Katona MátyásGyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről.
Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is.
Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
…nemugy mint nalad mi?! Olvasd el masok velmenyet is a TTIP-rol, te kereskedelmi tudos! Ha nem ennyire egyoldaluan tajekozodnal es legalabb vegig gondolnad mas velemenyen levo emberek velemenyet is akkor nem irnal suletlensegeket.
Fúbazz, te nem xarral gurigázol. Inkább hagylak a mélyvíz elmélkedéseiddel, és reménykedem hogy a hülyeség legalább nem párosul szorgalommal is….
Azért mert szabadkereskedelminek hívják nem jelenti azt hogy az is lesz. Ismerjük már mit jelen a szabad piac fogalama. Azt hogy mindent ellophatnak a nagyobbak és erősebbek a kisebbektől és gyengébbektől. Persze ez annak teccik aki a nagyoknak dolgozik. Lásd mi történik most Új-zélandon. Mondanám hogy naiv vagy, de nem lenne igaz. Ahogy korábbi kommentjeid és lejárató okonyomozásod mutatja te nem naiv vagy hanem annál sokkal roszabb.
” Elrozsdásodhat a Continental légzsákvezérlőjének kábele ” fura mert én azt hittem rézből van abból gondolom ezt mivel múltkor beszart az ablak leengedőmodul ” Vw mi más is lehetne” és ott is réz kábel volt szóval nem hiszem hogy pont a légzsákhoz tettek volna rozsdásodásra hajlamos cuccot … Már megint az Amerikai nyomásgyakorlás szép példáját láthatjuk . Kell nekik pár olcsó Continentál részvény erre megy ki a játék .
Mielőtt a ttip-et véded ajánlom az isds és a nafta hatásának tanulmányozást Mexikó esetében. A ttip hosszú távú hatása egyértelműen az eu-s munkakultúra lerombolása lenne. S itt most nem a magyar ugari kizsákmányolásról beszélek, hanem mondjuk, hogy hogyan érintené ez pl. a németeket, franciákat, stb.
Mert szerinted egy szabadkereskedelmi megállapodás mi másról szól mint a versenyről?
Miert te hol olvastal rola, a blogodon? Meselj mi van benne!
Te vajon olvastál már róla, vagy csak „hallottál”? Mert ha olvastál, akkor nem lónál akkora kapufát minden kommenteddel.
„Azért engedtessék már meg nekik hogy kiszűrjék a selejtet. Nem viccből van annyira erős fogyasztóvédelme az USÁ-nak, a fogyasztó és a verseny tiszteletéért cserébe igen sokat adnak a világ autógyártásának.” A verseny tisztelte????? WTF??? TTip-rol hallottatok mar, csakhogy a legaktualisabbat mondjam. De lista inkabb kozelit a vegtelenhez. 😀
„Azért engedtessék már meg nekik hogy kiszűrjék a selejtet. Nem viccből van annyira erős fogyasztóvédelme az USÁ-nak, a fogyasztó és a verseny tiszteletéért cserébe igen sokat adnak a világ autógyártásának.”
Elsőosztályú meglátás. Komolyan azt éreztem, hogy aranyba kéne foglalni…Kolléga, örülünk, hogy visszatértél közénk(ha érted, mire gondolok). Kérem szépen, itt kérdésnek helye nincs, megy a díj:
[url]https://vimeo.com/manoftheday[/url]
Annyi kiegészítésem lenne, hogy igen, nagyon sokat adnak a világ autógyártásának, de ennek elég nagy %-a Amerikában marad, hozzánk csak egy kis töredéke jut el pl. a GM tudásának: az Opelen keresztül, jó 10 éven keresztül a Chevrolet és pár éven keresztül a Cadillac mutatta ezt meg.
Szóval itt nagyon nem arról van szó, hogy kivételeznének az amerikai gyártókkal, csak a selejtnek üzennek hadat (bármilyen nemzet gyártsa is), ahogy Zöld is írta.
Örüljünk neki, hogy elismerték a hibát és kijavítják. Itt messze nem az országhatárokról szól a dolog, vagy a nemzetgazdaságokról. A vevő a lényeg, ha már egyszer leszurkolta az árát az autónak. Egyébként sok tizenéves autó légzsákjára kíváncsi lennék, szerintem azoknak sem nyílna ki a fele egy baleset esetén. Persze ne is legyen rá szükség!
Ez a világ legnagyobb exportpiaca. Ez jelentette a német prémiumgyártók növekedésének garanciáját a 2000-es évek végéig. Ez teremtette meg a japán prémiumgyártókat (sőt, tkp az egész japán és koreai autóipart). Erős, fizetőképes és főként nyitott piac (ellentétben pl a japánnak vagy a koreiaval, de még az EU-hoz képest is nagyságrenddel).
Azért engedtessék már meg nekik hogy kiszűrjék a selejtet. Nem viccből van annyira erős fogyasztóvédelme az USÁ-nak, a fogyasztó és a verseny tiszteletéért cserébe igen sokat adnak a világ autógyártásának.
Amerika a saját gyártóit is s***berúgja, ha arról van szó…szóval nem értek egyet az előző hozzászólásokkal.
[url]http://www.origo.hu/auto/20140916-general-motors-gyujtaskapcsolo-hiba.html[/url]
[url]http://vs.hu/magazin/osszes/szaz-folott-a-hibas-gm-gyujtaskapcsolo-aldozatainak-szama-0622[/url]
[url]http://www.vezess.hu/hirek/balszerencse-kiserti-ford-kompakt/52023/[/url]
[url]http://totalcar.hu/magazin/hirek/108375/[/url]
Bár itt is tényleg a németek szívnak a legjobban megint.
Pont ez jutott nekem is először. A németeket a károsanyag-kibocsátássa fingatták meg, most a japánokat meg a lufikkal. Kezdték a Takatával, Most meg ez.
Csak nem megint a nemet gazdasagot akarjak megboritani?