kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMi Taxify-t kaptunk, az Uber önvezető Volvókat

Mi Taxify-t kaptunk, az Uber önvezető Volvókat

A Volvo XC90 önvezető tesztpéldányai is csatlakoznak az Uber flottájához Pittsburgh-ben. Vezető azért lesz bennük.


A napokban értesültünk a Taxify hazai megjelenéséről, az Uber híre viszont ezt is überelte, pedig nem is magyar vonatkozású. Hiszen kétségtelenül nagy lépés az önvezető autók bevonása a hétköznapi közlekedésbe, bár ebből nem tervez extraprofitot generálni az Uber. Kezdetben ugyanis ingyenesen vehetők igénybe az önvezető Volvók. Ám autórendeléskor nem tudható, hogy milyen jármű érkezik majd, így az önvezető járművek afféle meglepetésként vehetők igénybe, nem célzottan. Hiába vezető nélküliek, mégis sofőrrel érkeznek az Uber XC90-esei is, hiszen ezek még csak tesztjárművek, amelynek minden rezdülését figyeli az anyósülésen helyet foglaló mérnök is. Emellett kívül és belül egyaránt kamerák rögzítik, hogy mi zajlik az autóban és környezetében.

[BANNER type="1"]
Az Uber önvezető Volvo XC90-ei nyilván sokak érdeklődését felkeltik majd és szívesen beszélgetnének az autóról az elöl utazó szakemberekkel. Ezt azonban kifejezetten nem szeretnék az üzemeltetők, ezért a hátul utazók számára egy érintőképernyős számítógép is a rendelkezésükre áll, amelyről mindent megtudhatnak különleges utazásukkal kapcsolatban. Az Uber nem titkolja, hogy a Volvo mellett más gyártókkal is szívesen együttműködik önvezető járműparkja bővítéséhez. Sőt, a közelmúltban megvette az ex-Google mérnökökből álló és önvezető járműfejlesztéssel foglalkozó Otto vállalatot. Mindez tehát az Uber saját önvezető járműtechnológiájának kifejlesztését célzó első lépés, amelyről 300 millió dolláros megállapodást írt alá az alapokat szállító Volvo és az Uber.

Tibor
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek