hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapSzületésnap: az autót, az első automobilt ünnepelhetjük ma

Születésnap: az autót, az első automobilt ünnepelhetjük ma

1886. január 29-én Carl Benz benyújtotta szabadalmi kérelmét saját fejlesztésű, „gázmotor hajtású járművére”. Ezen a napon született meg az első automobil.




Idén, egészen konkrétan ma 130 esztendős az első autó, Carl Benz Patentwagenje, ami valójában az autó szabadalmát jelenti. Benz 130 évvel ezelőtt, január 29-én nyújtotta be kérelmét a szabadalom bejegyzésére. Később ugyanebben az évben – Benztől függetlenül – Gottlieb Daimler is megépítette saját motorizált gépjárművét, így 1886 lett az az év, amelyet az autózás kezdetének tekinthetünk, és ami egyben a Mercedes-Benz 130 éves sikertörténetének kezdetét is jelenti.

1886. január 29-én a Német Császári Szabadalmi Hivatalban DRP 37435-ös referenciaszámon bejegyezték Carl Benz, mannheimi mérnök szabadalmát a „gázmotor hajtású járműre”. Egy 130 éves dokumentum tanúskodik Carl Benz innovatív szellemiségéről, kreativitásáról és vállalkozói víziójáról. 2011 óta ez a dokumentum az UNESCO Világemlékezet Program részét képezi, melyben többek között a Gutenberg Bibliát és a Magna Carta-t is jegyzik.


A kezdetek

Carl Benz a világ első automobilját 1885-ben fejlesztette ki. Ehhez egy „nagysebességű (ez a kor mércéjével értendő), egyhengeres, négyütemű motort (954 cm3 hengerűrtartalom, 400 1/perc-es fordulatszámnál 0,75 lóerő/0,55 kW teljesítmény) keresztben helyezett el egy egyedi építésű kocsiban. A végsebessége 16 km/óra volt. Ez a háromkerekű motorhajtású autó abszolút világelső volt: egy önhajtású jármű, amelyet belsőégésű motor mozgatott.


A szabadalmaztatott jármű, vagyis a Patent-Motorwagen először 1886. július 3-án debütált a nagyközönség előtt a mannheimi Ringstrassén. Azonban a tökéletesített Modell III elsőként hosszú távon 1888-ban, egy Mannheim és Pforzheim közötti oda-vissza úton bizonyította működőképességét a mindennapos használatra.
[BANNER type="1"]
Az útra Carl Benz helyett felesége, Bertha vállalkozott. Demonstrálva férje 1886. január 29-én szabadalmaztatott találmányába vetett hitét. Bertha Benz fiai, Eugen és Richard kíséretében – a feltaláló tudta nélkül – megragadta a kormánykart, és az automobil történetének első hosszú távú útjára indult 1888 augusztusában. Bertha és fiai bebizonyították, hogy technikai szinten milyen jól működik a motorizált gépkocsi koncepciója. Ugyanakkor gyakorlatban is megmutatták a személyautó máig jellemző használati módját. Ezt maga Carl Benz is megfogalmazta szabadalmi kérelmében, amikor „főként könnyű kocsik működésére” hivatkozott „egy-négy személy kényelmére”.


1886-ban Carl Benz és Gottlieb Daimler úttörő találmányai a mobilitás forradalmian új dimenzióját nyitották meg. Az elmúlt 130 évben a Mercedes-Benz által bemutatott innovációk (és persze az összes többi autógyártóé is) ezen a teljesítményen alapultak, szem előtt tartva a biztonságot, a kényelmet, a hatékonyságot. A mai fejlesztésekkel, mint például az autonóm vezetés, az intelligensen összekötött járművek és az elektromobilitás, a Mercedes-Benz továbbra is meg kívánja mutatni a személyautók jövőjét, hiszen a cégalapító is magasra tette a mércét. Carl Benz 1886. január 29-én egy jövőbe mutató úton indult el víziójával, amikor bejegyeztette szabadalmát a motorizált járműre.


Gottlieb Daimler ugyancsak 1886-ban kifejlesztett motorizált kocsijával együtt Carl Benz Patent-Motorwagenje az első kiállítási tárgy, amelyet megtekinthetnek a látogatók a Mercedes-Benz stuttgarti Múzeumában tett. Idén a múzeum is jubilál, tíz éve nyitott, fennállása alatt összesen több mint hétmillió látogatót fogadott, idén pedig alighanem látogatottsági rekordot dönthet. A jubileum kapcsán természetesen még több kötetnyi érdekesség mesélhető a Mercedes-Benz múltjából, vissza is fogunk még térni rá.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Az Interclassicon volt kint egy Patentwagen replika, amire fel lehetett ülni ([url]http://autossagok.blog.hu/2016/01/19/maastrichti_interclassic[/url]). Nagyon durva élmény lehetett vezetni. Például fék mint olyan nem volt rajta, csak amit a motor biztosított.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek