hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapCsalódást okozott, de kellemeset! SEAT Ateca menetpróba

Csalódást okozott, de kellemeset! SEAT Ateca menetpróba

A SEAT első igaz szabadidő-autója a kompakt méretű Ateca. Spanyol fejlesztés, spanyol modellnév - először Spanyolországban vezethettük.




Igazi spanyol autó az Ateca, az pedig épp konszernszintű optimalizálás, hogy Csehországban készül. Ennek ellenére a múlt héten itthon látott példányt is Spanyolországból hozta haza a forgalmazó, most pedig magunk mentünk a spanyolokhoz, hogy kipróbáljuk az Atecát. Ez a márka legújabb megújulásának első modellje. Jó hír, hogy a már többször identitását kereső márka most nagyon úgy néz ki, hogy jó utat talált, pontosabban kapott. Egyelőre nyoma sincs izmosított, agresszív sportváltozatnak, az Ateca a divatos SUV-hullámra ül fel. Praktikus használhatósággal és olyan vonalakkal, hogy emblémacserével Volkswagennek vagy Audinak is elmenne, ellenben náluk értékarányosabb, értsd: olcsóbb lesz.




Ismerős a technika is, az alap az MQB-platform, azaz elöl MacPherson, hátul multilink a futómű, ami egészen megdöbbentő stabilitással viszi. Hogy miként csillapít, azt majd inkább a hazai teszt után taglalnánk. Az viszont már most biztos, hogy a megjelenéséhez képest is meglepően kompakt, mindössze 4,36 méter hosszú SUV hihetetlenül tágas. Hogy a tervezők ügyesen sáfárkodtak a centiméterekkel, azt jelzi, hogy az utastér hosszanti helykínálata egy kategóriával feljebb is megállná a helyét, csomagtere pedig kétkerékhajtás esetén (és a padló alatti rekeszekkel együtt) 510 literes, az összkerekesek csomagtere sem kicsi, 485 literes. A hátsó üléstámlák a csomagtérből távirányítással is dönthetők, a csomagtérajtó pedig lehet elektromos mozgatású, akár láblendítéssel is nyitható. A 4,4 méter alatti SUV-k közül egyértelműen az Ateca adja a legnagyobb csomagteret és jó eséllyel a leghosszabb utasteret is, hátul terpeszkedni lehet, de elöl is jól el lehet férni, az ülések kényelmesek.


SEAT Ateca - méretek















Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4363 1841 1601;
4Drive: 1611
2638 510;
4Drive: 485

[BANNER type="1"]
Ahogyan arról már beszámoltunk, az Ateca 1.0 (115 LE) és 1.4 TSI (150 LE) benzinmotorokkal, 1.6 TDI (115 LE) és 2.0 TDI (150 és 190 LE) dízelekkel kapható. A nemzetközi bemutatóra csak a nagyobb egységeket hozták ki. A vevők zömét a részterhelésekor hengerlekapcsolásra is képes, így a háromhengeres alapgépnél alig nagyobb (vegyes ciklus szerinti) étvágyú 1.4 TSI-hez várják. Már ez is kapható összkerékhajtással és DSG-váltóval, vagy a kettővel együtt is. Mi viszont arra voltunk kíváncsiak, amit venni is fognak: kézi váltóval, fronthajtással próbáltuk. Ez is meglepően kezes volt a hegyi szerpentineken, bőségesen elegendőnek bizonyult városban, ahol viszont pont a hengerlekapcsolás miatt tud fura hangokat adni, induláskor pedig kell egy kis időt engedni az alapáras stop-startnak. Kézi váltója viszont korrekt. Összességében szerethető gép az 1.4 TSI, ami 250 Nm csúcsnyomatékát már 1500 1/perctől hozza, így forgatni sem nagyon kell, hogy menjen, nem mellesleg 8,5 másodperc alatt futható vele a 100-as sprint – ennél csak a 190 lóerős dízel tud jobbat.



SEAT Ateca - benzines kínálat








































































1.0 TSI 115 LE 1.4 TSI ACT 150 LE 1.4 TSI ACT 150 LE 4Drive
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 999 1395
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/6 (DSG/6)*
Teljesítmény [LE (1/min)] 115 (5000-5500) 150 (5000-6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 200 (2000-3500) 250 (1500-3500)
Gyorsulás 0-100 km/h 11,0 8,5 (8,6)* 9,0 (8,9)*
Végsebesség [km/h] 183 201 (198)* 192 (189)*
Fogyasztás – vegyes [l/100 km] 5,2 5,3 (5,4)* 6,2 (6,1)*
CO2-kibocsátás [g/km] 119 124 (125)* 143 (141)*
Saját tömeg [kg] 1280 1359 (1375)* 1460 (1476)*
Megengedett össztömeg [kg] 1830 1900 (1920)* 2000 (2010)*




Mivel az Ateca (4Drive fantázianévvel) összkerékhajtással is kapható, nem maradhatott el a terepképességek prezentálása. Ehhez azonban nem mentünk terepre, a földutas fotók is privát akciók. A SEAT Barcelona kikötőjében épített az Ateca terepképességeit látványosan bemutató tesztpályát. Kapaszkodóképességet, az összkerekesekhez alapáron adott lejtmenetvezérlőt és oldaldőlést egyaránt tapasztalhattunk. Az ötödik generációs Haldex osztómű az ESP segítségével két, akár átlós kerék tapadásakor is elviszi az autót, aminek egyébként egészen komoly, konkrétan 18,7 centis a hasmagassága – az összkerekesek 1 centis emelésével. Terepképességei pedig sokkalta jobbak, mint amiket valaha kihasználnának a vevők. Bezzeg a különféle asszisztenciák sora, például a parkolóasszisztens bizonyára nagy kedvenc lesz. Teljesen lesötétített autóval próbára tehettük a felülnézeti képet is adó kamerarendszert, ami akár abban is segíthet, hogy egy utánfutó akasztópontjához navigáljon. Vicces, a valódi autó számítógépes játékot idéz: simán elvezethető csupán a központi színes kijelzőt nézve. Ám vigyázat, azon apróban azért könnyebb benézni egy-egy akadályt, mint életnagyságban.





SEAT Ateca - dízel kínálat


















































































1.6 TDI 115 LE 2.0 TDI 150 LE 2.0 TDI 150 LE 4Drive 2.0 TDI 190 LE 4Drive
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1598 1968
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/6 (DSG/6)* kézi/6 DSG/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 115 (3250-4000) 150 (3500-4000) 190 (3500-4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 250 (1500-3250) 340 (1750-3000) 400 (1750-3250)
Gyorsulás 0-100 km/h 11,5 8,5 9 7,5
Végsebesség [km/h] 184 202 (201)* 196 212
Fogyasztás – vegyes [l/100 km] 4,2 4,3 (4,4)* 5,1 5
CO2-kibocsátás [g/km] 111 113 (115)* 129 131
Saját tömeg [kg] 1375 1417 (1446)* 1548 1589
Megengedett össztömeg [kg] 1910 1950 (1970)* 2100 2130






A tereppályán ugyanazt a 190 lóerős csúcsdízelt nyúztuk, amivel aztán közúton is mentünk. Meggyőző volt a 400 Nm nyomatékú gép a hatfokozatú DSG-vel. Gyorsításkor kicsit kemény a hangja, egyenletes tempónál viszont csendes. Az autópályás használhatóságot távolságtartós tempomat, a városit torlódásasszisztens teszi kényelmesebbé, de autópályán is segíthet a sávtartó. Alapáron jár a városi koccanásgátló, szerepelhet holttérfigyelő és parkolóhelyről kitolatáskor hasznos mögöttes forgalomra figyelmeztetés, ami szükség szerinti vészfékezésre is képes. Az SEAT szokása szerint egy spanyol városkáról elnevezett Ateca mindent tud, amit ma a kompakt SUV-szegmensben kell, alapára 5 millió forint alá tolt, de ami még fontosabb: a többi verzió is a konkurenciához igazított, az ellátmány pedig olcsó csomagokkal tehető átlag felettivé. Ezzel az ár/érték arányban jeleskedő pakkal sikerre esélyes az első SEAT SUV, melynek rendelhetősége hamarosan startol, teljes árlistáját pedig július elején ismerhetjük majd meg.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nekem nagyon bántja a szemem a csupa nagy betűvel írt SEAT márkanév. Tudjuk, hogy „Sociedad Espanola de Automóviles de Turismo”, de egybeolvasva ejtjük a nevét. A Fiat szintén rövidítés, mégsem láttam még csupa nagy betűvel leírva.

    Egyébként ez a márka még fennállása alatt semmi maradandót nem tett le az asztalra, nem gondolnám, hogy a youngtimer-külsejű Atecával bármi is változni fog. Hiszen a legnagyobb baj, hogy az autóvásárlás előtt álló potenciális vevőknek eszébe sem jut a Seat neve, mint alternatíva, és ez a márka eladásain is meglátszik.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek