Stílusosan mutatta be GT3 homológ versenyautóját az Acura a SEMA Show-n. Vele passzoló tréleren és szintén hozzá igazított Acura vontatóval
Új modellel bővült a GT3 versenyautók listája. Legalábbis, ami az amerikai sorozatot illeti egyelőre, ugyanis elkészült az Acura NSX GT3. Amennyiben megkapja az FIA homologizációt, már jövőre bevetnék, amerikai fejlesztés lévén az IMSA SportsCar bajnokságában és a Pirelli World Challenge futamain. Természetesen sokban eltér korunk egyik legkomolyabb utcai sportautójától, ami az alapjául szolgált. Először is hátsókerék-hajtást kapott a szabályoknak megfelelően – összkerék helyett -, a 9 sebességes duplakuplungos váltót pedig 6 sebességes szekvenciálisra cserélték. A híres 3 elektromos motoros hibrid hajtást is dobták, viszont a 3,5 literes biturbós V6-os megmaradt, apró változtatásokkal.
Oldalnézetből hasonlít a jelenleg is aktív, idén hazánkba is ellátogató McLaren 650S GT3-ra
[BANNER type="1"]
Az újdonsült GT versenyző ott lesz a SEMA Show-n is, nem akármilyen körítéssel. A szintén versenyváltozat Acura TLX GT mellett a GT3-as NSX lesz a fő attrakció, hiszen egy kifejezetten rá tervezett tréleren fog állni, amit egy vadiúj Acura MDX fog húzni. A tréler és a SUV is a versenyautó színeit, dizájnját viszi tovább. A tréler kinézetét állítólag a bukócső inspirálta, és még egy cuki szárnyszerű formát is kapott hátra. Külön érdekessége, hogy az MDX-en is látható 20 colos felniken gurul, míg a vontatásra befogott szabadidő-autó sport felfüggesztést kapott, ezzel ültetést is, valamint narancs féknyergeket és egy komolyabb első kötényt.
Szemből igen komolyat büntet az ültetett Acura MDX, ami a versenyautó kötényét is örökölte, vagy legalábbis hasonlót. Oldalnézetből is igen kelletős









