hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapNincs menekvés, ha parkolási bírságot kapunk

Nincs menekvés, ha parkolási bírságot kapunk

Nem csak a szmogriadó kapcsán érintett autók körét módosította Budapest vezetése, a parkolási bírságok kapcsán is elvágták a menekülési utakat.




Február 17-én módosította a főváros vezetése a szmogriadó riasztási fokozatának forgalomkorlátozásában érintett autók körét. Ez igen nagy publicitást kapott. Azonban történt aznap egyéb, az autósokat jelentősen érintő, ám gyakorlatilag elhallgatott rendeletmódosítás is. Ez pedig a parkolási bírságokat érinti. Míg eddig töröltethette a büntetését az az autós, aki a büntetés időpontjában rendelkezett jeggyel, csak az nem látszott az autóban és az is, aki épp akkor kapott bírságot, amikor elment a jegyét megvenni. Mostantól azonban megszűntek ezek a lehetőségek – szúrta ki az mfor.hu.[BANNER type="1"]


Állítólag az elmúlt években 10-ről 15 százalékra nőtt a fenti indokkal sztornóztatott büntetések száma, meg kell hagyni az autósok között valóban felfedezhető volt a cinkosság, hogy a bírságot kapott autóknak akár ismeretlenül is odatűztek egy-egy, a vásárlónak már értéktelen, a bírságoltnak azonban felettébb értékes parkolójegyet. Ennek vége. Mostantól biztosan csak az fogja elkerülni a büntetést, aki SMS-ben, felárral, de időben veszi meg parkolójegyét, a többiek a szerencsében bízhatnak. Az SMS-es díjfizetéssel állítólag nem csak az autósok, az önkormányzatok is rosszul járnak. Az SMS-sel fizetett parkolódíjakból kevesebbet látnak, mint közvetlenül az automatákból. Igaz, azok üzemeletetési költsége sincs ingyen.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

13 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Tarlós azt nyilatkozta, hogy mindenki el tud tipegni 25 métert az automatához és ez alatt nem lesz gond.
    Kívánom neki, hogy mindenki 25 m-en -sugarú körön- belül parkoljon le egy automatától (bár lehet nem jó ötlel, mert akkor a dugódíj bevétel folyamatosan garantált lesz).
    Nemegyszer leállok -ahol van hely, ált. nem 25 m-en belül…-, leállítom, kiszállok, gyaloglás 50-200 m, nem jó az automata, újabb gyaloglás a másik irányba most már 300-400 m, az sem jó, jöhet a feláras SMS. Eltelt min. 4-5 perc, tehát Tarlósnál megbuktam.
    Lehet nem is becsületes állampolgároknak kellene folyton „megbukni”, hanem azoknak akik ezt velünk művelik?
    Költöi kérdés…

  2. Leálltod a motort, kiszállsz jegyet venni, máris szabálysértő vagy. A mobilos jegyvétel sem megoldás, mivel a körzet kódját tudnod kell előre. Ráadásul csak a három betű három szám kombinációt fogadja el.
    Jó két éve (hirtelen elhatározásból) eldöntöttem, ha Pest belvárosa felé tévedek, mindig parkolóházat keresek.
    Ez így tényleg maffia módszer, nyíltan le merik írni, hogy szúrja a szemüket a 15%, pontosan ennyivel akarják megemelni a pótdíjazásból származó bevételt …

  3. Hát azért itt a sikkasztásnál már egy kicsit többről van szó. 🙂
    Mondjuk úgy, hogy törvényesítették a lopást, harácsolást. Komoly maffia módszerekkel dolgoznak, előre eltervezetten, abszolút gátlástalanul.

  4. hát ez az, hogy csak az van meg, h kire ne…nagyjából, egyikre sem. olyan nincs, akire mehetne a voks. dehát…jól el van az ország, jobb-bal-jobb-bal-jobb-bal…. 😀 aztán egy összeszerelőrabszolgaország, tele áfa,adó stb csalóval és sikkasztó közszolgákkal vezetővel (mondjuk ezek alapján, azon csodálkozom még, h egyben van)

  5. Alapvetően nem vitatom a parkolódíj jogosságát, sőt kifejezetten ellene vagyok a városi autózásnak, ha lehet kerülöm is. Ez az új szabály viszont annyira felháborít, hogy esküszöm ökölbe rándult a kezem. Képesek 500-600 Ft-ot beszedni óránként, 15 perc alatti időszakra nem tudsz váltani, és 10 esetből 3-szor nem veszik be az automaták a különböző címleteket. Még mobilos parkoláskor is eltelik 2-3 perc mire beütöd a számot, rendszámot és megjön a visszaigazolás, ehhez még meg kell találni az automatát mert a szám mindenhol más. Egyszerűen felháborító, undorító, gátlástalan amit ez a tetves banda művel!!!

  6. Ebből is látszik, hogy ez a sze.ét banda csak a pénzbeszedésre hajt.
    Ennek semmi köze a forgalom szabályozásához.
    Sajnos az inkorrekt hozzáállás mindenhova begyűrűzik ennél a vezetésnél.
    Fejétől bűzlik a hal.

  7. Milyen az a parkolási rendszer ahol a jegy vásárlása alatt is büntethető vagyok? És ha messze van az automata? És ha többen is várakoznak jegyvételre? És ha odasétálok az automatához az pedig villogva jelzi, hogy válasszak másikat mert nem működik? Ilyenkor keresgélés közben megbüntetnek? Ezek talán még örökös miniszterelnökünknek is életszerű kérdések! A belvárosi parkolás amúgy is rémálom. Ezentúl párosával kell járni, mert kell aki vigyáz az autóra amíg a másik jegyet vesz! Na ez a nem életszerű!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek