Rémisztő adat: az autók többségében hamis olaj dolgozik

    20
    6

    Bevallom, fenntartással kezelem a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) közleményeit, hiszen a nyár elején azzal rémisztgettek, hogy „az importált használt gépjárművek 90%-a és a belföldi kereskedelemben értékesítésre kerülő példányok mintegy 50%-a manipulált kilométerórákkal rendelkezik”, aztán szóban Gablini Gábor elnökségi tag elárulta, hogy a 90%-os értéket a magánimportra értették. Most viszont arról számolt be a HENT, hogy

    a hazai gépjárművek mintegy 60%-át érinti az illegális kenőanyag-kereskedelem, ami nemcsak biztonsági, de súlyos gazdasági kockázatokat is jelent a tulajdonosok számára.

    És ez bizony nem tréfa. Egyben sajnos rámutat arra, hogy az autók felét sem hordják hivatalos szervizbe, sokan még oda is maguk viszik a kétes eredetű kenőanyagot. Az évente milliárdos károkat okozó probléma kezelésére a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) egy zárt értékesítési rendszer kialakítását sürgeti, ami megakadályozza az ellenőrizetlen forrásból származó kenőanyagok és autóalkatrészek forgalomba kerülését. A törekvés mindenképp becsülendő, de félő hogy hazánkban mindig is lesz a pult alól, szomszédtól származó, a piaci árnál olcsóbban, ám kétes eredettel és minőséggel kínált kenőolaj. És arra kereslet is. [BANNER type="1"]
    Az iparági becslések nem feltétlenül a motorolajra, hanem a fékfolyadékra és a váltóolajra is vonatkoznak. Egyik sem olyan, amivel érdemes lenne viccelni. Baleseti kockázatot jelent, ami utána az olajat egykor árelőnnyel vásárló autós pénztárcáját is igencsak megterheli. De az egész gazdaság számára káros, hiszen a hamis olaj után rendszerint adót sem fizetnek. „A nem megfelelő minőségű folyadékok kritikus műszaki problémákat okozhatnak a gépkocsiban. Ez a motorolaj esetén akár a motor beállásával, a katalizátor eltömődésével, míg a fékfolyadék esetén a fékhatás megszűnésével járhat, amivel nemcsak több százezer forintos károkat kockáztat a gépjármű-tulajdonos, hanem súlyosan veszélyezteti saját, utasai és a többi közlekedő biztonságát” – hívta fel a jelenségre a figyelmet Gablini Gábor, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület vezetőségi tagja és a Magyar Autós Szakmai Szövetség elnöke. Hozzátette: a gyártói előírásoknak megfelelő kenőanyag-fejlesztés a kenőanyaggyártók és az autógyártók több éves közös kutatómunkájának eredménye. A gépjármű-tulajdonosok felelőssége, hogy mindig ellenőrzött forrásból, számla ellenében szerezzék be a kenőanyagokat, illetve elkérjék a gyártói igazolásokat.
    A tulajdonos két módon győződhet meg a megfelelő minőségű kenőanyagról: egyrészt, ha hivatalos viszonteladótól szerzi be a terméket; valamint, ha a kenőanyag flakonjának kupakján sértetlenül megtalálható a hologrammal ellátott speciális zárjegy – már amelyik gyártónál van ilyen. A számok kapcsán megkérdeztük Kajári Zoltánt, a motorfelújító-guru Fortuna Bt. ügyvezetőjét, hogy szerinte igaz lehet-e, hogy az autók 60%-ában hamis olaj dolgozik. Lesújtó választ adott: ő is hasonlót tippel azok alapján, hogy a felújításra szoruló motorok zöménél az olaj minőségi problémája látható elsődleges hibaként, akár úgy is, hogy a motorban volt, ráadásul elvileg megfelelő kenőanyag. A javítási költség minden esetben nagyságrendekkel tetemesebb, mint amennyi a bizonytalan eredetű olaj árelőnye volt.
    Előző cikkKarakter nélkül – Toyota Corolla
    Következő cikkAblak nélküli sportautó-koncepció Ukrajnából
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    20 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Hazafelé veszek 5 liter olajat (Unix, Bárdi, Zsu, Ko-Csi, Olajdepo …). Itthon felemelem az autót maximum 5 perc, beteszek egy kannát a kocsi alá és kicsavarom a leeresztőt, aztán lecsavarom a szűrőt. Majd vissza az új szűrőt és a csavart, mehet a töltés. Az egész procedúra nem több 15-20 percnél. Miért mennék szervizbe, szakszervizbe? Míg odaérek talán több idő is elmegy, mint magával a cserével.
      Akit átvernek az meg is érdemli!

    2. Itt a cikkben az autókban talált vagy a tulaj által odavitt olajok alapján vélik, hogy hamis. Szerintem a nagy bevásárló központok olcsó név nélküli olajai lehetnek a ludasok, hiszen full szintetikus olajat kínálnak a nevesebb olajgyártók ásványi olajainak árában. Sajnos, az én ismeretségi körömben is sokan vásárolják ezeket az olajokat. Kérdésre, hogy miért, az a válasz: ez semmivel sem rosszabb mint a márkás olaj. A szomorú, hogy ezt el is hiszik. Érdemes lenne egy cikk ezekről az olajokról is. Persze nem új korukban, hanem minimum 5 ezer kilométer futás utáni minőségükről. Gondolok itt elsősorban arra, mennyi olajsár keletkezik a használatuk után.

    3. Szerintem is tudatlan oilajügyben az emberek jó része (sajnos a szerelők is)
      Nem sokat mozgok szakértő autós körökben, de általában az a tapasztalatom, hogy a zemberek csak a viszkozitást tudják, vagy azt se. Arról hogy API, vagy ACEA, nem is hallott a többség.
      Rábízzák magukat a szervízre, aztán vagy bejön, vagy nem.

    4. Egyébként kötelező igazolni az importőr felé is, hogy a leendő tulajdonos tud a vásárlás előtt a sérülésről. Enélkül nem lehet eladni szállítás során sérült autót. Szóval muszáj megmondani, különben okirathamisítást is kell produkálni…

    5. Annak idején mikor autóvásárlás közben voltam kértem ajánlatot SEAT Leon 1,6 talán sportline volt, az értékesítő szólt hogy 1 db van nekik piros és szállítási sérült volt. Meg lehetett nézni és sajnos látni is lehetett rajta mert a tetőkárpit meg volt törve és látszódtak rajta a szorgos koszos kézlenyomatok.

    6. szóval, azt sugallnád ezzel, mivel minden maszek csaló, így minden márkakereskedés és anyacég ezzel kapcsolatban sosem hallott még offshore számláról és hordós olajról vagy hiányos számláról, áfáról, adóbevallásról pl. vagy lehet..TALÁN, LÁTTAK MÁR ILYET …de csak RÉMÁLMUKBAN UGYE! a tisztességes, becsületes, mindenttudó márkakereskedések, amikor eladják a kamionon TK-ra tört autókat, az a másik nagy kedvencem, ja de ilyen nincs is! max rémálmukban, UGYE!

    7. Szerintem inkább más okai vannak a problémának:
      – A tulajdonos spórolásból az előírtnál gyatrább olajat tölt(et) a motorba.
      – A tulajdonos spórolásból nem cserélteti előírás szerinti periódusonként az olajat.
      Fortuna bt is inkább ilyenekkel találkozhat, bár lehet, hogy van valami módszerük arra, hogy egy olajról kimutassák, hogy hamis (motorban).

    8. Hát persze, nyilván az a becsületes akinek kenyérre kell és éhenhal a család ha nincs meg az „X” havi forgalom. Gondolom ezért is dolgoznak számla nélkül is, mert olyan istenien megyeget a vállalkozás, meg nyilván aki átb***a az adóhatóságot az az ügyféllel teljesen korrekt.

    9. hát persze, nyilván festi magát, aki ilyet állít….a becsületes márkaszervízekről! mit becsületes…mindent tudó ! én még nem hallottam olyat soha, hogy egy szervíz nem tudott volna jó áron, azonnal megcsinálni egy autót ! mekkora nagy szerencse, hogy vannak ezek a tökéletes és teljesen becsületes márkaszervízek ! istenem, el is morzsoltam egy könnyet !!!!! /irony off.

    10. Az kimaradt a sztoriból, hogy azóta Kis Pista Jóska okleveles autószerelőhöz jársz, aki 300 Ft/liter áron adja az eredeti Castrol motorolajat továbbá azon felül hogy sokkal jobban ért a kocsihoz mint a márkaszervizek még az ár töredékéért is dolgozik.

    11. Hát nem tudom ki hogy van vele de én mikor még 2008 ban bevittem az akkori Saab-omat márkaszervizbe megkérdezték , hogy Castrolt kérek bele vagy GM olajat …. Castrol drágább volt . Mondtam jó lesz bele a GM is mivel céges kocsi és pont leszarom 2 év után , hogy az új tulaj mennyit fog vele szopni … de volt ott aki Castrolt kért… a két kocsit majdnem 1szerre szervizelték … a lényeg hogy mind 2 autóba ugyan abból a hordóból ” fejték” le az olajat !!! Hivatalos márkaszervizről beszélek nem zugszervizről… akkor ilyenkor kérdezem mi van ? Kit húznak le és mivel … naaa mind1.

    12. Itt most épp a motorolajokról van szó. A fékfolyadék egy totál másik történet, az „csak” glikolok és észterek keveréke. A motorolaj esetében sokkal több tényező van ami szempont egy motor optimális működéséhez.

    13. Nem minden statisztika, ami adat. A statisztika az, amikor számba vesznek minden egységet. Ez, ami a cikkben szerepel, nem statisztika, hanem pl. egy elemzés, kutatás eredménye, ami bizonyos méretű mintavétel után tendenciát, trendet mutathat.

      Valami pedig nem attól probléma, hogy valaki belehal.

    14. Azért rémisztő adat, mert rémisztgetni akarnak. Nem azért, de tegye fel a kezét, aki tud olyan balesetről, ami hamis fékfolyadék miatt következett be, mert én még ilyenről az életben nem hallottam. Biztos vannak hamis olajok, de nevetségesnek hangzik az itt állított szám. Mégis honnan lenne ilyen statisztika, és hol forgalmaznának ilyen mennyiséget anélkül, hogy elkapnák őket? A legtöbb ember az ismert nagy alkatrészkereskedőktől veszi az olajat (illetve onnan hozza a szerviz), vagy egy webshopból rendeli. Utóbbiban lehet rizikó, de hosszú évek óta működő kereskedésekről beszélünk itt is. Ez azt jelenté, hogy évek óta árulnak hamis olajat büntetlenül, és anélkül, hogy bárki rájött volna. A Fortuna vajon hány autót újít fel ilyen probléma miatt? Mert akkor autók száezreit kéne generálozni a rossz olaj miatt.