A kompaktok között eddig még nem látott extrákkal csábít az új Opel Astra. Kis túlzással ez mostani árharcunk apropója
A kisautók kombi kiviteleinek kihalásával a kompakt típusok kínálnak „először” lehetőséget kombi karosszéria választására. Ez azért is előnyös, mert egy igazán jó kompakt modell valódi családi mindenesként éppúgy megállhatja a helyét, mint korrekt cégautóként. Kombi kivitelben pedig nem csupán korszerű és kényelmes, hanem kellőképpen tágas lehet, akár hosszabb utakhoz is. Csak az a kérdés, hogy mindez mennyibe kerül, és vetélytársaihoz képest, mit tud, mit ad a kombi Astra, amit a többiek nem? Hiszen már a tesztből is kiderült, hogy az új Astra számos olyan extrával kérhető, ami inkább a nagyobb kategóriákban jellemző. Ezért olyan kombi vetélytársakat kerestünk mellé, amelyek hasonlóképpen népszerű tömeggyártók termékei, és gazdag extrakínálatból válogathat, aki mellettük dönt. Tipikusan ilyenek a két nagy rivális, a Volkswagen és a Ford termékei, bár az Astra kétségtelenül helyzeti előnyt élvez frissességével. A kor meg is látszik a Ford alacsonyabb alapárán, nem úgy a Volkswagenén, amely az Opelnél is drágább. Persze ezek mind listaárak, vagyis a kereskedésekbe betérve több százezer forintos is lehet a kedvezmény mindegyik modell esetében, csakúgy, mint az eltérés a kedvezmények között – ahogy azt láthattuk a kisebb és olcsóbb, szintén friss és nemrég tesztelt Suzuki Baleno esetében is. A Volkswagennél a kereskedésig sem kell menni a kedvezményért, hiszen már az interneten is beikszelhető a félmillió forintos mínuszt jelentő „Használtautó akció”. Így pedig máris a Forddal közel azonos összegre ugrik a Golf alapára, de tudjuk, mindkét szalonba érdemes azért elugrani az árak további masszírozásáért.
A Volkswagenen igyekszik meglovagolni a divatot. A manapság legmenőbb fehér szín csak felárért rendelhető a Golfhoz, több árnyalatban is. A legdrágább és a legolcsóbb feláras szín egyaránt fehér!
[BANNER type="1"]
Ezúttal arra törekedtünk, hogy az elérhető extrák minél szélesebb körét megismerjük és minél inkább összevethető legyen az Astra, a Golf és a Focus kombija. Így az 1,4 – illetve a Fordban 1,5 – literes, 150 lóerős, turbófeltöltős benzinmotort választottuk automataváltóval és az ezzel elérhető legmagasabb felszereltséggel. Kivéve a Fordot, amely ezzel a motorral csak Titanium kivitelben érhető el, a legmagasabb Titanium X szint csak az izmosabb erőforráshoz jár. Mégsem tartogat semmi olyat a Titanium X, ami a Titaniumhoz ne lenne elérhető. Néhány extra viszont csak csomagban rendelhető, így ezeket úgy is jelenítettük meg a táblázatban. Ilyen például az automatikusan elsötétedő belső tükör a Fordban. A nagyjából azonos alapok ellenére már csak az ilyen esetek miatt is nehéz egyértelműen megmondani, hogy melyik típus olcsóbb és melyik drágább.
Bő 14 centivel rövidebb a Focus – és pontosan ennyivel a Golf – az új Astránál. A tömegeik viszont közel azonosak
| Opel Astra Sports Tourer Innovation 1.4 Turbo automata | VW Golf Variant Highline 1.4 TSI DSG | Ford Focus kombi Ttitanium 1.5 EcoBoost automata | |
| Hosszúság [mm] | 4702 | 4562 | 4560 |
| Szélesség [mm] | 1871 | 1799 | 1823 |
| Magasság [mm] | 1510 | 1481 | 1492 |
| Tengelytáv [mm] | 2662 | 2635 | 2648 |
| Saját tömeg [kg] | 1273-1435 | 1353 | 1388 |
| Csomagtér [l] | 540-1630 | 605-1620 | 476-1516 |
| Hengerűrtartalom [cm3] | 1399 | 1395 | 1499 |
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 150 (5000-5600) | 150 (5000-6000) | 150 (6000) |
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 235 (2000-4000) | 250 (1500-3500) | 240 (1600-4000) |
| Sebességváltó/fokozatai | Automata/6 | DSG/7 | Automata/6 |
| Végsebesség [km/h] | 210 | 218 | 208 |
| Gyorsulás 100 km/h-ra | 9,4 | 8,6 | 9,4 |
| Átlagfogyasztás [l/100 km] | 5,4-5,6 | 5,0-5,1 | 6,1 |
| Átlagos CO2-kibocsátás [g/km] | 125-128 | 116-118 | 140 |
Azért a nagy öregek is tartogatnak olyan kiegészítőket, amelyek az Astrából hiányoznak. Apróságnak tűnhet, mégis hasznos és mindkét másik vetélytársban megtalálható például a vezető éberségét ellenőrző rendszer. Ugyanakkor legmagasabb felszereltségi szintjén is csupán egyzónás, mechanikus légkondicionálót ad alapáron a Golf, igaz, hűtött kesztyűtartóval. Mégis félreérthetetlenül arra ösztökéli ezzel vásárlóit a Volkswagen, hogy mindenképpen költsenek még plusz összeget autójuk személyre szabására, és a legmagasabb szint választása esetén se elégedjenek meg a gyári összeállítással. Más tekintetben pedig gáláns a márka, hiszen például gerinctámaszból mindjárt kettőt ad, vagyis nem csak a vezetőnek, hanem az utasnak is jár ez alapáron a Highline szinten. Kevésbé gáláns, ám annál érdekesebb és legalább ingyen kérhető, hogy egyáltalán ne legyen légkondicionáló az autóban. Van, aki kér ilyet 2016-ban?
Újra extra a CD-lejátszó! Nem időutazásról van itt szó, egyszerűen csak ennyit változott a világ az elmúlt 10-15 évben. Régen még, manapság már extrának számít a CD-lejátszó, például az Opel Astrában, amely – az Innovation szinthez – alapáron adja a motoros csomagtérajtót, CD-olvasót viszont már csak plusz pénzért kap, aki erre még igényt tart
| Opel Astra Sports Tourer Innovation 1.4 Turbo aut. | VW Golf Variant Highline 1.4 TSI DSG | Ford Focus kombi Titanium 1.5 EcoBoost aut. | |
| Metálfényezés | 51 000- 135 000 Ft | 36 830- 280 670 Ft | 45 000- 210 000 Ft |
| Könnyűfém keréktárcsák | 17 colos | 16 colos | 16 colos |
| Motoros ablakemelő 4 db | s | s | s |
| Motoros csomagtérajtó | s | – | – |
| Kulcs nélküli nyitás és indítás | s | 106 680 Ft | s |
| Bőrbevonatú multifunkciós kormány | s | s | s |
| Elektromos rögzítőfék | s | s | – |
| Kétzónás automata légkondicionáló | s | 62 230 Ft | s |
| Vezetőülés deréktámasszal | s | s | s |
| Ködfényszórók | s | s | s |
| Fedélzeti számítógép | s | s | s |
| Fény- és esőérzékelő | s | 63 500 Ft | 85 000 Ft |
| Automatikusan sötétedő belső tükör | s | 285 000 Ft | |
| Motorosan behajtható tükrök | s | 48 260 Ft | |
| Városi automata vészfékrendszer | s | 101 600 Ft | |
| Távolságtartó rendszer | s | ||
| Fáradtságérzékelő | – | s | |
| Sávelhagyásjelző/holttérfigyelő | s | 176 530 Ft | |
| Jelzőtábla felismerő | s | ||
| Sebességrögzítő – tempomat | s | s | s |
| Parkolóradar elöl és hátul | 70 000 Ft | 165 100 Ft | 110 000 Ft |
| Adaptív LED fényszórók távfényszóró-asszisztenssel | 400 000 Ft | – | – |
| Motoros napfénytető | 200 000 Ft | 356 870 Ft | 170 000 Ft |
| Vonóhorog levehető/behajtható fejjel | 200 000 Ft | 153 670 Ft | 170 000 Ft |
| Bőrkárpitozás | 350 000 Ft | 610 870 Ft | 547 000 Ft |
| Motoros állítású ülések elöl | 500 000 Ft | 143 510 Ft | |
| Ülésmemória vezetőoldalon | – | – | |
| Szellőztethető ülések elöl | – | – | |
| Légfrissítő rendszer | 15 000 Ft | – | – |
| Bluetooth telefonkihangosító | s | 49 530 Ft | s |
| CD/MP3-lejátszó | 30 000 Ft | s | s |
| Prémium audiorendszer (hangszórók száma) | s (6) | 191 770 Ft (8) | 170 000 Ft (9) |
| Navigációs rendszer | 200 000 Ft | 297 180 Ft | 225 000 Ft |
| Tolatókamera | 50 000 Ft | 67 310 Ft | 68 000 Ft |
| Parkolóautomata | 190 000 Ft | 217 170 Ft | 170 000 Ft |
| Fűthető ülések elöl | 110 000 Ft | 132 080 Ft | 125 000 Ft |
| Fűthető kormánykerék | – | ||
| Fűthető ülések hátul | 40 000 Ft | – | – |
| Állófűtés | 400 000 Ft | 430 530 Ft | 185 000 Ft |
| Elektromos fűtés-jégmentesítés | 65 000 Ft | – | – |
| „Használtautó akció” | – | -500 000 Ft | – |
| Garancia év/km | 2 / korlátozás nélkül | 4 / 200 000 | 5 / 150 000 |
| Alapár | 6 980 000 Ft | 7 227 800 Ft | 6 705 000 Ft |
| Összehasonlító ár | 9 280 000 Ft | 9 755 300 Ft | 8 905 000 Ft |
Az Astrában az első ülésekhez nem csupán motoros ülésállítás rendelhető, hanem szellőztetőrendszer is, valamint memória és masszázsfunkció a vezetőüléshez. Ilyet az eggyel nagyobb – igaz korosabb – Insignia sem kínál jelenleg. A Golfban a vezető számára fenntartott, 102 870 forintba kerülő ergoActive sportülés viszont a masszázsfunkción túl számos egyéb – 14 irányú – állítási lehetőséget nyújt. Ettől függetlenül is olcsón ad motoros ülésállítást a Volkswagen, de csak a vezetőnek, memória funkcióról pedig szó sincs. Automatizált DSG váltójával viszont közel egy másodperccel jobb százra gyorsulást ígér a Golf, miközben jóval – a Fordnál átlagosan egy literrel – gazdaságosabb és tisztább üzemű is.
Jelentős a szórás a csomagterek mérete tekintetében a három autó között. A Focusé messze a legkisebb, a Golfé a legnagyobb csomagtartó, és léteznek még ennél is nagyobbak a kategóriában
Most sem éltünk azzal a lehetőséggel, hogy az extrák csomagban kedvezményesen elérhetők, hiszen ez körülbelül hasonló kedvezményt jelentene mindhárom típus esetében. Szintén nem teljesen számoltunk azzal, hogy egyes extrák csak bizonyos másikakkal együtt rendelhetők. Az összehasonlító ár tehát az extrák tételes árainak figyelembevételével született. De nem számoltuk fel külön például a Volkswagennél a fűthető ülések árát, mert azt az állóhelyzeti fűtés ára is tartalmazza, akárcsak az első és hátsó radarokét a parkolóautomata. Természetesen ugyanezzel a módszerrel számoltuk ki a másik két modell összehasonlító árát is. A Golf így is félmillió forinttal drágábbnak bizonyult az összességében gazdagabban felszerelt Astránál. Igaz, jobban is megy és kevesebbet fogyaszt, így utóbbiból kiindulva alig 300 ezer kilométeren ki is termeli felárát a Volkswagen. Ugyanez igaz a Golfra a gyári adatok szerint hozzá képest átlagosan egy literrel többet fogyasztó Forddal szemben, amely hasonló felszereltséget és az Opeléhez közelítő menetteljesítményeket ad. Ennyi a matek, legalábbis ezen motoroknál, az egyedi kedvezmények nélkül. Dönteni viszont utóbbiakkal, de leginkább a személyes tesztvezetések tapasztalata alapján kell.
Hiába a Ford a legolcsóbb, és hiába a jelentős eltérés a hasonló felszereltségű modellek árai között, jelen esetben teljesen egyéni döntés kérdése, hogy kinek, melyik kompakt kombi éri meg a pénzét













Miről beszélünk, Golf SportsVan aztán annyi…
Igaza van „claudnak” a garanciával kapcsolatosan. Két hónapja vásároltam Opel astra j sport tourert, és 2+2 év garanciával adták az autót. Nem kellett semmi többletköltséget fizetni érte, és nem kellett külön kérvényezni a hosszabb garanciát.
Kedves Tibor!
Claud írását meg tudom erősíteni. Az Opel minden modelljére 4év/120.000km gyári (!!!) garanciát vállal, akik sokat autóznak azoknak pedig él a 2év kmkorlátozás nélküli gari is. Vagyis ha valaki évi 100e Km-t autózik, akkor is 2 évig garis az Opelje.
Amit kicsit hiányoltam a cikkből, hogy nem csak a csomagtér méretét, hanem a pakoló- és tárolóhelyeket is össze kellett volna hasonlítani. Valamint ha már megemlítésre/az árban figyelembevételre került az Opel LED-mátrix fényszórója, akkor leírni, hogy mit tud (tudom, ez a korábbi cikkben megtörtént). A karbantartási ciklusok összehasonlítása is jó ötlet lett volna, valamint azok tényleges ára (vagyis egy periodikus szerviz során a valóságban mennyit kell otthagyni a szervizben).
Kedves Tibor! Nem kommunikálja. De ha esetleg megkérdezel egy kereskedőt, vagy kérsz egy ajánlatot akkor azonnal megmondja/odaírja az értékesítő. Én sokkal jobban szeretem a közvetlen kommunikációt, mint hogy csak honlapokon megjelenő információkra hivatkozzak. Persze sok mindent onnan is meg lehet tudni, de átfogó információt akkor is az ezzel foglalkozó emberektől lehet megtudni. Ez nem kizárólag autókra vonatkozik és sajnos van ellenpélda is (nem is ritkán). Én az elmúlt hetekben ezzel foglalkoztam, 3 kereskedésből is ugyanezt a garanciára vonatkozó információt kaptam. Egyikük említette, hogy nem is lehet ezt kommunikálniuk, de jár hozzá kivéve ha valaki speciális (ezt nem is értettem igazából mit jelent) flottakedvezményt vesz igénybe. Egyszóval innen van az információm.
Kedves claud, nem tudom, honnan származik az információd, az Opel mindenesetre mást kommunikál: http://www.opel.hu/owners/garancia-biztositas/kiterjesztett-garancia.html
2+2 év/120e km alapból jár az Astrára (is) meg szinte az összes szgk-ra az Opelnél. Érdemes lenne a cikket írónak rendesen utánajárnia.
Az a gáz, hogy az összes oldal azzal oltja az Opelt, hogy csak 2 évet ad alapból, pedig semmibe nem kerülne odaírni hogy pár 10e Ft-ért lehet hosszabítani. Van kereskedő aki alapból 5 évvel adja minden további nélkül pl Wallis, de fizetve nekem a plusz 2 év 60e volt az Astrára.
Ha már árak… a motorosan állítható ülés állítási lehetőségeinek számánál talán érdekesebb információ lenne, hogy pl. az Astránál vásárolható-e extra garancia a 2 éven felül, és ha igen, mennyiért, milyen feltételekkel.