A forma – némileg – eltérő, a szín és a hajtáslánc megegyezik. A BMW KITT-je lehet az idén bemutatkozó teljesen önjáró i3, mellyel 100. évfordulóját ünnepli a gyár
Ian Robertson, a BMW értékesítési és marketing vezetője már többször utalt rá, hogy az idei évben egy önjáró koncepcióval rukkol elő a bajor gyártó. A cég fennállásának 100. évfordulóját egy BMW i3-mal ünneplik, amelyben a vezetőnek már lényegében semmilyen komolyabb szerep nem jut. Ő is utasként élvezheti vagy unatkozhatja végig az utat a jövő járművében.
Robertson korábban már elmondta, hogy az iparág belépett a „láb nélküli fázisba, ugyanis a távolságtartós tempomattal és a stop&go rendszerekkel már valóban nincs szükség arra, hogy mi kezeljük a gáz és fékpedálokat. Hamarosan eljutunk a kéz és szem nélküli fázisba, ahol már a kormányzás is megoldott lesz, fejben természetesen ott kell majd lenni egy-egy olyan szituáció esetében, amellyel a technika nem tud mit kezdeni.
[BANNER type="1"]
Ugyanakkor ez csak átmeneti állapot lesz, várhatóan 10 év múlva beköszönthet az a korszak, amikor már minden forgalmi szituációt a technika jobban fog tudni megoldani, mint az ember. Egyetlen kérdés maradt már csak, ami döntő tényező lesz az elterjedésben. Vállalja-e a felelősséget a gyártó, ha mégis megtörténik egy komolyabb, akár halálos kimenetű baleset?




