hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapA Honda a levegőt is meghódította

A Honda a levegőt is meghódította

Az autók és a motorok mellett mostantól repülőt is gyárt a Honda. Az első példányt a napokban adták át.




A Honda hosszas fejlesztések után elkészítette első repülőgépét, melyet a napokban adtak át. Arra még egyelőre várni kell, hogy bárki utazhasson a japánok gépein, ugyanis nem a légitársaságokat, hanem a magánembereket célozzák meg az újdonsággal. A business jet kategóriát képviselő gép a pilótán kívül öt vagy hat fő befogadására képes. Utazósebessége 420 csomó, amely közel 780 km/órának felel meg. Hatótávja 2200 km, amely tengerentúli utazásnál nem jöhet számításba, kontinensen belül viszont kényelmesen és gyorsan lehet vele A-ból B-be eljutni.


[BANNER type="1"]


Az első példány már gazdára is talált, miután minden hatósági vizsgálatokon átesett a repülő és megkapta a szükséges jóváhagyásokat. Hazai reptereken nem valószínű, hogy sűrűn fogunk vele találkozni, ára átszámítva mintegy 1,2 milliárd forint. Ehhez jönnek még hozzá az üzemeltetési és fenntartási költségek, amely még a hatékony fogyasztású hajtómű mellett is komoly tételnek számít.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Eddig is megszokhattuk az „alapos” feltáró munkát, meg egyébként is egy újszülöttnek minden vicc új!!

    http://www.hondanet.hu/a-honda-tortenete-2/
    Kicsit spétreflexesek a szerkesztők!
    Csak pár évet késtek ezzel a bejelentéssel, mármint, hogy „megkezdte”……
    Ilyenkor kicsit továbbgondolva a dolgot, vajon mennyire érdemes az egyéb cikkek hitelességét komolyan venni!!!
    De valószinűleg messzire mentem…..
    Azért BUÉK!!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek