hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapMégsem lát mindent a szupertraffipax?

Mégsem lát mindent a szupertraffipax?

Bár úgy tűnhetett, hogy a szupertraffipax szinte a tömést is látni fogja a fogunkban, valójában nem lát minden ígért szabályszegést.


Eddig úgy tudtuk, hogy az április 5-től, azaz e hét keddtől éles és már üzemelésének első két órájában is több millió forintnyi bírságot kiosztó VÉDA rendszer a kézben tartott mobiltelefonálást is nézi és bünteti majd, ám minap Óberling József, az ORFK-Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője arról számolt be az RTL Klub riporterének, hogy

a VÉDA rendszert nem készítették fel a kézben tartott mobiltelefon kiszűrésére.

Az új szupertraffipaxok tehát kézből telefonálásért a korábbi hírekkel ellentétben nem fognak bírságot küldeni. [BANNER type="1"]


Mint azt Óberling József az RTL Klub számára elmondta, azért nem, mert a kézben tartott telefonhasználat nem kellően körülírt, nehezen bizonyítható. Ennek ellenére természetesen kérünk minden autóst, hogy ne csak a kamerák előtt, máshol se telefonáljanak kézből, pláne ne írjanak SMS-t vagy Facebook üzenetet vezetés közben. Egy kihangosító ma már nem túl drága, a vezeték nélküli fülhallgatók, azaz headsetek szinte filléresek, sok autóban pedig már gyárilag is ott van a kéz nélküli telefonálást lehetővé tevő kihangosító. Tessék az említett eszközöket használni, ha már odázhatatlan telefonálhatnékja van a sofőrnek!

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Üdv. A Véda meg tudja különböztetni az utánfutós szerelvényt a simától, mivel hátulról is készít felvételt.
    Az utánfutótlakókocsit is beazonosítja
    Saját bőrömön tapasztaltam.
    Az országúti 70, pálya 80 amúgy betarthatatlan. Ezeknél a sebességeknél letolnak az útról.

  2. Bőven elég 1-2 fix és 1-2 mobil, hogy visszatartsa a folyamatos gyorshajtókat. És itt nem 30ezer a bünti amiért 130 helyett 150-nel megy, hanem 80 helyett 130-cal…
    Egyébként lefele minden áldott nap 130 körül gurulok végig az M3-ason, hazafelé beállok 85-90-re és egy hosszított, magasított zárt kocsival megyek én is, csak pót nélkül.

  3. Azt nem lehetne megtanítani a rendszernek, hogy a pályán sem mehetnek gyorsabban 80km/h-nál az utánfutót vontató járművek? Egyáltalán meg tudja ezeket különböztetni a véda? Minden áldott nap tucatnyi póttal közlekedő háromésfeles úgy megy el mellettem 130-cal, hogy a pót kereke szinte az aszfalthoz sem ér, az én kocsimat meg felborítja a szélvihar, amit előidéz.

  4. Ma is majdnem lenyomott az útról Veszprém mellett egy telefonal bíbelődő, átjött a sávomba. Ha nem dudálok időben, ott is maradhattam volna. Életveszélyesek! Ez a legnagyobb veszély az utakon. Kezdjenek már velük valamit!!!!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek