Már Budapest utcáin jár a legújabb Suzuki Swift

    4
    6

    Nem meglepő, hogy a 2010-ben megjelent, 2013-ban felfrissített aktuális Swiftet hamarosan váltja a Suzuki. A kisautó minden bizonnyal továbbra is esztergomi gyártású lesz (Európa számára), hiszen prototípusait is hazánkban tesztelik. Tegnap két alkalommal is szembejött az egyik német rendszámot viselő tesztautó, Budapest belsejében. Ezek szerint a premier igencsak közeli lehet, az őszi Párizsi Autószalonra várható – 6 évvel ezelőtt ugyanott debütált az aktuális kiadás is.[BANNER type="1"]
    Az új Swift állítólag a Balenóval közös műszakiságot hoz, annak nagy szilárdságú padlólemezére épül majd, természetesen csökkentett méretekkel és jobb vezethetőséget ígérve. A kínálat része lesz továbbra is a Swift Sport, ami viszont a mostani 1.6 szívó helyett a Vitarában próbált 1.4-es turbómotort kaphatja majd meg. Az alapmotorok (1.2 Dualjet, 1.0 Boosterjet) a Balenóból ismertek lesznek, minden bizonnyal itt is elérhető lesz a rásegítős hibrid verzió, továbbá egy új fejlesztésű dízel is várható hozzá.
    Aki Budapesten nyitott szemmel jár, az könnyű szerrel belefuthat az álcázott Swiftbe, de vélhetően hamarosan maszkolás nélkül is láthatjuk az újdonságot.
    Előző cikkCsalád- és pénztárcabarát buborék – Citroën Xsara Picasso
    Következő cikkÚj McLaren F1 jöhet?
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    4 HOZZÁSZÓLÁS