Fotókon a Skoda Kodiaq beltere

    1
    6

    Kívülről néhány részletével már láthattuk a Skoda Kodiaq hétüléses SUV-t, e hét csütörtökön 19 órakor pedig bárki megtekintheti majd a leleplezést, a Berlinben tartott eseményről ugyanis élő adást ad a márka egy YouTube csatornán keresztül. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy a SEAT Atecával és a Volkswagen Tigunnál közös alapokra épülő, ám náluk nagyobb, hétülésessége miatt praktikusabb szabadidő-autó belsejéről már most megmutatott két fotót a gyár.[BANNER type="1"]
    Skodás és SUV-s jegyek egyaránt felfedezhetők a műszerfalon, nem marad el a beltéri LED-hangulatfény. Jól láthatóan elöl-hátul nagyok az ajtózsebek, a csomagtérbe kérhető feláras hatodik, hetedik ülőhely pedig elektromosan lesz a padlóba hajtható. Azt még nem tudjuk, hogy hétülésesen mekkora csomagteret fog adni a Kodiaq, azt viszont igen, hogy az ötüléses poggyásztere alapból is 720, esetében a hátsó ülések ledöntésével 2065 literes teret kapunk. Ez – a Skodától nem szokatlan módon – a kategória legjobbjának ígérkezik. Ráadásul a Kodiaq nem is kompakt, hanem nagyméretű SUV-nak vallja magát, 4,7 méteres hosszúsággal, 1,88 méteres szélességgel, a lehető legjobb helykihasználással és mintegy 30 Simply Clever, azaz egyszerűen nagyszerű utastéri részlettel. További részletek hamarosan, még e héten érkeznek róla.
    Előző cikkTrackwoodon jártunk, más dimenziót láttunk
    Következő cikkEzek a sportkocsik mind ócskavasak
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    1 hozzászólás