kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapNem a gázolaj, a benzin ára csökken

Nem a gázolaj, a benzin ára csökken

Csökken a gázolaj és a benzin közötti árkülönbség, utóbbi ugyanis jelentős ármérséklést kap a hét derekán.




Múlt héten nőttek ugyan az üzemanyagárak, a gázolaj esetén jelentősebben, de még ott sem annyira, mint amennyire most szerdán csökkenni fog benziné. Szerdán ugyanis a Holtankoljak.hu információi szerint literenkénti 8 forinttal mérsékli a benzin literenkénti árát a MOL. A gázolaj ára ugyanakkor nem változik. Először fordítva, a gázolaj áresését jelentve írta a Holtankoljak.hu is az árváltozást, onnan magunk is átvettük, ám most nem a dízelesek, a benzinesek örülhetnek.


Így aztán a szerdai módosítással a 95-ös benzin literenkénti átlagára 306 forintra csökken, a gázolajé 299 forint marad. Utóbbi a szerényebb, ugyanakkor minden üzemanyagár jóval kedvezőbb, mint akár az egy évvel ezelőtti. Még jelentősebb előny látható, ha az egykori csúcsárakra emlékszünk. A gázolaj és a benzin ára egyaránt 450 forintos csúcson tetőzött 2012 első felében, azóta kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel, de összességében csökkentek az árak. Lehet persze búslakodni azon, hogy a hazai töltőállomásokon tapasztalható áresés elmarad a világpiaciaktól, ezt az üzemanyagárak sajátos árösszetétele adja: a hazai árakban nagyon jelentős tétel a jövedéki adó.
[BANNER type="1"]
Számolni kell továbbá azzal is, hogy hiába a heti áresés, az egyes töltőállomások között bizony akár annak többszörösét kitevő, 30-40 forintos literenkénti áreltérések is adódhatnak, így nem csak a tankolás idejére, hanem helyére is jelentősen ajánlott figyelni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A kereslet/kínálat beleszólhat, azt elfogadom. De ennyire? Elvégre mindkettőt kőaljból állítják elő és mindkettőnél a dollár-árfolyam a döntő…no mindegy, kár ezen rágódni.

    Egyébként igaza van az előttem szólónak, a Holtankoljak.hu szerint a benzin lesz olcsóbb…majd kiderül.

  2. főleg úgy, hogy az a másik vég/mellékterméket…eleve olcsóbbnak kellene lennie. csak itt is érvényesül, ha vmiből sokat adnak el, annak felmegy az ára. 290-es gázolajjal már el lehetne lenni, inkább azt kellene magyarországon, hogy a minősége jobb legyen a gázolajnak….

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek