hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapDurvul a szmogriadó: már az Euro 2-es autókat is kitiltják

Durvul a szmogriadó: már az Euro 2-es autókat is kitiltják

Módosította a Fővárosi Közgyűlés a szmogriadó riasztási fokozatában kitiltott autók körét: háromszor annyi autó számára parancsolhatnak megálljt, mint eddig.


Ahogyan az várható volt, módosította, szigorította a szmogriadó riasztási fokozatában érvényes forgalomkorlátozást a Fővárosi Közgyűlés. A korábbi korlátozás által érintett Euro 2-esnél rosszabb emissziós besorolású autók mellett a jövőben az Euro 2-esek sem közlekedhetnek Budapest közigazgatási határán belül, ha a légminőség miatt elrendelik a szmogriadó riasztási fokozatát.


Míg korábban mindössze az autópark 7-8 százaléka (Budapesten és Pest megyében 46-76 ezer gépjármű) kapott behajtani tilost, mostantól 29-32 százalék (Budapesten és Pest megyében 186-307 ezer gépjármű) lehet kitiltva Budapestről – a forgalmi engedélyek környezetvédelmi besorolása szerint a 2-es, 4-es besorolásúak számára is tiltott lesz mostantól a Budapesten közlekedés a szmogriadó riasztás fokozatában (figyelem, a forgalmiban látható környezetvédelmi osztály nem azonos az Euro-besorolással). Az elfogadott előterjesztésben rámutattak arra, hogy a módosítás által érintett autók már több mint 15 évesek, jellemzően 16 és 19 év közöttiek, míg a hazai autópark átlagos életkora a legfrissebb adatok szerint 13,7 év.
[BANNER type="1"]
Miként arról az MTI beszámolt, a közgyűlés kormánypárti többsége a szavazáson nem támogatta azokat az ellenzéki javaslatokat, amelyek a környezetvédelmi besorolás helyett a rendszámtáblák páros vagy páratlan végződése alapján, naponta felváltva tiltották volna be a személyautók közlekedését a szmogriadó alatt. Az LMP és a PM javaslataikat azzal indokolta, hogy egy ilyen szabályozást sokkal könnyebb lenne betartani, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szerint azonban a jogszabályok nem engednek meg ilyen formájú tiltást.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

13 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem keverném autós portálra az aktuálpolitikát, de „sajnos” egyetértek.

    Amúgy melyik országban módosítják a környezetvédelmi besorolást kedvezőbb mérési eredmény hatására? Azért is érdekelne, mert vannak olyan városok, ahová a belsőbb részekre (és nem a közvetlen belvárosba) sem mehetsz lassan euro 3 alatt.

  2. Fejlett országokban erre van mód. Nyilván itthon két stadion megépíttetése és működő utcai világítás méregdrágán gyengébbre cseréje és pár ember közvetett meggyilkolása miatt erre nem jut elég idő itthon…

  3. Ezért is hibás az a mostani gyakorlat, hogy egy LPG-vel szerelt autó a gyárinál kedvezőbb szennyezési értékek ellenére marad az eredeti besorolásban. Euro2-s motorból hármas kategóriába lehet vinni, ahogy az én euro 3-s autóm is kevesebbet szennyez, mint a benzines és/vagy diesel társai.

  4. Igazából a rengeteg – olajfüstöt kerregő robogóra – és nagyobb hengerűrtartalmú motorkerékpár társaikra gondoltam, melyek egyre népszerűbbek a mindennapi közlekedésben és a munkavégzésben, de nagyon nem jó a levegő a közelükben.

  5. Ezt egy tesztnek kell felfogni. A Riasztási küszöbérték szerinti korlátozás évente max. pár napot jelent. Ráadásul este használható marad az autó. Sőt, valószínűleg büntetni sem fognak.

    A BKV buszokkal meg mi a baj, így is [b]„szélsőségesen tömegközlekedés-orientált”[/b] az egész. 🙂

  6. Mindennap autózom a fővárosban, de néha napokig egyetlen kétüteműt sem látok. Viszont naponta többször is kapok óriási fekete koromfelhőket a pofámba, mikor előttem az önjelölt sumakker páros lábbal ráugrik a gázpedálra, hogy a dízel krehácsával meggyorsulja a körúti villamost.

  7. Ne tegyük már ezért felelőssé azt a néhány csóri Trabit, Wartburgot meg Barkast, ami még közlekedhet a fővárosban…Komolyan, még mindig fel kell hozni a kétüteműeket a szmogriadó kapcsán? 2016-ban? Ahhoz már meglehetősen kevesen vannak. Most az egykori keleti blokk autóinak rajongója szólalt meg bennem, de hagyjuk már azt a kevés számú régi NDK-s autót békében pöfögni, ne kelljen már roncstelepre vinni még azokat is, hogy írmagjuk se maradjon…

  8. És inkább abban az irányban kellene elindulni ha már sarcolni akarnak, hogy rengeteg teljesen fölöslegesen erős autó is van ami értelmetlenül szennyezi a környezetet. Ezekkel a rendeletekkel megint a szegény rétegeket veszik csak célba, semmi értelme nincs. Ettől nem lesz tisztább a levegő.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek