hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapInkább praktikus már, mint csinos az új Ka+

Inkább praktikus már, mint csinos az új Ka+

Nem teljesen új autóról van szó, a Ka+ Brazíliában már két éve kapható, most viszont az európai igényeknek megfelelően szabták át, így belépőmodellként kerül a Ford kínálatába.


Az előző Ka nem volt túl nagy szám, talán köszönhető ez annak, hogy nem is volt igazi Ford, még a Fiat adta hozzá az 500-as alapjait. A modell viszont kifutott, kellett valami új a paletta aljára, előhúzták az Indiában készülő Figót és erősen megdolgozták, hogy eleget tegyen az európai igényeknek. Leginkább a futóművön bűvészkedtek, a Ka+ alacsonyabban áll az új rugók és lengéscsillapítók miatt, de más stabilizátorokat is raktak alá, így a vezethetősége állítólag sokkal jobb, pontosabb és kényelmesebb is lett.



Jobban kibélelték hangszigeteléssel is, de a motorja is teljesen más. 1.2-es szívó benzinessel lehet majd rendelni, két teljesítményszinten – 70, vagy 85 lóerős változatban – kizárólag kézi kapcsolású váltóval. Nem véletlen a plusz jel, az előző modellektől eltérően az új Ka+ már csak ötajtós kivitelben készül. Nem sokkal kisebb a hamarosan kifutó Fiestánál, sőt magasságban még le is pipálja, de a csomagtartója sem marad el tőle jelentősen, viszont hamarosan új Fiesta érkezik, mely nagyobb lesz a jelenleginél így a Ka+ nem fogja zavarni nagyobb testvérét.



Nagy szó, hogy alapáron bőséges felszereltséggel jön a kisautó. Elektromos első ablakok, távirányítós központi zár, hat légzsák, sebességkorlátozó és ESP is lesz benne, felárat viszont fizetni kell az elektromos tükrökért és a hátsó ablakok elektromos mozgatásáért, de kérhetünk bele ülésfűtést, automata klímát és bőrkárpitot is. Júniustól már hazánkban is rendelhető a Ka+, alapára 3 649 000 forint, ami a méreteihez képest bizony nem kevés.[BANNER type="1"]

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. azért az költői túlzás, hogy jóval kisebb……csak mondom, a swifttől is nagyobb lesz. a baleno 399 centi, a KA+ 390 körül lesz és 249 centi tengelytáv, a swift 385 centi és 243 centi tengelytáv, celerió 360centi hossz, 242 tengelytáv.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek