kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapVan szebb, van erősebb, mégis ez az egyik legérdekesebb

Van szebb, van erősebb, mégis ez az egyik legérdekesebb

A Mercedes egyik dolgozója 25 éve használ egy W124 200 D-t. Michael Nickl 30 éves volt, amikor autóját vette, azóta egymillió kilométert ment.




Bár idén még csak 25 éves, azaz az OT-vizsgáig még 5 éve van, az 1992-ben vásárolt 200 D W124 mindenképp érdekes. Első és máig egyetlen tulajdonosa, Michael Nickl 1992. július 16-án azt követően vehette át élete első Mercedesét, hogy már 5 éve a vállalatnál dolgozott. Hiába a jelentős dolgozói kedvezményen, a 300 Turbo D túl drága volt számára, extrákra sem tudott sokat költeni, az elektromos napfénytető, az elektromos antennás rádióelőkészítés és a központi zár, valamint a könyöktámasz és a hátsó fejtámla azért nem maradt el a rendeléskor. Az Európai Unió alapításának évében már EC kártyával fizette ki a 40 523 német márkás vételárat.




Eredeti terve az volt, hogy az autót egy év után némi haszonnal eladja, ám 1993-ban pont beszédtémává vált, hogy a dízelek rákkeltők, ennek hatására pedig bezuhantak a dízel autók árai. Bukni ő egy pfenniget sem kívánt az autón, így inkább megtartotta, jó sokáig. Kollégái már a félmilliomodik kilométer után fogadásokat kötöttek, hogy vajon meddig fogja még tartani autóját. Pláne úgy, hogy nem sokkal korábban, 445 ezer kilométernél, egészen pontosan 2003. november 16-án a kuplung beesett, az autót szervizbe kellett vontatni. Az akkor berakott elem azóta is bírja, jó ideje naponta hosszabb autópályás utazás is Nickl úr napjainak része, így a tengelykapcsoló kevesebbet dolgozik.
[BANNER type="1"]



Az eddigi legfőbb műszaki hiba pontos dokumentálása mellett az összes egyéb karbantartás (nem volt semmi extra, olajak, szűrők, fékek, vízpumpa, szíjak, generátor) és az összes tankolás költsége is precízen vezetett, ahogyan az autó összes eredeti dokumentuma, számlája is megvan. A 200 D bekerülési költsége és karbantartása eddig 58 563 eurót tett ki, az egymillió kilométerre jutó üzemanyagköltség 53 786 euró – köszönhetően a 6 liter körüli átlagfogyasztásnak.



Mivel a valaha a futóműrészlegen dolgozó, ma a GLE összeszerelését felügyelő mérnök használati tárgyként tekint autójára, még mosni is ritkán mossa (még a gyári fotózásra sem tisztán vitte autóját), az előírt karbantartásokat viszont lelkiismeretesen megcsinálja. Az E-osztályon az évek során egy koccanás miatt a fényszórókat és a hűtőmaszkot bontottakra cserélte, lökhárítóból újat vásárolt, ugyanakkor az ajtókat rozsdásodás miatt (ekkoriban még nem járt 30 éves átrozsdásodás elleni garancia) kellett cserélnie. Autója a biztosító szerint ma már nem ér semmit, hiszen 1 millió kilométert futott és bár eredeti, de mégsem gyári makulátlan megjelenésű. Ellenben az elnyűhetetlennek számító OM 601 motor állítólag ma is hibátlanul dolgozik benne az akkoriban még felárért adott ötfokozatú váltóval.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ha egymillió kilométert ment és kicsit bűvészkedünk a számokkal (legyen 40eDEM=21e€ az autó újkori ára, karbantartásra költött ugye 59e€-t, üzemanyagra 54e€-t) akkor az jön ki, hogy egy kilométer autózás 0,134€-ba kerül neki, ami nagyjából 41forintra jön ki. A DEM-€ átváltást egy kalkulátor hozta ki, szerinte egy euró egyenértékű volt 1,95583 német márkával.

    Gondolom az összes gyári kedvezményt igénybe vette az évek alatt, ezért tudta ilyen szinten tartani a költségeket.

  2. Ez még csak nem is annyira egyedi történet .Mert az én szűkebb környezetemben is hasonlóan sokat futott Mercije van egy autószerelő ismerősömnek és a mai napig gond nélkül használja a jó öreg szívó diseles gépét.

  3. https://www.mercedes-benz.com/de/mercedes-benz/classic/historie/michael-nickl-und-seine-million-kilometer-im-mercedes-200-diesel-w-124/
    „allgemeine Unterhaltskosten von 58.563,26 Euro”
    Szó szerint: általános fenntartási költségek. Ebbe a német szóba a vételár nem tartozik bele. (Az Auto Bild rendszeresen ír álomautókról, amik fillérekért megvehetők, de drága a fenntartásuk („teuer im Unterhalt”)). Az üzemanyag beletartozna, de ugye most pont nem, mert a mondat további részében kitér az üzemanyagköltségre. Ne feledjük, hogy No-ban drágán dolgozik a szerviz. Pár éve 120 Euro volt a Mercedes rezsi óradíj, ha jól emlékszem. Drága a biztosítás. 25 éve van Full-Cascoja (még ha neki kedvező áron is van). Stb.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek