hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNémi trükközéssel Rosberg nyert Spa-Francorchamps-ban

Némi trükközéssel Rosberg nyert Spa-Francorchamps-ban




A Mercedes úgy taktikázott, hogy bebiztosítja néhány új motorral és egyéb alkatrésszel a világbajnoki címvédő és esélyes Lewis Hamilton további futamait. Az időmérőkön és az edzéseken minden elképzelhető cserealkatrészt beépítettek autójába, amiért bár kapott 55 rajthelynyi büntetés a Belga Nagydíjon, az évad további futamain azonban mindazokat használhatja majd. Így esett, hogy Hamilton a rajtrács végéről indult, Rosberg pedig az éléről. Ezek után nem is volt túlzottan meglepő, hogy Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat Spa-Francorchamps-ban, ezzel kilenc pontra csökkentette a hátrányát a világbajnoki pontversenyben címvédő csapattársával, az ezúttal harmadik helyen befutó brit Lewis Hamiltonnal szemben.
[BANNER type="1"]
A 31 éves Rosbergnek ez volt az idei hatodik, pályafutása során pedig a 20. futamgyőzelme. A második helyen Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája végzett.


A rajtnál Rosberg megtartotta a vezető pozíciót, az első kanyarban azonban Max Verstappen (Red Bull), Sebastian Vettel (Ferrari) és Kimi Räikkönen (Ferrari) ütközött, emiatt Verstappen autóján le kellett cserélni az első szárnyat, Vettel és Räikkönen pedig a mezőny végére csúszott vissza. Az első kör végén Rosberg, Nico Hülkenberg (Force India), Ricciardo volt az első három sorrendje, a büntetés miatt az utolsó helyről rajtoló Hamilton pedig feljött a 12. helyre. A hatodik körben Kevin Magnussen (Renault) látványos balesete miatt a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, ekkor a mezőny többsége bejött a boxba kerékcserére.



A safety car a kilencedik körben a pályán maradt, a mezőny viszont nem, a futamot ugyanis piros zászlóval félbeszakították, amíg a Magnussen balesete során megrongálódott gumifalat helyreállították. Az új rajtra bő 15 perc szünetet követően került sor, Verstappen és Räikkönen újra egymással csatázott, míg Hamilton a hozzá hasonlóan a mezőny végéről indult Fernando Alonsót (McLaren), majd Hülkenberget megelőzve a harmadik helyre lépett előre Rosberg és Ricciardo mögé.



A futam hátralévő részében, illetve a hajrában az első három sorrendje már nem változott, igaz, Hamiltonnak egyszer vissza kellett vennie a pozícióját Hülkenbergtől a kerékcserék után.


A világbajnoki idény jövő hétvégén az Olasz Nagydíjjal folytatódik Monzában.

Végeredmény, Belga Nagydíj (44 kör, 308,052 km, a pontszerzők):

  1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:44:51.058 óra
  2. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 14.113 másodperc hátrány
  3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 27.634 mp h.
  4. Nico Hülkenberg (német, Force India) 35.907 mp h.
  5. Sergio Perez (mexikói, Force India) 40.660 mp h.
  6. Sebastian Vettel (német, Ferrar) 45.394 mp h.
  7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 59.445 mp h.
  8. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:00.151 perc h.
  9. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:01.109 p h.
  10. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:05.873 p h.




Leggyorsabb kör: Hamilton, 1:51.583 perc, 40. kör

Pole pozíció: Rosberg


A vb-pontversenyek állása 13 futam után (még 8 van hátra)

























































































Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 232 1. Mercedes 455
2. Rosberg 223 2. Red Bull 274
3. Ricciardo 151 3. Ferrari 252
4. Vettel 128 4. Force India 103
5. Raikonnen 124 5. Williams 101
6. Verstappen 115 6. McLaren Honda 48
7. Bottas 62 7. Toro Rosso 45
8. Pérez 58 8. Haas 28
9. Hülkenberg 45 9. Renault 6
10. Massa 39 10. Manor 1


Forrás: MTI

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

  1. Azt mondták a közvetítés alatt Wéber Gáborék, hogy a szezon hátralévő részében lehet még ilyesfajta hátrasorolás Hamiltonnál. Nem örülnék neki, de a Rosberg-fanok valószínűleg annál jobban:)

    A kis „bolygó hollandi” Verstappen pedig egyre inkább bizonyítja, hogy az alma nem esett messze a fájától:) Édesapja, Jos is művelt anno „érdekes” dolgokat a pályákon…

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular