző (ill. K.u.K. örökség), hogy gyermekeknek tekintett alattvalókra van húzva a szabályrendszer sok eleme, nem állampolgárokra. Ennek oka a mindenkori kormány félelme a néptől.
    Vigyázni kell, mert aki a birka szabályt kritika nélkül elfogadva él, előbb-utóbb maga is birkává válhat, mielőtt észrevenné.

  2. Ez a vita nem arról szól, hogy a homoszexualitás elfogadott vagy sem és ez kinek mennyire tetszik. Mert ez pl legyen mindenkinek a saját dolga. Ez a vita egy szabályrendszer elfogadásáról szól amire ti tesztek nagyívben és esetleg veszélyeztettek másokat.

  3. Szerintem az a legnagyobb pofátlanság, hogy titeket idézzelek, ha az valaki azt próbálja természetes dolognak és elfogadandónak tartani, ha valaki nem tartja be azt ami a kötelessége lenne. Mindenki marhára tisztában van a jogaival ebben az országban, csak a kötelességével nem.

  4. Én meg arra kérlek meg sokadszorra, hogy tartsd be a te is a szabályokat. Ismered az álláspontomat. Ha betartod elhiheted, hogy nem fogok kötözködni. Nem fogm elfogadni, hogy nem tartod be mert ez nem normális és elfogadható dolog.

  5. Nem emlékszem, hogy én szoktam volna kezdeni a személyeskedést.
    Általában te kötsz belém, hogy ne hangoztassam mennyire teszek a szabályokra.
    Erről nem fogok veled sokadszorra vitát nyitni. Ismered az álláspontomat.

    Én megkértelek egy fontos dologra, ami szerintem nagyon nagy pofátlanság, ha nem tartod be.
    A te intelligenciádra van bízva, hogy elfogadod e vagy sem.

  6. És folyamatosan terelsz, támadsz. Az első alapvető kérdésre pedig még mindig nem válaszoltál. Miért nem tartod be a szabályokat? Miért?! Erre válaszolj. Miért?! Megértetted a kérdést?! Felfogtad? Válaszolj ne terelj!

  7. Számomra meg az hihetetlen, hogy ilyen szinten csicska és infantilis vagy. Van 1000 halál eset, amiből te a 10 halál eset miatt sírdogálsz…a többi 990-et meg nagyívben leszärod, a MÁSIK KILENCSZÁZKILENCVENET, felfogod a 2 szám közötti különbséget? (kétlem :D:D:D:D:D). Szal ilyen szintű infantilis csicskák csak a narancs táborban léteznek.

    Én meg a másik 990 ember miatt aggódom, te meg a 10 miatt. Ennyi mondjuk emberileg is nagyjából kettőnk között a különbség 😉

  8. Ja csak sajnálatosan nem fogod fel, hogy a kis monológoddal és anyázásoddal semmi értelme nincs itt vergődnöd.

    valami fidesz csicska vagy vagy mi? mert úgy beszélsz : „tarcsadbeaszabályokat”, „tenegondolkozz,csaktarcsadbeaszabályokat” , „tenereformáljcsaktarcsadbeaszabályokat” és ezt tolod, MINDENRE, ez már több mint kínos :D:D és még tetézed erre elkezdesz anyázni is, mint valami jó fidesz csicska. este azért megcsókolod az orbán szobrot lefekvés előtt 😀

  9. Azért ez rohadtul hihetetlen, hogy felnőtt ember létére ezt nem lehet megérteni, mi a tétje a dolognak. Persze most majd jöttök azzal, hogy de én sosem okoztam balesetet stbstb. Mert szerencséd volt. Vagy mert a többiek figyeltek rád. És nyilván balesetek történnek más okból is, de ne keressük már a bajt. Ha valaki versenyezni akar menjen ki valamilyen pályanapra. Vagy legalább olyan helyen menjen gyorsabban ahol senki nincs rajta kívül, nem pedig a forgalomban. A piálásról nem is beszélve. Ha már azt nem tudja megállni, a nulladik lépésben, hogy nem iszik ha vezet, akkor hogyan fog viselkedni a forgalomban, ha már elindult? Itthon meg nem lehet az emberekre bízni, hogy mennyi piálás után lehessen vezetni. Teljesen jól van ez így ahogy van, a zéró tolerancia

  10. És az meg különösen felidegesít, ha ilyeneket hallok, hogy de az csak 1-2-5% a statisztikában. Basszus tudjtát ez mit jelent? Azt, hogy 1-2-5 embert „megöltök”. És azok az emberek tovább élhettek volna. Ez nem gyártási hibaszázalék, vagy tudom is én milyen materiális mérőszám. Ezek emberi életek, amibe ha nincs szerencséd akár te is közéjük kerülhetsz.

  11. És tudjátok ez azért is baromi bosszantó, az egy dolog, hogy nem vagytok képesek betartani a szabályokat és megszegitek, de még azt aki betartja, kikezditek minden esetben és azt írjátok le, vagy azt a nézetet erősítitek, hogy ezek értelmetlen dolgok és ha valakinek úgy tetszik akkor szegje azt meg, ha ő momentán rohadt okosnak gondolja magát. És ezt rohadtul elítélem. Ha nem tetszik adjatok be javaslatot a módosításra, vagy tudom is én mit, de addig amíg azt nem fogadták el addig kutya kötelességetek az aktuális elfogadott szabályokat betartva közlekedni. Ha tetszik, ha nem. Mindig jöttök a külfölddel. De ez nem külföld. Ott lehet, itt nem. És ott is mindig csak a számotokra kedvező példákkal jöttök, érdekes Svájc neve sosem kerül elő. De teljesen mindegy hol mi van. Itt mindenki tudja a játékszabályokat, elfogadja azt amikor jogosítványt kap és onnantól kezdve köteles betartani azokat. Ha tetszik ha nem. És ez mindenkire pontosan ugyanúgy vonatkozik, Orbán Viktortól kezdve az utolsó emberig, köztük rátok és rám is. Mindenkire, nincs kivétel. Aki ezek mellett úgy érzi, nem tud vezetni, az ne vezessen, üljön inkább buszra és ne játsszon mások életével. A sajátjával azt csinál amit akar, az nem érdekel, de másokat nincs joga veszélyeztetni. Épp elég baleset történik még a szabályokat betartva is sajnos. Nekem ez a véleményem, most majd megint kezdhetitek az alpári sértegetést, szefózhattok, nyomorékozhattok, elküldhettek a fenébe, de ebben nekem van igazam nem nektek és óriási szégyen, hogy ti ezt a nézetet képviselitek, sőt még ki is álltok mellette ilyen agresszíven.

  12. És arra még mindig egyikőtök sem tudott értelmes választ adni, hogy a szabályokat miért nem tartjátok be ugye. Innen indul mindig minden, majd kezditek a másik sértegetését, hogy takarodj innen meg, nyomorék vagy stbstb, közben az alap feltevésre válasz nem érkezik. Ha ti ilyen stílusban sértegettek engem illetve sok esetben másokat is akkor én is anyázni fogok ha tetszik ha nem. Ezen jó lenne ha ti is elgondolkoznátok. Mindig csak a saját szemszögetekből néztek mindent, a másikat pontosan úgy sértegetitek amire most meg fel vagytok háborodva. Olvass szépen te is vissza, nem én kezdtem a személyeskedő sértegető trollkodást most sem. De kimásoltam az ominózus hozzászólást is.

  13. Nem tudom mások hogy vannak vele, de én nem érzem magam biztonságban ha nincs bekötve az öv, számomra ez olyan automatikus dolog hogy enélkül beszállás után hiányérzetem van, nem érzem magam kényelemben.

    Egy barátom pár éve (bontóból) szerzett két első Merci bőrülést amiből kis barkácsolással széket/fotelt csinált. Jól néz ki, szép is de amikor először beleültem nem éreztem magam teljesen komfortosan, aztán rájöttem miért! nem vagyok bekötve …. 🙂

  14. Hogy szidjátok egymást az sincs rendben, de hogy a másik anyját miért kell belevonni azt sosem értem.
    Szerintem ez több mint bunkóság, arról nem is beszélve, hogy sokakat nagyon érzékenyen érint.
    Én pl. kimondottan allergiás vagyok rá.
    Erről sürgősen le kéne szoknod, mivel már nem az első eset!

  15. Segítek megtalálni. Ezt írtad.
    Takarodj már, kinek képzeled te magad te szerencsétlen? Majd én eldöntöm, hogy mivel foglalkozom és mivel nem, ha ez nem tetszik, lehet koccolni. Másrészről, én betartom a szabályokat a helyzetet elemzem, meg azt, hogy rengeteg esetben sajnos a szerv a rezsimet szolgálja….pedig a KENYÉRRE VALÓT A NÉPTŐL KAPJA, fura paradoxon.

  16. Te csak anyáztál rögtön, te szerencsétlen hülye. Amikor valaki megemlítette, hogy bekussolhatnál már az elnyűtt retardált szövegeiddel b+. Miért nem takarodsz már innen végre???? Nem látod magadat kívűlről, hogy milyen szinten vagy szánalomra méltó 😀 senki sem kíváncsi a nyomorék szövegeidre…ja max a másik nicked….nyomorék :D:D:D:D:D

  17. látom még látens buzi is vagy a fogyatékosságod mellé 😀 nade, csak nem sikerült egy egyszerű mondatot megint összeizzadnod, viszont a „TACSADBEASZABÁÁJJJT” az megvan 🙂 A nővérke nem zavart már el aludni? :/

  18. Nincs értelme más országokkal példálózni, ha bevezetnék a német autbahnon érvényes sebességkorlátozást itt fél éven belül meghalna az autósok 10%-a. Még józanul sem képes sok marha gondolkozni, hát még ha legurít egy sört.

  19. Szerintem meg pontosan jó ez így ahogy van. Az ország tele van alkoholistával és itt akarod megengedni, hogy alkohol fogyasztása utána lehessen vezetni? Szerintem ez a minimum a közlekedésben, hogy ennyi önuralma van annak aki autót vezet, hogy nem iszik, ha vezet.

  20. Szerintem is le lehet gurítani pár sört vezetés előtt. Túl szigorúan van ez véve. Itt nálunk Németben ez nem gond max ha balesetet csinálsz de addig nem lőnek le ha megittál párat. Én ha csak pár km-re megyek sokszor bekapok pár sört. Persze olyan is van aki kidől egy pohártól, na ők ne igyanak lehetőleg. Szóval szerintem sem gáz enyhén ittasan vezetni. Ja és kérnék hozzászólásokat a törvénytisztelő kommentelőktől. Köszi.

  21. DE ha te tényleg nem AN troll vagy, akkor súlyosan sérült vagy szellemileg ez már biztos és kezeltetni kellene, ez full komoly.

    Senki nem beszélt „szabály be nem tartásról” te istenverte szefós, arról beszélek, hogy NEM az abszolut gyorshajtás a balesetek 98%-ka ! és a rendőrség nem a magyarokat szolgálja, hanem a rezsimet, amikor beáll a bokor mögé a 30-as táblához. Ezekre reflektáljál, civilizáltan te szefós, ne csak a „TACSADBEEEASZABÁJJOKAT” nyomjad meg személyeskedjél…mert eddig csak ennyit tudtál…..bár elhiszem, hogy ezen dolgok megértéséhez minimális intelligencia szükséges, ami neked nyilvánvalóan hiányzik, de akkor legyél olyan kedves és NE szólj hozzám a továbbiakban és maradj kussba.

  22. mondja ezt egy szarosszájú fogyatékos barom, aki azon kívűl, hogy „TÁCCSAD BÉÉ A SZÁBÁJJOKÁÁÁÁÁÁT”, egy épkézláb egyszerű mondatot nem tud összehozni és egy egyszerű statisztikát megérteni :D:D:D:D

    van egy rossz hírem, az ilyen szarosszájúakat kellene gumiszobába zárni, MINÉL HAMARABB, akik képtelenek civilizáltan vitázni egy másik emberrel, na az ilyenek mint te valók a gumiszobába elzárva mindentől….de régen az ilyet gyorsan megoldották a görögök taigetosznál :D:D:D:D:D:D

  23. Mi mást lehetne még írni? Innen ered minden probléma, ez az oka az összes felsorolt problémának. A kreszben minden le van írva, egy teljesen jól értelmezhető szabályrendszer a közlekedésről. Nyilván vannak balesetek ezeket betartva is, de ha eleve mindenki tojik arra, hogy ott mi van leírva és mindenki a saját feje után megy akkor abból baj lesz. És ez nem videojáték, hogy majd kapsz új életet.

  24. te ugatsz szabályok betartásáról te szerencsétlen hülye és ilyen proletár szinten vagy szellemileg? hagyjál már 😀 nevetséges vagy. bár azt tudom, hogy szellemileg egyébként is egy 2 hetes kutyagumi szintjén vagy, szal ez nem újdonság végülis 🙂 csak a szabályok betartásáról való ugatás visszás így kicsit tudod….bár egy kutyaguminak beszélhetek…hjajjj.

  25. Takarodj már, kinek képzeled te magad te szerencsétlen? Majd én eldöntöm, hogy mivel foglalkozom és mivel nem, ha ez nem tetszik, lehet koccolni. Másrészről, én betartom a szabályokat a helyzetet elemzem, meg azt, hogy rengeteg esetben sajnos a szerv a rezsimet szolgálja….pedig a KENYÉRRE VALÓT A NÉPTŐL KAPJA, fura paradoxon.

  26. Akadj már le ezekről a statisztikákról. Azzal törődj, hogy hogyan tudod betartani a szabályokat. Neked az a feladatod. Nem kell megreformálnod, nem kell a statisztikákat bújnod, ez nem a te feladatod. Kötelességed van, betartani a szabályokat. Ennyi.

  27. ez az egyik leggagyibb érv, ami létezik. és nem változtatja meg a statisztikát.

    úgy tűnik nem értetted meg még mindig a lényeget. nem én írom a statisztikát, nem az én szubjektív nézetem szerint alakul. én csak leírom a %-okat a statisztikából, amik színtiszta tények.

    a példám, hogy nyugaton x mennyiségű alkohol engedélyezve van, ezt úgy tűnik megint nem értetted meg, ezzel arra szerettem volna rávilágítani (gyk kedvéért), mint sok esetben, valószínű, hogy Magyarország jogalkotása NEM TÖKÉLETES és NEM A MINDENSÉG KÖZEPE. értjük talán így, ugye? szomorú, hogy egyre több területen van baj a mo-i jogokkal.

  28. topikhoz hozzászolva pedig, nem tudom mire ez a nagy hüledezés, az ittas vezetés még mindig nem a legnagyobb probléma. problémának probléma, mert nem 1-2%-os rátáról beszélünk persze, de nem is 30% mint a figyelmetlenség esetében.

    a fiatalok meg gondolom használják az internetet, vagy voltak már külföldön, urambocsá NYUGATON, ahol bizony 1 sör, vagy 1 pohár bor belefér mert bizonyos alkoholszint után büntetnek. nem zéró toleranciával majomkodnak. 1 sör beszélgetés közben és mire elindulnak 1-2 óra múlva, nagyjából minimálissal csökkenti a reakció időt, de lehet akkorra már teljesen tisztul is az egyén ezen a szinten.
    Az ittas balesetek nagy részét, nem 1 pohár boros vagy 1 pohár sörös egyének okozzák, de ez is ugye már MÁSODLAGOS tényező….az olyan országban, ahol ugye éjszaka a kintfelejtett 30-as tábla mögötti traffizás csökkenti a balesetek számát :D::DD::D:D

  29. te meg mindig az indokolatlan gyorshajtáson sírdogálsz. ami a balesetek kb 2%-áért felelős :D:D:D:D 100x ki lett tárgyalva, de úgy tűnik, rettenetesen nehéz a felfogásod….meg úgy tűnik olyan felületes vagy mint az átlagnép. aki beveszi, hogy a kinthagyott 30-as tábla mögött éjszaka bokorból fényképezkedés, az majd brutálisan javítani fogja a statisztikát…. :D:D:D jajajajaj, nem pedig pénzbehajtás ugye. Amit a védával is elismertek, ki lettek pakolva milliárdokért a traffipax kapuk, és mégis több lett a baleset, óriási 😀

    azért kíváncsi lennék, hogy mi a válaszod arra, hogy a kormányok mindig bevételt várnak el a rendőrségtől (általában 20 milliárd forint körül), miért is kell egy közbiztonságért felelős társaságnak bevételt termelni? ez egy nagy kérdés.

  30. Én nem tudom mi a francnak kell milliókat elkölteni mindenféle biztonsági övvel kapcsolatos kampányokra. Egy egyszerű törvénymódosítással meg lehetne oldani a dolgot aki nem használja, ha balesetet szenved akkor saját maga fizeti a kórházi költségeket. És pont. Innentől mindenki döntse el maga hogyan cselekszik. Inkább a követési távolság nem betartásával és az indokolatlan gyorshajtással foglalkoznának. Mindig ezzel az öv dologgal problémáznak…

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular