Csökkennek az üzemanyagárak, de nem eléggé

    0
    6

    Tavaly egész évben nem voltak olyan drágák az üzemanyagok, mint idén. Persze ehhez nem csak a múlt heti 3 forintos áremelés kellett, hanem az is, hogy év vége felé igen masszívan nőttek az árak. Most viszont némi enyhülés következik, a Holtankoljak.hu információi szerint szerdán a MOL 2-2 forinttal csökkenti a benzin és a gázolaj literenkénti árát. November közepe óta most először változnak az árak lefelé.[BANNER type="1"]
    Szerdától a 95-ös benzin átlagára 368, a gázolajé 380 forint lesz. Ez még mindig magasabb, mint tavaly bármikor, a 2012-2014 közötti szinteknél azonban kedvezőbb. Eddigi árcsúcsukat 2012-ben, átlagár szerinti 450 forint magasságában érték el az üzemanyagárak. Mivel az egyes töltőállomások árai lefelé és felfelé is jelentős szórást mutatnak, a legdrágább helyeken 400 forint felett is lehetnek a literárak, míg a legolcsóbb töltőállomásokon a benzin akár 350 forint alatt is megcsíphető; szerdától mind több ilyen kutat találhatunk. Az persze látható, hogy a tankolás végösszegét nem elsősorban a töltés ideje, hanem helye határozza meg – a betöltött mennyiségen túl természetesen.
    Előző cikkNégy ajtaja van és nagyon menő – Kia Stinger
    Következő cikkHangulatos a jövő hippibusza
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.