hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapHa ügyesek lennénk, sokkalta olcsóbban is autózhatnánk

Ha ügyesek lennénk, sokkalta olcsóbban is autózhatnánk

Vaskos, 10 fejezetből álló tanulmányban boncolta a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület a hazai gázközlekedés fejlesztésének lehetőségeit. Sokat lehetne vele spórolni.




Autómodelltől függő, de mintegy 10-40% közötti spórolást jelenthet a CNG-vel, azaz sűrített földgázzal autózás. Nem csupán az olcsóbb üzemanyagra kell gondolni, hanem arra is, hogy a gázüzemű autó bonyolult kipufogógáz-utánkezelés, a hamarosan a benzinmotoroknál is megjelenő részecskeszűrő nélkül is képes teljesíteni a mind szigorúbb emissziós normákat. Nem mellesleg zajterhelése is kisebb, mint egy hozzá közelítően takarékos dízelmotoros autó. A profitot azonban nem csak ez jelentené, hanem az is, hogy a gázüzemű autók elterjedésével és a csökkenő emisszióval a közlekedés egészségkárosító hatása is jelentősen csökkenne. „Az OECD szerint hazánkban évente közel tízezer ember, tehát egy kisebb város lakossága hal meg idő előtt a légszennyezés következtében. A gázüzemmel drasztikusan csökkenthető a környezetszennyezés, a PM és az NOx kibocsátás, valamint a közlekedés CO2 mérlege is, ami épp úgy pénzben kifejezhető, mint a külkereskedelmi mérleg javulása” – hívta fel a figyelmet Domanovszky Henrik, az Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) elnöke. Számításaik szerint akár

évi 50 milliárd forintot is hozhatna évente a gázüzemű közlekedés elterjedése a nemzetgazdaság számára.

[BANNER type="1"]


Hogy miként jön ki a bődületes szám? Jelenleg zömében importból származik a hazai közlekedést kiszolgáló kőolaj. Közben hazánk olyan gázkészletekkel rendelkezik, amelyekkel a hazai közlekedés 20-49 százaléka is ellátható lenne – állítja a Magyar Biogáz Egyesület szakértőinek munkájával is alátámasztott, az MGKKE által készített PAN-LNG tanulmány. Ezzel tehát nem csak a környezetterhelés csökkenne, a külkereskedelmi mérleg is javulhatna. Miért is készült ez? Mert az EU 2014/94/EK irányelve értelmében a tagállamok 2016. november 18-ig be kell nyújtsák tervüket arra vonatkozóan, hogy milyen lépéseket kívánnak tenni annak a szintén meghatározott célnak érdekében, hogy 2050-re az 1990-es szinthez képest 60 százalékkal csökkentsék a közlekedés CO2 emisszióját.



Az MGKKE szerint a fenti célok elérése érdekében „robbanásszerű” változás várható a gázautózás világában. Az autógyártók mind drágábban fogják tudni az emissziós normáknak megfeleltetni dízel autóikat, ezért a CNG-s, azaz leginkább kettős üzemű benzines modellek felára a gázolajosokhoz mérten el fog tűnni. Nyilvánvaló persze, hogy komoly töltőhálózat-fejlesztésre is szükség lesz, ennek első lépéseként 2018 végéig 39 új hazai CNG-töltőállomás átadása várható, majd 2020-ra már összesen 100 CNG-töltőpontot várhatunk hazánkba, amivel már mindenki számára életképes alternatívát jelenthet majd ez az üzemanyag is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Hihetetlen különbség van a CNG-s és az elavult EURO4-es, EURO5-ös dízel buszok között.
    Kb. 3-szor hangosabb a dízelbusz, végtelenszer büdösebb és kb. végtelenszer kormosabb.

    Viszont a CNG busz a motor beindításakor szokatlan módon indul.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek