hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNem kell a 4C Spider

Nem kell a 4C Spider

Az Alfa Romeo 4C igazi élményautó, utcára a legkevésbé alkalmas, ebből adódóan a nyitott tetős krúzolás sem illik nagyon hozzá.


Épp a Giulia majdnem hazai bemutatóján sikerült vezetnünk az Alfa Romeo 4C-t, teljesen világossá vált, hogy mire való, és egyáltalán nem csodálkozunk a kevés eladott Spideren. Nagyon nyers kocsi, szervokormányt hírből sem ismer, a futóműve is kemény, továbbá piszkosul hangos is. Utcára nem igazán való, talán épp csak annyira, hogy a versenypályáig el lehessen vele menni, és ott jót csapatni vele.
[BANNER type="1"]


Nekünk a kupéhoz volt szerencsénk, és annyi biztos, hogy senki nem száguldozik tető nélkül a versenypályán, ha már sikerült kijutnia. Nem csoda, hogy a Spider nem valami keresett kocsi, döntött is a gyártó, az új modellből már nem lesz nyitott tetős. Nem éri meg kétféle karosszériával gyártani a karbonkarosszériás sportkocsit, így már jövőre leállhat a gyártása. A kupét viszont még 2020-ig gyártani fogják, akörül jön majd az új modell. A 4C 1,75 literes turbós motorja 237 lóerős, őrület amit művel, ráadásul 4,1 másodperc elég neki a 100-as sprinthez, pályán nem kis feladat terelgetni.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek