hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
Kezdőlap2018-ban jön az új Lada Niva

2018-ban jön az új Lada Niva

Tavaly 35%-kal esett az orosz autópiac, közel ennyivel a Lada eladásai is. A cég négynapos munkahéttel spórol, de új modelleket tervez.




Leginkább orosz piacra értékesít a Lada, így különösen fáj számára az orosz gazdaság, illetve az orosz autópiac hanyatlása. Leépítés egyelőre nincs, az üzemköltségeket, illetve a béreket mérséklő négynapos munkahetet azonban már be kényszerült vezetni a gyártó. Továbbra is bíznak ugyanakkor az európai piacban az oroszok, bár valljuk be, egyelőre gyerekcipőben járnak, hiszen egyelőre csak hazánk piacára tértek vissza.
Modelloffenzívájukat azonban folyamatosnak ígérik. Idén jön a formájával a WTCC-ből ismert Vesta, majd az év végén az X-Ray szabadidő-autó. Két év múlva pedig állítólag az alapvetően az 1977-ben debütált Nivát jelentő 4×4 utódja is megjelenhet. Koncepcióját stílszerűen már jövőre, a 40. születésnapon megmutathatják.
[BANNER type="1"]


Az új – továbbra is valódi – terepjáró 3 és 5 ajtós karosszériával, nagyméretű csomagtérrel várható, minden bizonnyal erősebbre cserélik a jelenlegi változat 1,7 literes, 83 lóerős benzinmotorját. Marad a manuális váltó és az állandó összkerékhajtás. Néhány hónapja az a hír járta, hogy dízelmotort is kaphat az új 4×4 a Renault-tól, de mindez továbbra sem kapott gyári megerősítést. Az orosz források szerint a klasszikus, a jelek szerint még ma is piacképes 4×4 az új modell mellett is piacon fog maradni. Ha azt nézzük, hogy az első itthon el- és átadott modell is egy 4×4 volt a Lada forgalmazásának újraindulását követően, utóbbi nem is rossz döntés.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ha ezt Ön úgy érti, hogy mi az évtizedek alatt ezen a néven szoktuk meg, így él a szívünkben-lelkünkben, akkor az helytálló. Tehát hiába változtatják akármire a típusnevet, mi megszokásból akkor is Nivának fogjuk hívni. De, ahogy Ön is írja, hivatalosan már egy ideje 4×4-nek hívják, tehát fejben lassacskán át kell állnunk az új elnevezésre. Nem egyszerű, az tény, főleg, hogy a forma szinte semmit sem változott az ős óta.

  2. Így van. Emiatt át kellett keresztelniük 4×4-re.(Nem igaz amúgy, hogy nem tudtak volna valami jól csengő, oroszos hangzású nevet találni a Niva helyett).

    [url]https://www.google.hu/search?q=chevrolet+niva&client=opera&hs=reT&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjkwrD6j7PKAhVBnywKHU93Bb4Q_AUIBygB&biw=1152&bih=767[/url]

  3. Pedig nem lesz új Lada Niva.
    Egyszerű oka van: a „Niva” név a Chevrolet (GM) tulajdonában van…

    A régi meg egy ikon, minden nyűgjével egyetemben, felülmúlni technikailag biztos lehet, emocionálisan nem.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek