hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMár itthon is van új villanyautó 6 millió forint alatt

Már itthon is van új villanyautó 6 millió forint alatt




Kétségtelenül felrázta a hazai villanyautó-piacot a múlt héten bejelentett 1,5 millió forintos villanyautó-vásárlási támogatás. A Hyundai például már a múlt héten bejelentette a csak néhány hét múlva érkező, de már most rendelhető Ioniq árait, a Volkswagen pedig még lejjebb vitte az amúgy is a piac legolcsóbb villanyautójának számító e-up! árát.[BANNER type="1"]



Október 27-től a Volkswagen az állami támogatás igénybevételével 5,99 millió forintért kínálja a teljesen elektromos e-up! miniautót. A 6 millió forint alatti vételár vélhetően mind többeket ösztönöz majd villanyautózásra. Az e-up! elsősorban városba való, de 60 kW, azaz 82 lóerő teljesítményű és 210 Nm nyomatékú villanymotorjával, valamint 130 km/órás végsebességével autópályán is megállja a helyét. Hatótávolsága akár 160 kilométer lehet, ami ugyanúgy konkurenseinél (Citroën C-Zero, Mitsubishi i-MiEV, Peugeot iOn) nagyobb, mint ahogy lítium-ion akkumulátorának 18,7 kWh kapacitása is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Csak azt nem értem, miért nem hoznak le ismertetőt az olcsóbb elektromos autókról.
    Mindenki tudja, hogy ezeket az autókat, amiket orba ,szájba reklámoznak, csak pár ember engedheti meg magának.
    Miért nem foglalkoznak a 85 %-al ? Erre furcsa módon semmilyen fórumon nem adtak választ.
    Pedig mindenki tudja.Akkor meg miért szajkozzuk minden fórumon a levegő szennysezettség csökkentését.
    Ez csak szép szólam. Mögötte nincs semmi.

  2. Nem sok értelme van annak amit írsz. Bármelyik járművet „megpiszkálhatják” a mellette „rohangáló” emberek ha tölt, ha nem, ha elektromos ha nem. Ráadásul szinte semmivel sem jobban piszkálható meg egy elektromos jármű töltés közben mint amikor csak töltés nélkül parkol.
    Ha valamelyik Darvin díjas észkombájn esetleg a töltőkábel levágásával próbálkozna töltés közben az áramvédelmi rendszerek miatt a járműben semmilyen, a töltőoszlopban szintén semmilyen és – sajnos – a saját életében sem tud kárt tenni. Egyedül a kábelt tudja levágni amivel megszivathatja a jármű tulajdonosát, mivel ha időben teszi meg ezt akkor nem töltődik fel. De semmi értelme a kábel átvágásával kínlódni amihez azért viszonylag komoly szerszám kell, ha a haragosod kocsiján akarsz bosszút állni sokkal egyszerűbb módszerek vannak (egy nagyobb kővel betöröd az ablakait, leereszted/kiszúrod a kerekeit, …stb) minthogy a töltőkábellel szenvedj.
    Véletlenül meg maximum annyit lehet elérni, hogy elvágódsz a töltőkábelben/töltőcsatlakozó nyitott ajtajában.

  3. Az utolsó képről jut eszembe, kis városunkban is van 2 db konnektoros töltős ingyenes parkoló kialakítva az elektromos autók számára. De vajon ki lesz az első, aki ott meri hagyni töltőn a kocsiját több órára (Töltő kábel csatlakoztatva, „tanksapka” kinyitva), miközben „rohangálnak” az emberek mellette. Szerintem akarva-akaratlanul is megpiszkálhatják (vagy) elronthatják ezeket, akár fényes nappal… éppen elég figyelemfelhívó ez a technika még…

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular