Putyin Budapesten is saját Mercedesében utazik

    4
    6

    Miként azt előre jeleztük, Budapest életét a keddi ónos eső, a tegnapi és a mai olvadás, valamint a köd mellett Vlagyimir Putyin hazánkba látogatása is felborította. Brutális lezárásokra, káoszos közlekedésre számíthatunk, egy ismerős pedig épp arról számolt be, hogy kutyasétáltatás után hazamenni se tud a parlament környékén keresztül. Az MTI viszont az imént tette közzé, hogy Putyin Budapesten is saját, orosz rendszámot viselő, előző (W221) szériás S Mercedesével utazik.[BANNER type="1"]
    Putyin autója egy nyújtott tengelytávú S 600 Pullman verzió, abból is páncélozott természetesen. Hiába tehát az 5,5 literes V12-es biturbó motor 517 lóereje és 830 Nm nyomatéka, mindez a mintegy 5 tonnás saját tömeggel párosulva bizonyára nem ad sportos menetdinamikát. Putyin autója viszont gránátnak és kézifegyvereknek is ellenáll, defekttűrő abroncsai 80 km/órás tempóig lövöldözés után is használhatók. Az autó ára alsó hangon egymillió eurós, azaz legalább bő 300 millió forintos tétel, de ez természetesen felszereltségfüggő. Ahogyan két évvel ezelőtt, idén is különgéppel utazott Magyarországra az elnöki limuzin.
    Előző cikkA BMW országa vagyunk
    Következő cikkFittapaldi ezúttal autót hoz Genfbe
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    4 HOZZÁSZÓLÁS