Talán egy Mitsubishi Colt az áldozat, erről sajnos nem írnak, ahogy arról sem, hogy elkapták-e a tettest. Írországban rallizott az egyik kereszteződésben, majd folyóba lökte az autót egy tolvaj
Szeretett autónkat egy lopás után viszontlátni kevés az esély. Ha egy szervezett bűnbandával van dolgunk, és lecsap rájuk a rendőrség, esetleg darabokra szedve visszakaphatjuk. Abban az esetben, ha csak szórakozásból lopják el, nagy eséllyel még láthatjuk, de az nem lesz jó élmény. Ebben a dublini esetben például a talán Mitsubishi Colt tulaja a közeli csatornába zuhanva találhatta meg reggel autóját, amit csúnyán helybenhagytak. [BANNER type="1"] Az a különös a történetben, hogy az éjszaka eseményeit egy, a közelben lakó szemtanú videóra is vette, ám ő sem gondolta, hogy ez lesz a vége. Nem volt nehéz észrevenni a tettest, a lopott kocsival igencsak felhívta magára a figyelmet azzal, hogy az út közepén, a kereszteződésben, illetve a járdán és a sétálórészen randalírozott a kéziféket rángatva. Majd mikor megunta, a víz felé vette az irányt, üresbe tette a váltót, majd kiugrott a kocsiból, ami nagyjából két métert zuhant a csatorna fenekére. Játéka közben nemcsak autósokat, de gyalogosokat is veszélyeztetett, egyelőre nincs arról hír, hogy elkapták volna a tettest.


