hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapElsőként közölt valós fogyasztási teszteredményeket a PSA

Elsőként közölt valós fogyasztási teszteredményeket a PSA

Jövőre már kötelező lesz valós fogyasztási teszten alapuló eredményeket közölniük az autógyártóknak, de a PSA már most megtette ezt néhány modelljénél.




Már jövőre, 2017 szeptemberétől valós fogyasztási tesztek szerinti fogyasztási adatokat kell felmutassanak a gyártók az újonnan bevezetésre kerülő autóiknál, 2019-re pedig az összes még árusítottnál is. A PSA csoport pedig megelőzte a szabályozást, elsőként közölte néhány modelljének valós tesztek szerinti fogyasztási eredményét.



A méréseket a Transport & Environment nevű független szervezet által kidolgozott protokoll alapján végezték, nyilvános közforgalmi utakon, Párizs közelében (25,5 km lakott terület, 39,7 km országút, 31,1 km autópálya), életszerű körülmények között (bekapcsolt légkondicionálóval, az utasok és a poggyászok tömegének beszámításával, természetes domborzattal rendelkező úton stb.). Az RDE (Real Driving Emissions – „Valós fogyasztási adatok”) elnevezésű európai projekt mintájára az üzemanyag-fogyasztást egy gépkocsiba szerelhető mobil eszköz, a PEMS segítségével mérték. A Bureau Veritas nemzetközi minőségellenőrző iroda garantálta a protokoll hitelességét, valamint azt, hogy a vizsgálatokat az előre meghatározott kritériumok szerinti végezzék el, és az eredmények valósak és mindenre kiterjedőek legyenek.
[BANNER type="1"]
Az első valós forgalomban mért fogyasztási eredmények

























Vizsgált modellek Peugeot 308 1.6 BlueHDi 120 S&S BVM6 Allure Citroën C4 Grand Picasso 1.6 BlueHDi 120 S&S BVM6 Exclusive DS 3 1.6 BlueHDi 120 S&S BVM6 So Chic
A vizsgálat során mért fogyasztás (l/100km) 5,0 5,6 4,9
Az ügyfélmegkérdezések során közölt fogyasztás (l/100km) 5,0/5,1 5,5/5,7 5,1/5,3
NEDC ciklus szerinti vegyes érték (l/100km) 3,1 4,0 3,6



Az első eredmények összhangban vannak a független közvélemény-kutató cégek által végzett felmérések eredményeivel, így bizonyítják a Transport & Environment közreműködésével lezajlott vizsgálatok helytállóságát.


Mint azt a konszern hangsúlyozza, a PSA Peugeot Citroën az európai autóipar éllovasa a CO2-kibocsátás tekintetében. Mint a saját technológiai megoldásaiban bízó konstruktőr, elébe megy a jövőben várható homologizációs előírásoknak, és azon dolgozik, hogy bevezesse a WLTP nevű eljárást , amely jobban reprezentálja a gépkocsik valós használati körülményeit. A PSA 2016 nyaráig összesen 30 Peugeot, Citroën és DS modell valós használati körülmények közötti fogyasztási adatait teszi hivatalosan közzé.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Már volt itt a navigátoron is korábban, hogy csak az egységes, hogy az összes gyártó hazudik. Nagy különbségek vannak a valós vs. NEDC fogyasztások között, attól függően melyik gyártó mennyire gerinces. A bmw, audi, merci hazudja a legtöbbet, míg a Honda, Toyota a legkevesebbet. Érdekes módon a VW nem hazudik olyan sokat, legalábbis fogyasztásban. 🙂

  2. PUG 60%-al többet fogyaszt… Szerinted a többi gyár nem ugyanúgy (legalábbis hasonlóan) méri a katalógusokban jól mutató fogyasztásértékeket? Hidd el minden motor ugyanúgy, ugyanannyival többet fogyaszt valós körülmények között.

  3. Plusz azt kell figelembe venni, hogy nem indították 100-szor a tesztút során (hideg motorral) ezeket az autókat + akkor sem járatták, amikor „csak két percre beugrottak cigiért”.
    Aki utóbbi módon akarja használni, az ne csodálkozzon, ha a fentieknél többet eszik neki az autó.
    Azért szerintem az, hogy egy PUG 60%-kal többet fogyaszt, mint amit a gyártó megad, nem egy szép bizonyítvány…

  4. Végső soron az 5 literes fogyasztás, ha a tesztút fele város és autópálya egy 120 LE-s középkategóriás autónál teljesen rendben van! Szerintem a táblázat hibás, a 3,1 liter inkább 308-as országúti fogyasztása, ez pedig egy vegyes mérés, tehát a vegyes fogyasztással kellene összehasonlítani!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek