hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapEz is egy cápa volt! Mitsubishi Sigma használtteszt

Ez is egy cápa volt! Mitsubishi Sigma használtteszt

A kilencvenes évek derekáig a Sigma volt a Mitsubishi csúcsmodellje, abban az időben, amikor ez a márka az élvonalba tartozott. Vajon milyen ma az egykori csúcsgép?




Ez az autó, a Mitsubishi Sigma már 20 éve történelem! A Mitsubishi mindössze 20 éven át, 1976 és 1996 között használta ezt a modellnevet. Kezdetben a Galant csúcsváltozatára aggatta, majd a Diamante európai kiadása volt a Sigma. Utóbbi 1990-től 1996-ig a Mitsubishi európai zászlóshajójának számított, a most általunk próbált példány az utolsók egyike lehet: 1996. december 30-án helyezték forgalomba, Magyarországon. Elöl sok-sok parkolási bokszolással meggyűrt GFG-s rendszáma ugyanúgy végigkísérte az elmúlt két évtizeden, ahogyan hátsó szélvédőjén az egykori forgalmazót jelölő Denzel-matrica.[BANNER type="1"]



Bár a Sigma Japánban összkerékhajtással is létezett, Európábán a 4WS, azaz az összkerék-kormányzású verzió volt a csúcsmodell. Motorpalettája csakis V6-os, 2,0, 2,5 és 3,0 literes benzineseket kínált, de az öreg kontinensre csakis a 3,0 literesek érkeztek. Kezdetben 12, majd 24 szeleppel, ötfokozatú kézi vagy négyfokozatú automata váltóval. Én automatára voksolnék, de a barátom, akié a próbált példány is, vezetett már olyat, és nem véletlenül vett aztán kézi váltósat, ilyet keresett. Ülni én is ültem már automata Sigmában, nagyjából 10-12 éves koromban, egy ismerősünknek ugyanis több Sigmája is volt, amúgy ő is inkább a kézi váltósra voksolt. Az automata ugyanis 1,5 másodpercet ad hozzá a 100 km/órára gyorsuláshoz, literben legalább ennyit tesz hozzá a fogyasztáshoz, továbbá elvész a Sigma egyik vonzereje, azonnali gázreakciója.





A Sigma amúgy olyan, mint egy időkapszula, imádni való. Pedig el kell ismerni, 1996-ban ez már egy koros konstrukció volt. Ez volt az az időszak, amikor az európai gyártók kifinomultságban, technikában épp kezdték lehagyni a japánokat. Igaz, ez a Sigma olyan japán autó, ami az örökkévalóságnak készült. Már automata, ma is hibátlanul dolgozó klímával, olyan ínyencségekkel, hogy a klímavezérlőn meleg levegő fújásakor piros, hidegnél kék vonal mutatja a légáram irányát. ABS még nincs benne, de van két légzsákja, 300 ezer kilométer után is pontosan kapcsolható, vajpuhán járó váltója, ami persze nem ad túl hosszú áttételezést, az ötödiket akár városi guruláshoz is kapcsolhatjuk, de országúton még úgy érezzük, hogy lomha abban a fokozatban az autó. Naná, hiszen a „háromliter véhat” szereti a fordulatszámot, 205 lóerejét 6000, 270 Nm nyomatékát 3000/perc fordulaton adja le. Autópályán már szépen húz visszakapcsolás nélkül is, az ötödik fokozat 130-tól 230-ig megfelelő, a Sigma a saját kora egyik autópályás ragadozója volt.





Városban és országúton hajósan mozog a Sigma, autópályán már speedboat, de ez a konkrét példány a már nem gyári, teljesen rendben lévő, de hörgős kipufogója miatt mindenhol egy kicsit versenyhajós. Pedig ez egy komfortos autó, inkább puha, mint kemény, s bár kívülről a korabeli BMW-ket már-már majmolva cápásságot is könnyű belelátni, nem azt a világot hozza. A Sigma a kilencvenes évek tipikus japán autója. 1990-es megjelenésekor multilink hátsó futóművével forradalmár volt, elektromos antennája most, a több mint 20 éves autónál is hibátlanul megy le-fel, dolgozik az automata klíma, nyílik a napfénytető és hibátlanul élvezhető az elektromos ülésállítás memóriája is. Apropó ülés, szerencsés, hogy ez nem egy bőr, hanem egy plüsskárpitos példány, alapvetően szép belsővel. Az utasoldali légzsák tetején a puha műanyagot már kicsit megrepesztette az UV-sugárzás, meg aztán az egykori Pannon GSM vagy Westel 900 alvállalkozó a korszakot jellemző igényességgel a gyári kárpitra facsavarral helyezhette fel az egykori telefontartót, jó eséllyel Nokia 2110-hez, netán Ericsson GH388-hoz. Daliás idők voltak ezek, ma viszont a nem is túl csúnya fabetétes műszerfal korhűségét a funkcionalitás jegyében okostelefon-kompatibilis, MP3-játszós fejegység töri meg.



A Sigma ugyanis ma sem kell sztaniolba csomagolt youngtimer legyen. Volt annyira modern újkorában, hogy ma, amikor a legutolsó példány is elmúlt már 20 éves, még mindig gond nélkül használható hétköznapi autónak is. Egyedi stílusa van, és nem drága. Oké, nem azzal szeretnék példálózni, hogy már 200 ezer forint alatt is megkapható, mert ez bár igaz, nem ilyen állapotú autóra vonatkozik. Ha valaki megnézi a Használtautón a jelenlegi Sigma-kínálatot, a 200 ezer forint alatti két példány felett 650 ezer, 1,25 és 1,49 millió forintos Sigmákat láthat. Ez a konkrét példány a legutóbbi. Beárazva azt, hogy friss lengéscsillapítók vannak benne, ellenőrzött, hibátlan futóművel, rendben vannak a fékjei, és még újszerű téli gumik is találhatók rajta. Ugyanakkor látható, hogy az is be van itt már árazva, hogy ez egy történelmi autó, a japán autógyártás fénykorát és bizony sokunk fiatalságát jelentő kilencvenes évekből, azt megidézve. Értékében már van némi eszmeiség is, de hogy ez a példány egy valóban jó, valóban mosolyt fakasztó autó, az bizony tuti. És ha valakit érdekel, fogyasztását simán 10 liter alatt lehet tartani, de ami még jobb, kézi váltóval nemigen lehet 12 liter fölé vinni. Automatával simán, de az már egy másik téma, Sigmát kézivel kell venni, úgy az élvezetesebb.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

13 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ez még mai szemmel nézve is komoly autó, akkoriban elérhetetlen volt átlagember számára, mostanra meg ritkaság. Én mondjuk ekkora motornál kihagynám a kézi váltót, a 1,5 másodperces hátrányt jobban sajnálnám mint az 1-2 lter többletfogyasztást.

  2. Nem tudom, mire gondolhatott a „költő” kifinomultság alatt. Mindenesetre érdekes meglátás, hogy a kilencvenes évek dereka óta, minden szempontból jobb autókat gyárt Európa, mint japán. A japánok között a Mitsubishi egyébként régen sem az innovációt képviselte.

    Amúgy érdekes, hogy korabeli Coltokat, Lancereket a mai napig látni, pedig finoman szólva sem voltak akkoriban ezek népautók, de pl. idejét nem tudom, hogy mikor jött utoljára szembe velem a leelőzésben levő európai gyártók közül olyan kortársak, mint Fiat Tempra, Citroen Xantia, Renault 21, de még az utód, első generációs Lagunából sem maradt sok fenn, pedig ezekből azért arányaiban több szaladgált az utakon.

  3. A Mitsu aranykora. Hihetetlen hogy mekkorát zuhant pár év alatt, 3000GT, Eclipse, EVO mind ment a levesbe, ráadásul a Lancer, Colt Galant mind valami szörnyszülöttbe torkollt, mielőtt kivezették.

    Pedig a 90-es években tele volt remek modellekkel. A Sigma mondjuk nagyobb volt, de 96-os Galant sokkal igényesebb, finomabb belsővel rengeteg innovációval (4WS, 4WD, V6 turbó, ESP-szerűség).

    Mellesleg a 90-es években (ESP előtt) a hátsókerék inkább nyűg volt mint előny.

    Szóval a Keresztmotor FWD nem volt különösebben gond.

    (off: ma reggel vicces volt látni a pár küszködő nyári gumis bimmert)

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek