Idén ősztől új modellek már csakis valós körülmények közötti emissziómérés után kerülhetnek piacra – a legfrissebb hírek szerint ezek bevezetését egyes EU tagállamok sem támogatták, sőt hátráltatták
Egyes uniós tagállamok hátráltatták a károsanyag-kibocsátási tesztek szigorítását, és nem fordítottak elegendő energiát az emissziós adatokat manipuláló autógyártók leleplezésére – írták az Európai Parlament dízelbotránnyal foglalkozó vizsgálóbizottságának (EMIS) friss jelentésében.
A képviselők szerint az Európai Bizottság is hibázott, amiért nem kényszerítette ki a mérési eredmények meghamisítására is felhasználható szoftverekre vonatkozó tilalom betartását. „Mára kristálytisztán látjuk az autóipari felügyelet hibáit. Az egyik legfontosabb megállapítás, hogy elkerülhető lett volna a botrány, ha az Európai Bizottság és a tagországok egyszerűen csak betartják az uniós jogot – fogalmazott Gerben-Jan Gerbrandy, a bizottság egyik tagja, aki szerint sokkal szigorúbb ellenőrzés lenne szükséges az autótípusok európai engedélyezését megelőzően. Mint mondta, egyedül így lehetne elejét venni a következő botránynak.
[BANNER type="1"]
A bizottság által elfogadott jelentésben Franciaországot, Olaszországot és Spanyolországot említették azon uniós tagállamok közül, amelyek lassítani próbálták a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó vizsgálatok szigorítását, azt, hogy tesztpad helyett az utakon kelljen ellenőrizni a járművek emissziós értékeit – ez az új modellekre idén szeptembertől lesz végül bevezetve.







Nagyon steampunk ez a kibocsátásmérő ketyere
Megvesztegetések, megtévesztések, csalások, manipulálások végtelen tárháza volt az egész eu dízel iparág. Ez a megtisztulás már nagyon kellett, még ha lagymatag is a tempó.