hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMiért vigyünk egy BMW-t márkaszervizbe? Vicces videóval érvelnek

Miért vigyünk egy BMW-t márkaszervizbe? Vicces videóval érvelnek

Temérdek városi legenda szerint a márkaszervizekben sem értenek az autókhoz, de persze sok érv is szól az eredeti javítók mellett. A BMW is mutat néhányat.




Tény, ami tény, a márkaszervizekben gyári oktatást, szerszámokat és tudástárat kapnak a szerelők. Pontosabban ezeket mind megvásároltatják a gyárak, hogy a terméküket javíthassák az adott műhelyben. Így aztán a márkaszervizek óradíja jellemzően magasabb, mint az egyéb, márkafüggetlen műhelyeké. Ugyanakkor a gyári tudástárhoz olyan szintidők is járnak, amiket egyéb szerviz aligha tud tartani. Így aztán, meg persze a különféle, jellemzően idős, 4-5 évnél idősebb autókhoz adott kedvezményekkel sokszor nem is drágább a márkaszerviz, mint a többi legális javító. [BANNER type="1"]
Az adózást elkerülőkkel persze nem lehet versenyezni, de ha valóban egy adott márkájú autóban szeretnénk hosszú távon utazni, nem pedig egy adott márka által gyártott, majd Józsi bácsi által tákolt járművel, akkor bizony megéri a márkaszervizre költeni, ami persze eladásnál is jelentősen növelheti az autó értékét. A BMW pedig mindezt az alábbi videóban foglalta össze. Mint azt sugallják, más az ügyfélélmény egy jó márkaszervizben, mint egy apróbb garázsban.


Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Igaz, nem BMW szerviz volt, hanem Honda, de amikor kenyértörésre került a sor, akkor ők sem tudtak többet mondani (árban viszont nagyon is) a gépkocsi hibájáról és javításáról, csak amit a mezei autószervizben… igaz, csilli-villi volt a hely, de cserébe nem állt gyorsabb és profibb javításból. Hasonló tapasztalatom volt a Toyotában is (igaz, mindkettő pozsonyi volt).

  2. Nemrég felhívtam az egyik hivatalos szervízt olajcsere végett. 120-140.000 Ft-ot mondtak (tart. olaj, gázolaj, lég és pollenszűrőt ill. az szükséges olajat). Bár ki tudnám fizetni, nem vittem gyári szervízbe mert szerintem ez nagyon túl van árazva. Egyszerűen nem ér ennyit.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek