Az összes többi Audiénál szélesebb, de azokhoz hasonló szögletes hűtőmaszkkal várható a negyedik generációs A8 – legalábbis az OmniAuto szerint (Fotó: OmniAuto.it)
Évek, generációk óta megszokott az Audinál, hogy az A4, A6, A8 limuzinok egy kaptafára készülnek. Ez a jelenség ráadásul időről időre, generációról generációra egyre inkább igaz. Így aztán nem vállalt merészet az olasz OmniAuto, amikor szokása szerint megpróbálta kitalálni, hogy milyen lesz a legtöbb eséllyel az idén őszi Frankfurti Autószalonon, de talán már a tavaszi genfin bemutatkozó negyedik generációs A8. [BANNER type="1"] Prototípusát már tavaly nyáron láthattuk a Norschleifén körözni, állítólag az A8 lehet az Audi első önvezető autója. Már amennyire azt a jogszabályi környezet engedélyezi, tehát egyelőre részlegesen, de dugóban például a teljes irányítást átveheti majd az új A8.
LED fényszórók vélhetően már alapáron kerülnek majd az új A8-ra (Fotó: OmniAuto.it)
Nagyjából tehát ismerjük a formát, igaz, a klasszikusan háromdobozos karosszéria jelentős illeszkedést ígér a márka többi modelljéhez, azaz sok meglepetést vélhetően nem várhatunk tőle. Újítás azért biztosan lesz benne, hiszen ez az első olyan modell, amit már a kezdetektől Marc Lichte (és csapata) rajzolt.
A részletképek egyértelműen azonosítják a márkát, de nem a modellsorozatot (Fotó: OmniAuto.it)
Az új A8 piacra lépése idén év végén várható, ahogyan a legújabb Lexus LS-é is. Addigra állítólag frissül a Mercedes S-osztály is, hogy a luxusautók között a még mindig szinte zsenge 7-es BMW legyen majd a korelnök.








En a 4. Audimat gyűröm, (A6, A6, A6, A5) és most jövő hónapban jön az A7-es.
Kb. 600-700 ezer km után csak kötelező szervizek illetve egy váltófelújítás ami az én hibámból történt.
Egyszerű a recept,legyen 3 literes V6-os és S-tronic váltós. Nálam ezek beváltak.
Üdv
Nálam otthon a fa hasogatáshoz használt ék különbül néz ki mint egy audi.
Teherautók kerekei alá szoktak ilyesmi formákat rakni, arra lehet hogy ez is jó hogy ha kienged a kamion kézifékje az tényleg beékeli hogy ne guruljon tovább.
Ne az ilyen szerencsétlentől kérdezd ember. Audi szalonnak sem járt a közelében soha.
Hú b+, ekkora setétséget, mint ami ott nálad van.
Miért megbízhatatlan az Audi? Komolyan érdekel, mert szemezek a márkával 🙂
Sajnos az Audi továbbra sem más, mint egy álruhába bújtatott VW, ugyanazzal a technikai tartalommal és megbízhatatlansággal (gyakorlatilag hasonló, mint amikor öltönyt vesz fel egy bűnöző, attól még bűnöző marad).