kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapJön az e-matrica a szlovák autópályákon is

Jön az e-matrica a szlovák autópályákon is

Januártól már Szlovákiában is elektronikus matrica váltja a szélvédőre ragasztandó vinyettát. A díjak változatlanok maradnak.


Nem csak fokozott bírságokat hoz Szlovákia útjain a 2016-os esztendő, autópályáinak használatához már nem kell majd matricát ragasztanunk autónk szélvédőjére, elegendő lesz az e-matrica megvásárlása. Januártól ugyanis Szlovákiában is bevezetik az elektronikus autópálya-matricákat. Bár az e-matrica (ami immár csak egy bizonylat lesz) gyártása olcsóbb, az autópálya használatért fizetendő illetékek összege változatlan marad.

A szlovák Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) honlapján nyilvánosságra hozott információk szerint a január elsejétől bevezetendő elektronikus autópálya-matricák továbbra is elsődlegesen az eddigi eladási helyszíneken, tehát elsősorban benzinkutakon, postahivatalokban és a határátkelőknél elhelyezett automatákban lesznek megvásárolhatóak. Ugyanakkor holnaptól nem kell feltétlenül megállni a matricavásárláshoz, lehetőség lesz a matricák előzetes, internetes – bankkártyával történő – megvásárlására is, az NDS több nyelven, köztük magyarul is elérhető honlapján, a www.eznamka.sk címen. Ugyanitt letölthető az elektronikus autópálya matrica megvásárlására szolgáló okostelefon-alkalmazás is.
[BANNER type="1"]
A korábbiakhoz képest változásnak számít, hogy ezentúl az autópálya-matricát megvásárlóknak az esetleges ellenőrzések céljából nem kell majd maguknál tartaniuk a vásárlásról szóló elismervényt. Az autópálya-társaság megbízottjai ugyanis kizárólag az adott gépkocsi rendszámának és a központi nyilvántartásban szereplő matrica vásárlási adatainak az összevetésével ellenőrzik majd, hogy kifizették-e az illetéket az autópályán közlekedő gépkocsira. Az autópálya-matrica nélkül közlekedő autósokat a helyszínen 50-től 200, eljárás keretében kiszabott büntetésként pedig 500 euróig büntethetik. A vásárlást igazoló adóbizonylatként az eladóhelyen kapott számla, illetve internetes fizetés esetén ennek email-címre küldött elektronikus változata szolgál.


Az összes szlovákiai autópályán egyaránt érvényes matricák ára és érvényességi ideje tehát nem változik 2016-ra. A legrövidebb futamidejű, tíznapos matricáért 10 eurót kell fizetni, a 30 napos 14, az egyéves pedig 50 euróba kerül. Összevetésül a magyar díjak személyautóra azonos érvényességi idővel: 9,6 euró, 15,4 euró és 138,6 euró. Az egészéves matricák esetében továbbra is megmarad az itthon is alkalmazott kedvezmény, hogy a következő év januárjának végéig érvényesek. Ez utóbbi az idei évre megváltott, még papíralapú matricákra is érvényes, tehát azok még 2016 január végéig használhatóak – miként a hazaiak is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek