A ferdehátú Civic a sportosságra gyúr. A dupla kipufogó és a tetőszpojler nem biztos, hogy az alapváltozatokra is ilyen formában felkerülhet
Továbbgondolva az űr-Civic formáját jött ki 2011-ben a japán kompakt kilencedik szériája, és már a küszöbön van a tizedik generáció. Már tudhatjuk róla, hogy új alapokat és új motorokat is fog kapni. Eddig viszont nem tudhattunk semmit a külsejéről, de most egy gyári grafika segít az eligazodásban. Mivel a Honda külön fejleszti az eltérő piacokra szánt Civicet, és Amerikáé már kész, így most az európai verzión a sor. [BANNER type="1"]
Mivel 2017 elején már árulni akarják, így még az idén be is kell mutatkoznia a végleges változatnak. Mindezek alapján az sejthető, hogy a márciusban, a Genfi Autószalonon dobogóra kerülő prototípus változat már nem lehet fényévekre a véglegestől. Swindonban, Nagy-Britanniában fog készülni, és innen viszik majd a világban a kontinensen mindenfelé.





Én szeretem az UFO-Civiceket, jó kis formabontó szerzetek – egy Hondától olyasféle konzervativizmust soha ne várjunk el, mint egy Golftól. Elfordulna tőle számos rajongó. Most olyan érzésem van, hogy az amerikai piacos verzió arculatát próbálják itt is elsütni. Szerintem az orra olyan lesz, mint az amcsié. Nincs ezzel baj, a Ford is jól összefésülte az ottani és az itteni palettáját. Én is várom, de bármilyen irányba is változik, maradjon Honda, az a lényeg:)
varjuk varjuk, a 200 lovas motorral egy jo kompromisszum lehet. hatha még sulycsokkentesre is gyurnanak (?)….visszahozhatna a vti korszakot, egy igenyes geppel 🙂