Most még csak lepel alatt látható a legújabb Audi, a Q2. Legkésőbb március elsején, a Genfi Autószalon nyitónapján teljes egészében megismerhetjük
Múlt héten láttuk a dedikált helyét az Audi legújabb és legkisebb szabadidő-autójának, most pedig már magát az újdonságot is mutatja a gyár. Legalábbis lepel alatt.
Két fotót is közölt az Audi, melyeken a Genfi Autószalonon „leleplezendő Q2 látható. A Q7-esről ismerős alakú LED menetfénnyel, már sejthető alapformával, ami persze aligha rejt meglepetést egy Audi Q-modellhez mérten.
[BANNER type="1"]
A legkisebb Audi próbagyártása állítólag már tavaly október óta megy, az előszériás példányok azóta tesztköreiket futják – álca alatt, hogy az idén ősszel esedékes piaci bevezetésre teljesen készen lehessen a modell. Az a modell, ami természetesen az aktuális A3-hoz hasonlóan MQB-platformos. Motorpalettája három- és négyhengeres TSI benzineseket és négyhengeres CR TDI dízeleket ígér. Állítólag lesz belőle konnektoros hibrid és dízelmotoros SQ2, valamint 300 lóerős RS Q2 is. Utóbbiak esetén alapárasnak várható az amúgy opciós quattro összkerékhajtás az alapból adott fronthajtás helyett.
Elöl hátul futófényes és LED-technológiás irányjelzőket várhatunk
Nem kizárt, hogy a március 1-i közönségpremiert megelőzve az elkövetkezendő napokban online bemutatót tart az Audi, hiszen ma már egyre kevésbé szokás a hivatalos bemutatókat a nagy nemzetközi autószalonokra tartogatni, hiszen azok idején úgyis csőstül jönnek az újdonságok.





