kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapA Ford nem hatótávra, hanem alacsony árra gyúr villanyautójával

A Ford nem hatótávra, hanem alacsony árra gyúr villanyautójával

Míg a villanyautók rendre mind nagyobb hatótávot hoznak, a Ford nem ezzel a jellemzővel, hanem az alacsony árral szeretne majd kitűnni.




Ha nálunk még nem is kapható, a Ford már 3 éve kínálja a Focus Electric villanyautót – az amerikai EPA ciklus szerint 76 mérföldes, azaz 121 kilométeres hatótávval és 23 kWh-s lítium-ion akkumulátorral. Ma már a villanyautó-piac vezetője, a Nissan Leaf alap (24 kWh-s) akkumulátorával is jóval nagyobb, 199 kilométeres hatótávot ad, a feláras 30 kWh-s csomaggal pedig 250 kilométerest. Év végére a nyugat-európai piacokra befut az Opel Ampera-e is, már több mint 300 kilométeresnek ígért hatótávval. A Teslák pedig, amelyek közül a Model 3 már 35 ezer dollártól (10 millió forint alatt) is elérhető, még nagyobb hatótávot adnak.

A Ford viszont nem kíván beszállni a hatótáv-versenybe.




Miként azt a Detroitban múlt héten tartott SAE World Congress konferencián a Ford elektromos hajtásláncokért felelős igazgatója, Kevin Layden elárulta az Automotive News számára, ők a kisebb, de azért persze fokozott hatótáv mellett kívánnak maradni.

Teszik ezt azért, hogy akkumulátorból se kelljen nagyobbat, drágábbat beépítsenek, így árban a konkurensek alá kívánnak majd menni.

Nem titok, hogy úgy kívánják fejleszteni a 2017-ben várható új Focus Electric hajtásláncát, hogy a mostaninál kisebb és könnyebb, meg persze olcsóbb akkumulátorral is jobb, 100 mérföldes, azaz 160 kilométeres hatótávot hozzanak majd.
[BANNER type="1"]
Egyéb részleteket még nem tudni az új elektromos Focusról, ám azt igen, hogy energia-visszanyerő rendszerét is fejleszteni kívánják, töltőrendszere pedig a 30 perc alatt 80%-os akkutelítést adó CHAdeMO szabványt is támogatni fogja. Igaz, utóbbi csaknem alapelvárásnak tekinthető a villanyautók körében, hiszen a Nissan Leaf vagy akár a Citroën C-Zero/Mitsubishi i-MiEV/Peugeot iOn trió már a kezdetektől kínálja azt is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Lesz a Boltnak Opel-verziója – Ampera-e néven fog futni:

    [url]http://www.origo.hu/auto/20160211-opel-ampera-e-elozetes.html[/url]

    2. generációs Opel Ampera meg valószínűleg nem lesz, mert az első nem fogyott túl jól.

  2. Őőő.. Mintha némi elírás lenne

    Chevy Volt -> Opel Ampera
    Chevi Bolt -> ????

    Az Ampera plugin hybrid és nem elektromos. 2012 óta piacim (asszem). Tudtommal az Opelnek még nincs Bolt alternatívája. Vagy az is Ampera néven jön ki? Szép lenne…

  3. Az olcsóbb ár egy jó út az elektromos autók népszerűsitésére. Viszont ezek a kocsik ma még csupán rövid távokra életképesek igazán. Ezért is érthetetlen miért ezt a méretkategóriát választják, különösen ha olcsóbb elektromos autó a cél?
    Ezek nem családi kiránduló autók, hanem 1 személlyel munkába járók, esetleg gyerekekkel óvodába járó második autó. Elegendő lenne a 3,5 m-es méretkategória is, ha igazán az elterjesztésük lenne a cél.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek