Szlovákiában épül a Jaguar-Land-Rover legújabb gyára (a képen még nem az látható). Bár a termelést csak 2018-ban kezdi, már eddig is munkavállalók tömege jelentkezett 2800 állására
Bár hazánk is versenyben volt, lemaradt a Jaguar legújabb autógyáráról, ami a Szlovákiához tartozó Nyitrán fog megépülni a tavaly decemberben aláírt szerződés értelmében. A Tata csoport új, a termelést 2018-ban kezdő gyára már a negyedik szlovákiai autógyár lesz (a pozsonyi VW, a nagyszombati PSA és a zsolnai Kia) után. Tavaly év vége óta regisztrálhatnak a létesítendő 2800 munkahely iránt érdeklődők, eddig 43 653 jelentkező tette ezt meg, ami több mint tizenötszörös túljelentkezést jelent.
A számok szerint a Jaguarnak nem kell szembenéznie az elemzők által jelezett munkaerőhiánnyal, ugyanakkor a minőségi munkaerő lehetséges, hogy ott sem lesz elegendő. A cég jövőre kezdi meg a dolgozók válogatását az addig minden bizonnyal még több jelentkező közül.
[BANNER type="1"]
Az 1,1 milliárd font, azaz 1,8 milliárd eurós beruházásból megépülő nyitrai üzem gyártószalagjairól a tervek szerint már 2018-ban 150 ezer gépkocsi gördül majd le. Egy ilyen gyártási eredmény mellett a Szlovákiában készülő gépkocsik száma jelentősen túllépheti a jelenleg a gyártáskapacitás határának tartott évi egymilliót, amit a jelenleg működő három autógyár már tavaly elért.






A Tatának Tatán kellett volna gyárat 2építenie, ha lett volna humoruk.