szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapMagyar győzelem Japánban - Michelisz Norbi által

Magyar győzelem Japánban – Michelisz Norbi által

A Honda gyári csapatában versenyző Michelisz Norbi a márka számára hazai pályán rajt-cél győzelemmel nyert, a dobogóra csakis hondások kerültek.




Michelisz Norbi ügyes taktikázással és profi versenyzéssel nyert a WTCC Japán Nagydíját. Mint arról a weboldal beszámol, a szombathoz hasonlóan rendkívül magas hőmérséklet és páratartalom fogadta a vasárnapi Nyitó futamon is a WTCC mezőnyét. Az időmérős 10. helyezése után Michelisz a fordított rajtrácsos első futamon a pole pozícióból rajtolt. 2013-ban már történt ilyen Japánban: akkor még Szuzukában és a Fő futamon, de a lényeg, hogy Norbi akkor is rajt-cél győzelmet aratott. Most Motegiben is nagyon jól kapta el a rajtot, az első sorban mellőle rajtoló csapattársának, Rob Huffnak esélyt sem hagyott az előzésre, magabiztosan őrizte meg az első helyét.

A Honda számára összességében is álomszerűen alakult a rajt, hiszen amellett, hogy a Michelisz, Huff kettős maradt az élen, a hetedik helyről induló Tiago Monteiro is fellépett a negyedik helyre. A harmadik körre a harmadik helyen versenyző Thed Björk megérkezett Rob Huff nyakára. Az angolnak itt a pluszsúlyok miatt egy 80 kilóval nehezebb Hondával kellett megbirkóznia a gyári minimumon menő Volvóval. Kihasználva, hogy Huffnak muszáj volt védekeznie, Michelisz Norbert elszakadt az első helyen.
[BANNER type="1"]
A hatodik körre Huff már annyira feltartotta Björköt, hogy Monteiro is megérkezett közvetlenül mögéjük, így Norbi mögött kialakult egy hármas vonatozás. A Honda magyarja ekkor már megnyugtatónak tűnő, 2,8 másodperces előnnyel autózott az élen. A hetedik körben Monteiro megelőzte Björköt, így kialakult a Honda 1-2-3 a dobogós helyeken. A végére Michelisz már elkezdett tartalékolni a gumikkal, megtehette, mert megvolt az előnye hozzá. A három Honda diadalmenetben futott be az első három helyen.


Norbi az első futamgyőzelmét szerezte meg a szezonban és a Honda gyári pilótájaként, legutóbb tavaly a Hungaroringen intették le az első helyen, akkor is a fordított rajtrácsos futamon. Japánban másodszor, WTCC-s pályafutása során összességében ötödször nyert. A Fő futam magyar idő szerint 8:50-kor kezdődik.


WTCC, Japán Nagydíj − az 1. futam, végeredménye (a pontszerzők):
  1. Michelisz Norbert, Honda
  2. Rob Huff, Honda
  3. Tiago Monteiro, Honda
  4. José María López, Citroën
  5. Yvan Muller, Citroën
  6. Thed Björk, Volvo
  7. Nicky Catsburg, Lada
  8. Tom Chilton, Citroën
  9. Nestor Girolami, Honda
  10. Gabriele Tarqiuni, Honda

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek