hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
Kezdőlap450 km hatótávot ígér új villanyautóihoz a PSA

450 km hatótávot ígér új villanyautóihoz a PSA

Öt évvel ezelőtt a PSA megelőzte a villanyautók kezdeti virágzását, a miniautó iOn/C-Zero páros után most új, sokkalta komolyabb modelleket ígér.




A 2011-ben piacra dobott, valójában Mitsubishi i-MiEV-et jelentő Peugeot iOn/Citroën C-Zero újkori, ma is 8,5 millió forintos árával valóban megmosolyogtató, de használtan már abszolút versenyképes, és el kell ismerni, a miniautók fejlődéstörténetileg igenis meghatározók voltak. A PSA most pedig új modellekkel is az kíván lenni a villanyautók körében. Ha igaz az ajánlatuk, akkor tarolhatnak majd a villanyautók piacán.



Innovációs napján a PSA több elektromos, illetve konnektoros hibrid modelljének érkezését jelezte. A Dongfenggel közösen fejlesztett e-CMP platformon az elkövetkezendő években több különböző (ötajtós, szedán és crossover) PSA villanyautó is jöhet. Az elsőt 2019-ben, 450 kilométeres hatótávval várhatjuk. Olyan gyors töltési módot fog kínálni, amivel 50 kWh-s lítium-ion akkumulátora is 80%-ig tölthető lesz 30 perc alatt, percenként 12 kilométernyi hatótávot fog ugyanis adni a gyorstöltő. A hatótáv és az akkumulátor-kapacitás ismeretében nem nehéz kiszámolni, hogy a 115 lóerős villanymotornak mindössze 9 kWh/100 km energiafogyasztást kalkulálnak. Összehasonlításul az iOn/C-Zero vonatkozó értéke is 10 kWh feletti.
[BANNER type="1"]



Nem csak villanyautót, konnektoros hibridet is tervez a közeljövőben a PSA. A Peugeot 308, Citroën C4 Picasso, illetve több egyéb modell által is alkalmazott EMP2 platformon crossover, illetve szabadidő-autó is várható plug in hybrid hajtáslánccal, nem titkoltan (a Peugeot 3008 esetén már látott) villanymotoros összkerékhajtással és 60 kilométeres emissziómentes hatótávval. Utóbbival a lehető leghatékonyabb városi üzemet ígéri a PSA a nem mellesleg utas- és csomagterével is kompromisszummentesnek mondott újdonságaihoz.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Teljesen nem tud 100%-os hatásokkal visszatölteni sajnos, ott egy csomó energia elveszik még így is. Egy részét tudja csak „megmenteni”.
    Ami még érdekes lehet ezekkel a hatótávokkal amit megadnak, hogy milyen hőmérséklet mellett tudják mindezt. Lehet vannak olyan hőmérsékleti viszonyok ahol ez sokkal kevesebb. És akkor pl télen még a fűtést be sem kapcsolta az ember.

  2. Szerintem nem a varosi dugok olik meg az akksit, hisz a fekezesnel visszatolt. A klima meg az egyeb fogyaztok hasznalata. Ezek a zold autok az autopalyan nagysebesegnel merulnek gyorsabban, ott nincs visszatoltes sem.
    Mindazonaltal teljesen egyetertek veled, ezek varosba valok, es ki a rosseb akkar fel orakat tolteni autopalyan.
    Ez igy csak kompromisszum. Varosba valo annak aki meg tudja fizetni.

  3. Szerintem a legnagyobb baj ezekkel az autókkal nem a hatótávval van, hanem a gyötrelmesen lassú feltöltéssel. Ki a fene akar 300 kilométerenként fél órákat dekkolni a semmi közepén az autópályán, hogy mehessen tovább. Ezek maximum városba jók. De ott meg a sok indulás megállás miatt drasztikusan csökken a hatótáv.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek