hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapTúrakupéval hergel a Renault

Túrakupéval hergel a Renault

Megint elővette izgalmas arcát a Renault a Párizsi Autószalonra: egy hatalmas kupéval borzolja a kedélyeket, ráadásul a Trezor a mai divat szerint önvezető is.


Persze csak önvezető lenne, ha létezne és úgy 20-30 évvel később lennénk. Egy tanulmányautóra ugyanis mondhatnak bármit, az attól még arra nem lesz képes, csak a márka jövőbeli terveit mutatja. A Trezor igazából már önmagában érdekes darab, a Renault rendre megmutatja, hogy tud izgalmas autót tervezni, ráadásul legutóbbi sportkocsi-tanulmányából még versenysorozat is készült, szóval egész jók a Trezor kilátásai.

[BANNER type="1"]
Szeretnénk is, ha egy ekkora kupéval előrukkolnának, a Trezor 4,7 méter hosszú és közel két méter széles, ugyanakkor épp csak átlépi az egy métert magasságban. Kísérteties a hasonlóság a jó néhány évvel ezelőtti Saab Aero-X tanulmánnyal, de ne legyünk rosszmájúak, mondjuk kár, hogy az ajtók nélküli tetőnyitással való bejutás is azt idézi, de a formája valamivel szebb. Önvezető módba kapcsolva külső fényei is megváltoznak, bent viszont a vörös uralkodik, annyira, hogy a külvilágot is úgy látja sofőr és egyetlen utasa, mivel még a szélvédő is piros. Hajtásáról sokat nem beszéltek, ha igazak a hírek, akkor a márka Formula-E sorozatban is használt villanymotorja hajtja a hátsó kerekeket 350 lóerővel és 380 Nm nyomatékkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek