kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapKémfotókon a Prius-verő Hyundai Ioniq

Kémfotókon a Prius-verő Hyundai Ioniq

Végre, már a hivatalos bemutató előtt teljes pompájában láthatjuk a Hyundai új csodafegyverét, amit a Toyota Prius ellen indítanak harcba.



Egy fotózás alkalmával kapták le a Hyundai Prius-ellenfelét, az Ioniqot. A múltkori grafikák már segítettek elképzelni az új modellt, azonban végre mindenféle álca nélkül is láthatjuk. Alakja és vonalai hajaznak a Priusra, a karosszéria egy tipikus hibrid autó jegyeit hordozza. A következő hónapban bemutatásra kerülő Ioniqnál az aerodinamikára helyezték a hangsúlyt. Orr-részen dominál a jellegzetes hűtőrács, a LED-es nappali menetfény és a karcsú fényszórópár. Jellemzőek még rá a fekete díszítések és a magas far, csakúgy, mint a Prius esetében. A színezett ablakok miatt nem látunk az autóba, azonban már láthattuk a korábbi grafikán, hogy digitális műszeregysége, valamint szélesebb középkonzolján információs és szórakoztató rendszer lesz. Ezen felül START gomb és szögletes szellőzőnyílások is helyet kaptak.



A Hyundai fukar volt a részleteket illetően, azt azonban már tudjuk, hogy egy teljesen új platformon fog futni, amit arra terveztek, hogy megfelelő legyen hibrid, plug-in hibrid és teljesen elektromos hajtásokhoz is. Az első 1,6 literes benzinmotoros hibridként érkezik, míg a későbbi, már konnektorból tölthető lítium-ion akkumulátorosként jön.
[BANNER type="1"]
Az Ioniq először otthonában, Dél-Koreában mutatkozik be – már e hónapban, később az európai változat Genfben, az amerikai piacra szánt típus pedig az áprilisi New York-i Autószalonon fog feltűnni.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Engem a Honda Insight-ra emlékeztet, főleg az oldalnézet. Szép darab. A ledsor elöl hasonló az új Priuséhoz. Ravasz emberkék dolgoznak a Hyundai-nál: nagyon jól tudták, hogy a Priust sok kritika fogja érni a külseje miatt, így nem volt más dolguk, mint a design-ra különösen nagy figyelmet fordítani – hogy a szemnek barátságos legyen. A technika majd bizonyít remélhetőleg, de bízom a Hyundaiban, hogy jól megoldották a feladatot.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek