kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapElhunyt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok

Elhunyt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok

A harminckétszeres magyar bajnok idén lett volna hetven éves, halálhírét ma reggel osztotta meg fia a közösségi oldalán.




Talán a sors fintora, hogy a hazai autósport egyik atyjának tekinthető Ferjáncz Attila halálhíre épp a hazai WTCC-hétvégére érkezett. Ferjáncz 17 éves korában, 1964-ben kezdett versenyezni, a Műegyetem előtt Wartburggal futott bravúrosan. Attól az évtől autóversenyzőként számos egyesület tagja volt, első magyar bajnoki címét (akkor még az 1000 cm3-es géposztályban) szerezte, majd 1966-90 között összesen 32 magyar (29 rali, 3 hegyi) bajnoki címet szerzett. Nem mellesleg 18-szoros abszolút hazai ralibajnok volt, 1981-ben és 1986-ban is bronzérmet nyert a rali Európa-bajnokságon, ahol az első magyar futamgyőzelem is az ő nevéhez fűződik, meg még 28 másik is.
[BANNER type="1"]
Ferjáncz 1997-ig versenyzett, majd az Autósportszövetségben dolgozott, 1999-2007-ben, majd 2009 óta a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke volt. Eredményeiért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Idén június 12-én töltötte volna be 70. életévét. Isten nyugosztalja.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek